Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Keseru_cukorbetegseg2

Keserű cukorbetegség

A hegyvidékiek is díjmentesen látogathatják a második kerületi Szent Ferenc Kórház Diabetes „teadélutánok” című rendezvénysorozatát. A havonta megtartott előadások cukorbetegek számára nyújtanak hasznos ismereteket a betegség megelőzéséről, a figyelmeztető tünetekről, a kockázatokról és a kiegészítő kezelési lehetőségekről.

A Szent Ferenc Kórházban zajló Diabetes „teadélutánok” májusi rendezvényén először az előadás-sorozatot szervező Berkes Klára főorvos tartott tájékoztatót a megelőzés lehetőségéről. Mint elmondta, a kór leggyakoribb válfaja a 2-es típusú, ami a legtöbb esetben megelőzhető életmódváltással. „A rendszeres mozgásnak például komoly szerepe van nemcsak a prevencióban, de a 2-es típusú cukorbetegség kiegészítő terápiájában is” – mondta a főorvos.
A vércukorszint emelkedését a hasnyálmirigyben termelődő inzulin hiánya okozza. Ez a hiány lehet teljes – ilyenkor beszélünk 1-es típusú cukorbetegségről, amelyet éppen ezért kizárólag inzulininjekciókkal lehet kezelni –, és lehet részleges, 2-es típusú, amikor is a csökkent inzulinelválasztás, illetve a szervezet sejtjeinek inzulin iránti csökkent érzékenysége csak vércukorcsökkentő tablettákkal korrigálható (sokszor hosszú éveken keresztül).
Ma Magyarországon közel hatvanezer 1-es és mintegy hétszázezer 2-es típusú cukorbetegről tudnak az orvosok. A 2-es típusú cukorbetegség veszélye elsősorban abban áll, hogy a kór és a hozzá társuló rendellenességek együttesen a szív- és érrendszeri betegségek legkomolyabb kockázati tényezőit jelentik. Kialakulásában szerepet játszik az örökletes hajlam, a súlyfelesleg, a vérzsír-rendellenesség, a magas vérnyomás, a dohányzás, a mozgásszegény életmód és az egészségtelen táplálkozás is.
Keseru_cukorbetegseg1A bükki füves emberként ismert Szabó Györgyöt, azaz Gyuri bácsit filmsztárnak kijáró lelkesedéssel várták a betegek a májusi előadáson. A gyógyfüvek szakértőjét a gyógyszerezést kiegészítő vagy akár helyettesítő lehetőségről kérdeztük a rendezvény szünetében.

– Vannak esetek, amikor valamilyen idegi hatás, gyász, fokozott stressz következtében alakul ki a betegség, ezt szinte egyáltalán nem lehet kivédeni. Ha valakit ilyen megrázkódtatás ér, érdemes patikában, vagy bárhol megméretni a vércukorszintjét, és ha az érték tartósan hat fölötti, mindenképpen el kell menni orvoshoz – szögezte le a „füves ember”.

Ha a vizsgálat szerint még nem érjük el ezt az értéket, de szeretnénk megelőzni a bajt, mit tehetünk?

– Étkezzenek rendszeresen és változatosan, egyenek sok zöldséget, gyümölcsöt és húst, amennyire lehetséges, kerüljék a cukros, lisztes ételeket, és mozogjanak minél többet!

És ha már itt a baj?

– Először három hónapos diétát rendel el az orvos, ekkor kétszáz gramm szénhidrátnál többet nem szabad megenni naponta. Ha a kúra után sem javulnak az eredmények, gyógyszeres kezelés várható. Ám ezt a három hónapot ki lehet tolni akár a duplájára is. A Diabess Györgyteámban (ez egy gyógyszernek nem minősülő, cukorbetegség kezelése céljából készült gyógyhatású termék – a szerk.) lévő hatóanyagoknak köszönhetően ugyanis lényegesen lassabb a szénhidrát felszívódása, s elérhető, hogy a szervezet több inzulint képes termelni, mint a tea nélkül.

Miből áll ez a tea?

– Gyógynövényekből: csalánból, orbáncfűből, feketeáfonya leveléből, gyermekláncfű, mezei katáng gyökeréből.

Van valamilyen tea azoknak is, akik még egészségesen akarnak biztosra menni, az életmódváltás és az optimális táplálkozás mellett szeretnék fokozni a biztonságukat?

– Megelőzhető a cukorbetegség a málnalevél, a szederlevél, a feketeáfonya levele, a kukoricabajusz vagy a fehérbabhéj teájával is. De nem győzöm ismételni: mindenki egyen egészségesen, mozogjon rendszeresen, mert ezek nagyon sokat számítanak!

AI