Nyolcvaneves_a_Varosmajori_Jezus_Szive_Plebania1

Nyolcvanéves a Városmajori Jézus Szíve Plébánia

Nyolcvan esztendeje, 1933. június 4-én szentelték fel a Városmajori Jézus Szíve Plébániát. Az évforduló tiszteletére a plébánia közössége jubileumi hetet szervezett, az ünnepségek részeként dr. Erdő Péter bíboros celebrált szentmisét a híveknek.

Családi programokkal, nyílt nappal, körmenettel, előadásokkal és kiállítással ünnepelte meg a városmajori plébánia közössége templomuk felszentelésének nyolcvanadik évfordulóját. A jeles eseményen dr. Erdő Péter bíboros szentmisét tartott, amelyen a Jézus Szíve-hagyományt elevenítette fel.
Elmondta, hogy napjainkban különösen aktuális a Jézus Szíve-tisztelet, mert életünket sokszor nem a józan ész és a szeretet irányítja. Ma az emberiség kicsit olyan, mint a hatalmát kordában tartani képtelen varázslóinas, néha úgy tűnik, nem tudjuk, hogyan lehetne saját jövőnket nem feladva működtetni a világot. A remény azonban nem veszett el, hiszen az ember képes az összefogásra – hangsúlyozta dr. Erdő Péter, aki szerint a Jézus Szíve-tisztelet azt jelképezi, hogy az élet nem értelmetlen, van, aki vigyáz ránk, és minden botladozásunk ellenére szeret minket.Nyolcvaneves_a_Varosmajori_Jezus_Szive_Plebania2
Nyolcvan esztendő figyelemre méltó az ember életében, egy templom esetében azonban ennél lényegesen nagyobb időtávokban gondolkodhatunk – emlékeztetett Lambert Zoltán, aki immár negyvenöt éve folytatja áldozatos lelkipásztori szolgálatát a Városmajorban.
Mint kiemelte, amikor felépült a templom, korántsem aratott osztatlan elismerést a hívek körében, sőt kifejezetten nagy volt az ellenállás a formai megoldásokkal szemben. Persze, ezen nem volt mit csodálkozni, hiszen a nyersbeton, festetlen, szürke falak, a fekete padló akkortájt meglehetősen újszerűnek számítottak Magyarországon.
Aztán a helyiek szép lassan megszerették az épületet, ma már kifejezetten büszkék az első budapesti modern vasbeton templomra. Nagylelkűségük abban is megmutatkozik, hogy rendszeresen adakoznak további szépítésére, karbantartására – mesélte büszkén az atya.
Mert dolog ma is akad bőven, pótlásra várnak a hiányzó üvegablakok, befejezésre az orgona, amely a háborús időkben csak félig épült meg. Hozzá kellene nyúlni a padokhoz, ahogyan a beázások miatt Aba-Novák freskóira is ráférne a restaurálás. Mégsem ez a legfontosabb, hanem az, hogy a templom népszerűsége évtizedek óta töretlen: sokan járnak ide, köztük olyanok is, akik egyébként más plébániához tartoznak.
„Az egyházüldözés évtizedeiben többen jöttek, pedig napirenden voltak a kemény megtorlások. Figyelték, ki jár templomba, sok hívőt emiatt távolítottak el a munkahelyéről” – mondta Lambert atya, a Hegyvidék díszpolgára, hozzátéve, hogy a közösség minden korban össze tudott fogni.
Ezt jelzi a Városmajori Katolikus Egyesület megalakulása, amely főleg a sokgyermekes családokat és a fiatalokat tömöríti. Táborokat, kirándulásokat, ünnepségeket szerveznek, részt vettek a nyolcvanéves évforduló megünneplésében is, amelyre dr. Grynaeus András szerkesztésében végre megjelent a plébánia, a templom és a városmajori közösség történetét feldolgozó kötet.
Ebből egyebek mellett kiderül, hogy a kisebb, Árkay Aladár tervei alapján és felügyelete mellett 1923-ban elkészült és két évvel később felszentelt erdélyi-népies szecessziós stílusú templomot gyorsan kinőtték a városmajoriak. Ezért Kriegs-Au Emil plébános úgy döntött, hogy egy nagyobbat építtet, a feladattal pedig ezúttal is Árkay Aladárt bízta meg. A tervezés 1927-ben indult, az építész 1932-ben bekövetkezett halála miatt azonban a munkát Árkay Bertalan fejezte be.
Először egy görög kereszt alakú, kupolás templom szerepelt a papírokon, ez azonban nem valósult meg, a bírálatok hatására még Árkay Aladár átrajzolta a terveket, amelyeket fia tovább finomított. Bár az eredmény nem nyerte el Serédi Jusztinián érsek tetszését, XI. Pius pápa elfogadta Kriegs-Au Emil fellebbezését, és megadta a jóváhagyást a vasbeton szerkezetű templom felépítésére. 1932 nyarán kezdte meg vitéz Kapuváry Gusztáv a kivitelezést, amely hihetetlenül gyorsan, alig egy év alatt befejeződött. A templom felszentelésére 1933. június 4-én, pünkösd vasárnapján került sor. A torony két évvel később, az összekötő árkádsor 1936-ban épült fel, a harangok szintén ekkor kerültek a helyükre.
Ami a formavilág újdonságait illeti, a legfontosabb a látszóbeton felületek alkalmazása és a szecessziós, historizáló jegyek elhagyása, amire akkoriban kevés példa akadt. Öt évvel később a homlokzatot travertin lapokkal borították, a belső teret pedig levakolták, így némileg megváltozott a templom megjelenése. A belső díszítést Árkay és felesége, Sztehló Lili felügyelte, elsősorban azokat a művészeket kérték fel a munkákra, akikkel 1928–30 között a Római Magyar Akadémián már együtt dolgoztak.
Egyedinek számítanak Pátzay Pál apostolai, Ohmann Béla és Kopp Judit faszobrai, Kovács Margit mázas kerámia burkolatai, Peáry István népies szőnyegei, illetve Sztehló Lili üvegablakai. Aba-Novák Vilmos nevéhez fűződnek az állam- és egyházalapító Szent István alumíniumlapokra festett faliképei, illetve az expresszionista mennyezeti freskó, amely a teremtést eleveníti meg. Ennek érdekessége – a monumentális kézábrázolások mellett –, hogy a harmadik és a negyedik nap fordított sorrendben szerepel. A mellékkazettákban négy apostol és négy evangélista kapott helyet, közülük Jánosban többen Aba-Novákot vélik felfedezni.
Az 1942. szeptember 4-én éjjel indított légitámadás során négy szovjet bomba a harangtorony és a templom közé zuhant. A légnyomás ugyan hat üvegablakot összetört, károkat okozott a pannókban, illetve a sekrestyében, a templom és a negyvenkét méter magas harangtorony szerencsésen megmenekült. A bombatölcsér helyén, melynek alján az Ördög árok is láthatóvá vált, a hívek egy Mária-szobrot állítottak.

(-os)