Harom_bajnoki_cim

Három bajnoki cím, egy Magyar Kupa-győzelem floorballban

Fennállása legsikeresebb szezonját zárta a Phoenix Fireball SE. A MOM Sportban otthonra találó egyesület három bajnoki címet szerzett, a felnőtt női csapat pedig ráadásként elhódította a Magyar Kupát is. Ennek ellenére a Phoenix legfőbb célja továbbra is az, hogy mindenki számára játék-, edzés- és versenyzési lehetőséget biztosítson.

Mint a mesében: az idén három volt a floorballos igazság a Phoenix Fireball SE felnőttcsapatainál. „A férfiak több bronz- és ezüstérem után végre megnyerték az első osztályú bajnokságot, a nők pedig immár második alkalommal tudtak duplázni, azaz a bajnoki cím mellé a Magyar Kupát is elhódították – mesélte boldogan az egyesületet a kezdetektől irányító Varsányi Zsuzsa. – Mindkét csapat a két győztes meccsig tartó döntő utolsó, azaz harmadik összecsapásán vívta ki a végső győzelmet. A fiúknak parádés játékkal idegenben sikerült 9–2-re nyerniük, míg a lányok a MOM Sport csarnokában kétszázötven néző előtt biztosították be a bajnoki aranyat.”

Hagyományosan jól szerepelnek a Phoenix utánpótláscsapatai is. Ezúttal az U19-esek bajnokságot nyertek, míg U16-ban és a kislányok unihoki-bajnokságában bronzérem jutott az egyesület versenyzőinek. A 14 évesek között, az unihoki lány U13-ban és a fiú U11-ben pedig egyaránt az ötödik helyen végeztek a phoenixesek.

A győztesek és helyezettek teljesítményének értékét növeli, hogy a 2005-ben alakult sportegyesület a működési költségeket önerőből termeli ki. Legfontosabb feladata a floorball és rajta keresztül a szabadidős sport népszerűsítése, miközben – ahogy az eredmények mutatják – megfelelő szakmai hátteret és előrelépési lehetőséget tud biztosítani a sportággal komolyabban foglalkozni kívánók számára is.

A többségében hegyvidéki fiatalokat foglalkoztató Phoenix Fireball SE 2008 óta a MOM Sport csarnokában tartja edzéseit. A következő évadra elsősorban az 1998 és 2004 között született, mozogni vágyó lányok és fiúk jelentkezését várja. További információk: www.phoenixfloorball.hu.

(-ály)