Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Nem_akarom_eltuntetni_a_Micimacko_Worldot1

„Nem akarom eltüntetni Micimackó Worldöt, csak forgatom”

Régebben a Böszörményi út elején lakott, most a végén. Erősen gondolkodik azon, hogy az utca közepét is ki kellene próbálnia. Az ágyát úgy állítja be, hogy amikor felkel, a Széchenyi-kilátót lássa meg először, a Normafáról pedig gyerekkorában azt hitte, ott lakik Micimackó, mert az egész olyan, mint a százholdas pagony. Ő Csernátony Lukács László. A fiatal hegyvidéki művész tehetségét az egyik kereskedelmi bank nemrég alkotói ösztöndíjjal ismerte el.

Disney-hősök, Mária… Egyáltalán nem szokványos, ahogyan ábrázolja őket.

– A konzumtársadalom héroszaival 2010 óta foglalkozom. Először emberi karaktereket dolgoztam fel, akik sikerorientáltak, és be vannak ágyazva a fogyasztói világba. Hogy az elidegenítő hatás még jobban kidomborodjon, idővel az ikonikus játékokat vettem górcső alá, hiszen a játékkultúrában ugyanúgy megjelennek a fals, ambivalens közlések. Mickey Mouse, Donald kacsa… Megfosztottam őket az autonomitásuktól és az identitásuktól, illetve a többségüket körülvevő hamis bájtól.

Mi a baj ezekkel a figurákkal?

– Manipulált és manipuláló antihősök. Könnyű kifordítani azt az életérzést, amit szuggerálnak. Vegyük Donald kacsát! Emlékszem, amikor gyerekkoromban néztem, állandóan problémázott, mindig volt valami gondja. Iszonyatosan frusztrált figura, és ez a feszültség megragadt bennem. Vagy ott van a kevésbé neurotikus Mickey Mouse, aki negédesebb technikákkal buzdít a fogyasztásra. Lefaragtam a heroikus jellegükből, így ebben az állapotban ezek a lények már nem pop-toposzok, hanem egyszerűen nyers téveszmék. Később elkezdtem szövegeket beleírni a képekbe, olyan mondatokat adtam a karakterek szájába, amik átértelmezik a tartalmat. „Eat your heroes!”, azaz edd meg a hőseidet! – mondja a sorozat címadó képén a megrettent gólem, miután felfal egy Miki egeret, és átlényegül.Nem_akarom_eltuntetni_a_Micimacko_Worldot2

Ha egyszer szülő lesz, engedi majd a gyerekének, hogy megnézzen egy Donald kacsa- vagy Mickey Mouse-mesét?

– Persze! Ha valaki kitömött állatokat fest, az nem jelenti azt, hogy gyűlöli őket, vagy ha fagylaltokat, korántsem biztos, hogy édesszájú. Donald kacsa kulturális jelenség. Farizeuskodás lenne a részemről azt mondani, hogy megtiltom. Nem mondom azt, hogy bűnös! Ellenben mivel sokat foglalkozom vele, látom a hátrányait is. A lényeg, hogy nem akarom eltüntetni „Micimackó Worldöt”, csak forgatom.

Az UniCredit Bank művészeti ösztöndíjának egyik fődíjazottja lett. Ez mennyiben változtatja meg az életét?

– Látszólag a bankár és a művészréteg két külön galaxis. Pont ezért nagyon sokat tudnának kezdeni egymással. Az ilyen jellegű nyitások kicsit csorbítanak azon a sztereotípián, miszerint az alkotó egy messzi ködvilágban élő művészlélek. A kortárs művészet semmivel sem távolibb jelenség, mint például a villamos, vagy a földalatti. A díj mint szakmai és anyagi elismerés segít abban, hogy egy művész több lehetőséget kapjon. A pozitív visszajelzésnek természetesen örülök, és változatlanul igyekszem megvalósítani a terveimet.Nem_akarom_eltuntetni_a_Micimacko_Worldot3

A szakmai elismerés már megvan. Mi a következő lépés?

– Pár évig keményen dolgoztam azon, hogy megteremtsek magamnak egy saját ikonográfiát. Most ebből a kiépített képnyelvi rendszerből építkezem tovább. Van egy objektív formakészletem, amiből szeretnék a szubjektív felé haladni.

B. M.