Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Ritmikus_gimnasztika

Ritmikus gimnasztika – gáláztak a diákok

Több mint száz diák mutatta be tudását a harmadik alkalommal megrendezett Diana RG Gálán. A Semmelweis Egyetem Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium évadzáró sportrendezvényén ismét bebizonyosodott, hogy iskolai körülmények között is lehet magas színvonalon művelni a ritmikus gimnasztikát.

Három évvel ezelőtt hívta életre a Diana RG Gálát Gálffy Andrea, a Semmelweis Egyetem Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium testnevelője. A program nagy sikernek örvend a ritmikus gimnasztikával foglalkozó gyerekek körében, akik évről évre megtöltik az intézmény tornacsarnokát.
Így volt ez az idei rendezvényen is, amelyen a házigazdák mellett a Jókai Mór és az Érdi úti Általános Iskola, valamint a XVII. kerületben Juhász Éva vezetésével működő ritmikusgimnasztika-csoport összesen több mint száz sportolója szórakoztatta a teltháznyi közönséget.
A Madách Musical Tánccsoport képviseletében a Semmelweis iskola két hetedik osztályos tanulója is a színpadra lépett, Steiner Csilla és partnere rendkívüli hajlékonyságot igénylő páros gyakorlatot mutatott be. Nagy taps zárta Váraljai Orsolya fellépését, az amatőr országos bajnokság győztese lengőkarika-gyakorlattal kápráztatta el a nézőket. A gálát St. Martin koncertje zárta, a vérpezsdítő ritmusokra nemcsak a gyerekek perdültek táncra, hanem a közönség is.
„Ez a program elsősorban azoknak ad szereplési lehetőséget, akik nem versenyszerűen foglalkoznak a sportággal” – hívta fel a figyelmet Gálffy Andrea. Az 1980-ban megrendezett ritmikus gimnasztika Európa-bajnokságon negyedik helyet szerző egykori kiváló versenyző szerint a fellépők ötletes, olykor kifejezetten nehéz koreográfiákkal bizonyították, hogy az amatőr sportnak igenis van létjogosultsága. Az rg ráadásul a zene, a kézi szerek és a mozgás összhangja révén olyan tudással és készségekkel vértezi fel a gyerekeket, amelyek segítségével más sportágakban is sikereket érhetnek el.

(-os)