Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Gyoztes_a_kutyapiszok-ellenes_kampany

Győztes a kutyapiszok-ellenes kampány

Rövid időn belül másodszor nyert díjat Brüsszelben a Hegyvidéki Önkormányzat: 2010-ben a gyalogosok biztonságát szolgáló ZebraFest, idén pedig a „Lépjünk, hogy ne lépjünk bele!” címmel meghirdetett kutyapiszok-ellenes kampány győzött az Európai Kommunikációs Ügynökségek Szövetsége által szervezett reklámszakmai versenyen.

Az ACG reklámügynökség által kivitelezett hegyvidéki kutyapiszok-ellenes kampányt a „lokális és regionális hatóságok” kategóriában díjazták az Európai Kommunikációs Ügynökségek Szövetsége (EACA) által alapított nemzetközi reklámszakmai versenyen (EACA CARE AWARDS), amely a legrangosabb európai TCR (társadalmi célú reklám) díjazásnak számít. Az elismerést az önkormányzat és az ügynökség képviselői Brüsszelben, az Európai Parlament épületében rendezett ünnepségen vehették át.
A versenyre idén tizenhat ország nevezett. Végül öt kategóriában összesen huszonhat pályaművet válogatott a döntőbe a szakmai zsűri, amelyben reklámügynökségi szakértők mellett az Európai Parlament képviselői is helyet foglaltak.
„Az önkormányzat az itt élőket leginkább foglalkoztató problémák kezelése céljából hirdette meg legutóbbi kampányait – beszélt a hegyvidéki programokról Pokorni Zoltán polgármester. – Három évvel ezelőtt a gyalogos-átkelőhelyek biztonságának növelése szándékával fogtunk bele a ZebraFest elnevezésű kampányunkba – mint ismeretes, a program elindítását megelőzően több tragikus baleset is történt a zebráknál –, tavaly pedig a felelős kutyatartás és a közterületek tisztán tartása érdekében indítottuk el szemléletformáló kezdeményezésünket, közvélemény-kutatásaink ugyanis azt mutatták, hogy a hegyvidékieket a kátyús utak után leginkább a kutyapiszkos utcák zavarják.”
A felmérések szerint a Hegyvidéken élők több mint kilencven százalékához eljutott a kutyapiszok-ellenes kampány üzenete – emelte ki Váczi János alpolgármester. Mint mondta, kutyapiszokkal, sajnos, most is lehet találkozni az utcákon, ám szemléletbeli változás tapasztalható, a visszajelzések szerint a gazdák többsége számára már magától értetődő, hogy takarítani kell, miután a kutya elvégezte a dolgát.
A kutyapiszokgyűjtéshez igyekeztek megteremteni a szükséges infrastrukturális feltételeket, tavaly száz új, különleges megjelenésű gyűjtőedényt helyeztek ki kerületszerte. Az önkormányzat pályázatot hirdetett a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem formatervező hallgatói számára, és a tizenhat pályaműből Kőrös Benedek terve nyerte el a szakmai zsűri tetszését, az ő dizájnja alapján gyártották le az új kukákat.
A reklámverseny díjátadóján részt vevő Váczi János hangsúlyozta, hogy az EACA CARE-díj óriási elismerése az önkormányzat munkájának, de ami ennél is fontosabb, hogy társadalmi célú kampányaik – ideszámítva az ezen a versenyen 2010-ben szintén díjazott Hegyvidéki ZebraFestet is, amit ugyancsak az ACG csapatával együttműködve valósítottak meg – valóban éreztetik pozitív hatásukat a kerületben. Az alpolgármester arról is szólt, hogy a Hegyvidék kutyapiszok-ellenes kampánya kis költségvetésből, egy-egy versenytárs büdzséjének a töredékéből jött létre. Mint fogalmazott, ennek fényében külön öröm volt látni a díjátadón, hogy olyan nagy költségvetésű kampányok között szereztek első helyet, amelyekben nemzetközi hírességeket, például Angelina Jolie színésznőt, vagy az FC Barcelona sztárfocistáit is szerepeltették.
„Független magyar ügynökségként szerepeltünk kiválóan egy nagy nemzetközi versenyen, európai mércével is különösen erős mezőnyben. Kevés ennél nagyobb elismerés létezik a szakmában” – nyilatkozta a brüsszeli díj kapcsán Blaskó Nikolett, az ACG reklámügynökség ügyvezető igazgatója. Az ACG nemcsak a kutyapiszok-ellenes akció kommunikációs megoldásaival, hanem a daganatos és krónikusan beteg gyerekeknek élményterápiát szervező Bátor Tábor Alapítvány 1%-os kampányának megvalósításával, a Bátorfával is nagy sikert aratott az idei EACA CARE versenyen.
Ez utóbbi a „nonprofit szervezetek és nem kormányzati szervek” kategóriában ért el első helyet rendkívül erős, még nemzetközi mércével is kiemelkedő kihívók között. A zsűri a Bátorfát összesen tizenhét döntős alkotás közül választotta ki, melyek közé bejutott a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet „Sétálj vízzel!” kampánya is, amit szintén az ACG tervezett.
A „Lépjünk, hogy ne lépjünk bele!” elnevezésű kutyapiszok elleni kampány a közelmúltban nyert ezüst díjat a Golden Hammer nemzetközi reklámfesztiválon, bronz díjat a hazai Arany Penge-fesztiválon, míg a nemzetközi reklámszakma egyik legrangosabb versenyén, a New York-i Clio Awardson a döntőbe jutott, kiemelkedve a világ minden tájáról nevezett sok száz kampány közül.

z.