Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Kotelezo_a_parlagfuirtas

Kötelező a parlagfűirtás

Továbbra is hatályos a főváros köztisztaságáról szóló 48/1994. (VIII. 1.) rendelet, azaz minden esetben a tulajdonos köteles gondoskodni az ingatlana előtti járda, valamint a járda és az úttest közötti, kiépített vagy kiépítetlen terület gondozásáról és gyommentesítéséről. Ebbe egyebek között a járda melletti zöldsávok rendben tartása, a fű lenyírása és az allergén növények irtása is beletartozik. A közlekedés biztonságának fenntartása érdekében úgyszintén a tulajdonos feladata a telekről a járdára, illetve a kocsiútra kihajló, az autókat és a gyalogosokat zavaró ágak visszavágása.
Az élelmiszerláncról és hatósági felügyeletéről szóló 2008. évi XLVI. törvény értelmében a földhasználó – telektulajdonos – köteles az adott év június 30-ig megakadályozni az ingatlanon a parlagfű virágbimbójának kialakulását, majd ezt követően folyamatosan fenntartani a parlagfűmentes állapotot a vegetációs időszak végéig. Azokkal szemben, akik elmulasztották a parlagfű elleni védekezést, a hatóság június 30-át követően előzetes felszólítás nélkül eljárást kezdeményezhet. Ilyenkor elrendelheti a közérdekű kaszálást, illetve akár több százezer forintig terjedő bírságot szabhat ki.
Az elmúlt évek tapasztalatai azt mutatják, hogy a Hegyvidéken nincs „parlagfűhelyzet”, az erősen allergén gyomnövény csak elvétve fordul elő – emelte ki Dávid Gábor. A kertek, növénnyel borított zöldterületek ellenőrzését végző Hegyvidéki Közterület-felügyelet vezetője szerint a kerületiek betartják a szabályokat, és a kerítésen belül időben elvégzik a gyommentesítést.
Némileg rosszabb a helyzet a házak előtti zöldsávokkal, valamint az ingatlanokról kilógó ágakkal. Amennyiben a közterület-felügyelők szabálytalanságot észlelnek, először írásban hívják fel erre a lakók figyelmét, ami az esetek döntő többségében eredményre vezet, így nincs szükség további intézkedésre.

sm