A_szurke_is_egy_szin

A szürke is egy szín

A szürke – elméletileg – az unalom, a melankólia, a rejtőzködés, a szomorúság színe. Fürjesi Csaba képei azonban, mondhatnánk, színt vittek a szürkébe. A nemzetközileg is elismert művész alkotásain most a Galéria 12-ben merenghetünk egy pohár bor vagy kávé társaságában.

„Számomra az alkotó legkülönösebb táblaképe a Visszatérés – árulta el Feledy Balázs művészeti író Fürjesi Csaba tárlatának megnyitóján a Galéria 12-ben. – Látjuk, ahogy két fiatal valami különös, hengerszerű forma felé sétál. Ez egy rendkívül erős korszellemnek a megidézése.”
Kovács Lajos alpolgármester köszöntőjében a kávézó családias hangulatát emelte ki. "A szürke hétköznapokba a nagyszerű kiállítások hoznak felemelő hangulatot" – utalt a kerület kulturális életének egyik központjában időről időre látható bemutatók közösségformáló erejére. Azt is elmondta, milyen hatást gyakorolnak rá Fürjesi Csaba alkotásai: "Több kép is nagyon tetszik, mindegyik másért-másért. Elgondolkodtató, hangulatos festmények, amelyek közül bármelyiket el tudnám képzelni az otthonomban is."
Az 1969-ben született művész munkásságát már számos díjjal elismerték, a többi között Chicagóban, Londonban és Ausztriában is nyílt egyéni kiállítása. Egyedi, expresszív grafikáiban előszeretettel használja a szürkét és annak árnyalatait. Azt, hogy egy adott festmény milyen hangulatot ébreszt a szemlélődőben, kiemelten fontosnak tartja.
"A berendezési tárgyakkal együtt működnek a képek – hangsúlyozza Fürjesi Csaba. – Azonban ez nem leltár! Ide kell a néző, akire rábízom, hogyan üti le a feldobott labdát, vagy fejezi be azt a félmondatot, amit a kép elkezdett." A félmondatokat július 20-ig fejezhetik be a Hajnóczy József utca 21. alatti kávézóba betérő vendégek.

BM.