Orokifjun1

Örökifjún – kilencvenévesen

E sorok szerzőjeként még mindig bizonytalan vagyok, hogy Moletz Nándorné, művésznevén M. Kass Judit valóban nem számolta-e el az életkorát: a most kilencvenéves festőtől az is túlzásként hatna, ha hetvennek vallaná magát. A rendkívül fiatalos egykori rajztanárt természetesen arról is kifaggattuk, mi lehet a titka örök fiatalságának, de beszélt lapunknak a művészethez és a kerülethez fűződő erős kötelékéről is.

Idejövet megnéztük a Flamenco Hotelban rendezett kiállítását, és azok a képek is inkább a fiatalos lendületet, üdeséget sugallják. Hogy sikerült így kibabrálnia a múló idővel?

– Erre talán az a vers válaszolhat a legjobban, amit a hetvenötödik születésnapomra kaptam a családomtól. Ebben nagyon pontosan leírták, milyennek látnak – mondja M. Kass Judit, miközben megállás nélkül tüsténkedik körülöttünk, hozza a hideg, igazi szódavizet évtizedek óta sehol másutt nem látott szifonból, s olyan kedvesen kínálja, hogy tőle még a nem kért kávé is kifejezetten jólesik.

Látom, nem szívesen tenné, ezért én idézek a versből: „Kérlek, lassíts egy kicsit, / nem késel még le semmit. / Vidám vagy és fiatalos / gondolkodtam rajta, / Mi lehet e frissességnek / féltve őrzött titka. / Bridzselés és scrabblézés / opera, agytorna / elképesztő nyitottság / minden szépre, jóra.” Nemcsak kedves, de láthatóan találó mondatok is ezek.

– Valóban szeretem frissen tartani magam, szívesen fejtek igazán nehéz rejtvényeket, sokat bridzselek, gyakran hallgatok klasszikus zenét, és nagyon szeretek sportolni is. Ma már kis részben a jóga maradt meg, és a meridián torna, ezeket itthon is gyakorolhatom.

Nehéz elhinni, hogy tényleg betöltötte a kilencvent, mégis igaz, hiszen még emléklapot is kapott az alkalomból.

– Magyarország kormánya nevében a gyönyörű csokor mellé az önkormányzattól kaptam emléklapot. Nagy ebéddel köszöntött a családom is, énekkel, verssel készültek megint, a legnagyobb unokám pedig elkészítette nekem azt a tortát, amit kilencven marcipánrózsa díszített. Én a hotelban rendezett kis kiállítással viszonoztam a kedvességüket, a négy elem témájában készült képeimből válogattam a tárlatra.

Sokáig rajzot tanított az Arany János Gimnáziumban, de közben is mindig fontos volt az ön számára a festészet. Mi inspirálta?

– A tanári diplomámat 1946-ban szereztem a Képzőművészeti Főiskolán, a mestereim között Rudnay Gyula és Bernáth Aurél neves festőművészeket említhetem meg, mindketten nagy hatással voltak rám. Csak tíz évvel később kezdtem tanítani, hiszen időközben megszületett a három gyerekünk. Rövid zuglói kitérő után a házunkhoz közeli Arany János iskolában kezdtem dolgozni. Itt nagyon jó hangulatú tanári kar tagjaként sok tehetséges, ma is jól ismert növendéket oktattam, emellett fontosnak tartottam saját festői képességem továbbfejlesztését is. Így egy időben a Fáklya Klubban rajzoltam, és részt vettem nyári alkotótáborokban is. Tizenöt éve beléptem a Művészetbarátok Egyesületébe, amelynek mind a mai napig vezetőségi tagja vagyok. A kollektív tárlatok mellett önálló, zsűrizett kiállításaim is vannak, a mostani a tizennyolcadik. S hogy mi inspirál a festészetre? Nemcsak a táj szépsége, de a múzeumok kincsei, az épületek nagyszerűsége is mindig lenyűgöz.

Még egy pillanatra kanyarodjunk vissza a tanításhoz! Egyik tanítványa, az ismert szobrászművész, Madarassy István hívta fel nagy-nagy szeretettel a figyelmünket arra, hogy egykori kedves rajztanára idén tölti be a kilencvenedik életévét. Őt már lapunk olvasóinak is bemutattuk. Sok tehetséges tanítványa volt még?

– Istit a mai napig nagyon szeretem, ő is mindig figyel rám. Rajta kívül is sokan lettek sikeresek, különféle területeken. Hogy csak néhányukat említsem, Schiff András kiváló zenész, zongorista, vagy Geszti Péter, aztán Básti Juli, Lux Ádám, Haumann Petra színészek, de például jó nevű közgazdász lett Csaba László, ismert néptáncos-népzenész Éry Péter és kiváló festő Csáky Maronyák Éva. A tanítás, szerencsére, sok év után visszatért az életembe, bár más formában. Három éve vagyok a vezetője a Szőnyi István Képzőművészeti Körnek. Felnőtt festőkből és rajzosokból álló kis csoportunk hetente három órát együtt tölt, modell után rajzolunk – meséli lelkesen Judit, miközben kiállítási naplókat, régi fotókat, életének tárgyi tanúit mutatja nekünk.

A fiatalos fény, a derű csak akkor homályosul el a szemében néhány pillanatra, amikor férje elvesztése kerül szóba, de aztán hamar újra a gyerekekre, unokákra, dédunokákra tereli a beszélgetést. Mióta a legkisebbek is megvannak, a családból legtöbben Jumának szólítják. A nagymama vagy a dédmama lehangolóan öreges, a Juma a legjobb mindenkinek – mondja arcára hazatalált kedves mosolyával.Orokifjun2

Antal Ildikó