Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Atadtak_az_idei_Kaszas_Attila-dijat1

Átadták az idei Kaszás Attila-díjat

Borovics Tamás, a Szegedi Nemzeti Színház művésze kapta az immár hatodik alkalommal átadott Kaszás Attila-díjat. Az elismerést a Pécsi Országos Színházi Találkozó megnyitóján vehette át a színművész. Az ünnepséget követően Pokorni Zoltán arról is beszélt lapunknak, miért Pécsett rendezték a gálát.

Fontos, de nem lényeges, hogy a szakma szavazása eredményeként jelöltté vált három név közül melyik került győztesként a borítékba – mondta köszöntőjében Pokorni Zoltán a Kaszás Attila-díj idei átadásán, amit ezúttal a Pécsi Országos Színházi Találkozó (POSZT) megnyitójára időzítettek. „Amikor hat évvel ezelőtt ellenzékiként létrehoztuk ezt a díjat – folytatta a polgármester –, azt akartuk, hogy ne a mindenkori hatalom mondja meg, ki kapja az elismerést, hanem maguk a színészek. Ők döntsék el, ki a legméltóbb mind szakmailag, mind emberileg. Most pedig, már második éve, a közönség választja ki a győztest a színésztársadalom által jelölt három művész közül.”
Pokorni Zoltán köszönetet mondott a támogatóknak: a Raiffeisen Bank Zrt. mellett ezúttal a Magyar Művészeti Akadémia és az Emberi Erőforrások Minisztériuma is hozzájárult a lebonyolításhoz. A rendezvényt, amelyen részt vett Halász János kultúráért felelős államtitkár is, vendéglátóként köszöntötte Páva Zsolt, Pécs polgármestere, aki szerint a POSZT megnyitója és a Kaszás Attila-díj átadása olyan események, amelyek kölcsönösen növelik egymás presztízsét.
A szavazáson minden magyarországi és határon túli, állandó társulattal rendelkező, magyar nyelven játszó kőszínház, illetve alternatív színház színészei leadhatták voksukat saját társulatuk valamely tagjára. A második körben a jelöltek maguk közül választották ki a harmadik fordulóba továbbjutó három színművészt, akiket tavasszal ismerhetett meg a nagyközönség.
A díjat a hegyvidéki önkormányzat és a Mozaik Művészegyesület hozta létre a Kaszás Attila Szellemi Hagyatékának Ápolásáért Közhasznú Alapítvány támogatásával, és eddig Szarvas József, Nemes Levente, Mátray László, Mucsi Zoltán, tavaly pedig Bányai Kelemen Barna vehette át. Az idei díjazott a közönségszavazás alapján Borovics Tamás, a Szegedi Nemzeti Színház művésze lett.
Pokorni Zoltánt az átadást követően arról kérdeztük, miért fontos a Hegyvidéknek ez a díj.

– A Hegyvidéket gyakran úgy jellemzik, hogy elit kerület – kezdte a polgármester. – Ez persze így nem igaz, de van benne igazság. Valóban többet járnak színházba is a tizenkettedik kerületi polgárok, sokkal tudatosabb pártolói a művészetnek, mint az országban talán bárhol, és nagy örömmel fogadták, amikor a Mozaik Művészegyesülettel közösen megalapítottuk ezt a művészeti díjat. Szokatlan dolog, hogy egy önkormányzat ilyen kitüntetés létrehozásában közreműködik, de a hegyvidékiek megértették és a magukénak érzik ezt. A MOM Kulturális Központ befogadó színházában tartanak néha előadást, de nincs állandó társulat, ám a Kaszás Attila-díj átadása is a színházi eseményekhez kötődik.Atadtak_az_idei_Kaszas_Attila-dijat2

– Miért nem a Hegyvidéken zajlott a díjátadó?

– A POSZT mégiscsak országos színházi ünnep. S hogy itt adjuk át a színészek talán legdemokratikusabban odaítélt díját, az nagyon jó üzenet. Köszönöm Pécs városának és a POSZT szervezőinek, hogy otthont adtak az eseménynek, s remélem, ez a jövőben is így lesz!

– Talán éppen a POSZT miatt, a nagyobb figyelemnek köszönhetően érkezett kétszer annyi közönségszavazat, mint tavaly?

– Vagy mi tanultuk meg, hogyan kell a szélesebb közönség számára érdekessé tenni a jelölteket. Valószínűleg azért a POSZT-tal történő összekapcsolás is hozzájárult a nagyobb érdeklődéshez.

A figyelem és szeretet – saját bevallása szerint – letaglózta a díjazottat. Borovics Tamás személyesen ismerte Kaszás Attilát, több darabban is együtt játszottak.

– Fura érzés. Majdnem egykorúak voltunk... – mondta. – Nagyon nehéz szembesülni azzal, hogy ennyi egy élet. Az, hogy személyesen ismerhettem, és tudom, hogy ő valóban olyan jó ember volt, amilyennek mondják, s hogy nekem ezt a hagyatékot tovább kellene vinnem, egy kicsit megrémít, de igyekszem megfelelni. Mert mostantól kötelességem ezt a fajta habitust erősíteni.

AI