Forum_a_rendorfokapitannyal

Fórum a rendőrfőkapitánnyal

A gyalogos járőrök fokozott jelenléte, a posztos rendőrök megjelenése a főváros legforgalmasabb helyein, a körzeti megbízotti szolgálat megerősítése – ezekkel az intézkedésekkel javítaná a rendőrség a lakosság biztonságérzetét. Minderről Tóth Tamás beszélt azon a közbiztonsági fórumon, amelyet a MOM Kulturális Központban rendeztek májusban. „Szeretnénk, ha az itt élők mindig azt éreznék: értük dolgozik a rendőrség” – emelte ki Budapest rendőrfőkapitánya.
A közbiztonságot érintő témák között elsőként a napokban lezajlott lomtalanítás került szóba. Dávid Gábor, a Hegyvidéki Közterület-felügyelet vezetője szerint idén a korábbi évekhez képest sokkal szabályozottabban zajlott a lomok elszállítása, ami jelentősrészt a rendőrség hathatós közreműködésének köszönhető.
Hoffmann Kornél kerületi rendőrkapitány elmondta, hogy a „lomisok” már egy-két héttel a lomok elszállítása előtt megjelentek a közterületeken, ezért a rendőrség, valamint a munkájukat segítő polgárőrség is kiemelt figyelmet fordított a járőrözésre. Ennek is köszönhetően nem merültek fel komolyabb közbiztonsági problémák, az azonban kétségtelen, hogy nem javították a kerületképet a járdákon felhalmozott kacathegyek.
Váczi János alpolgármester megjegyezte: három évvel ezelőtt 700 fő megkérdezésével reprezentatív közvélemény-kutatást végeztek a kerületben annak felmérésére, hogyan fogadnák az itt élők egy új, kuponos lomtalanítási rendszer bevezetését. A javaslat szerint nem egy előre meghatározott időpontban, az utcára kihelyezve szabadulhatnának meg az emberek feleslegessé vált tárgyaiktól, hanem kérésre házhoz mennének a lomtalanítók, akik évente egy alkalommal ingyen elvinnék a kukába nem helyezhető, nagyobb méretű, felesleges holmikat. Bár a szolgáltatást végző FKF Zrt. partner lett volna a nálunk újnak számító, ám tőlünk nyugatabbra már számos helyen bevált rendszer bevezetésében, a lakosság túlnyomó része – a megkérdezettek 70%-a – ragaszkodott a meglévő szisztémához.
A városmajori templom plébánosa, Lambert Zoltán atya a kis- és nagytemplom körül egyre nagyobb számban megtelepedő, szennyet, piszkot maguk után hagyó hajléktalanok miatt kért szót. Budapest rendőrfőkapitánya hangsúlyozta, hogy a hajléktalanokkal kapcsolatos problémák megoldása nem igazán rendészeti feladat, csak akkor léphetnek fel velük szemben, ha szabálysértést, bűncselekményt követnek el.
Az alpolgármester kiemelte, hogy a Hegyvidéki Önkormányzat minden évben több millió forintot fordít hajléktalan-ellátási feladatokra, a kerület határain jócskán túlmutató kérdéskört azonban az önkormányzat egymaga nem tudja megoldani. A Városmajort érintő jó hír, hogy heteken belül elkezdődhet a park rehabilitációja, melynek során a látogatók biztonságának javítása érdekében harminc térfigyelő kamerát helyeznek ki.
Berta Zsolt, a svábhegyi református gyülekezet lelkésze az Eötvös úton, Istenhegyi úton ész nélkül száguldozó kerékpárosokra hívta fel a figyelmet. Hoffmann Kornél visszatérő ellenőrzéseket ígért, Váczi János pedig elmondta, az önkormányzat vizsgálja egy kampány elindításának lehetőségét, amely biztonságosabb kerékpározásra ösztönözné a fiatalokat.

z.