Mar_nyalnak_a_Hegyvideken_a_szinpompas_bazsarozsak1

Már nyílnak a Hegyvidéken is a színpompás bazsarózsák

Május második felének kertészeti szempontból egyik leglátványosabb része a bazsarózsák nyílásának ideje. A hegyvidéki kertekben sok helyen látni ilyenkor a lágyszárú változatot, de néhol a ritkább fás szárúval is lehet találkozni.

A népiesen – virágzási ideje alapján – pünkösdi rózsának is nevezett bazsarózsa eredetileg Kínából származik, ahol már réges-rég nagy tiszteletnek és megbecsülésnek örvendett. A bazsarózsafélék nemzetsége tudományos nevét (Paeonia) a görög mitológiában szereplő Paeonról kapta, aki az olimposzi istenek orvosa volt. Mint ahogy ebből már kikövetkeztethető, a bazsarózsa gyógynövényként is hírnevet szerzett, gyökerének kivonata gyulladáscsökkentő, immunerősítő, fájdalomcsillapító, keringésjavító hatású.
Szirmait megszárítva illatosítóként használták. Magjait a felvilágosult Angliában fűszerként fogyasztották, és rontás ellen láncra fűzve hordták. De vigyázat: a növény bármely része nagy mennyiségben elfogyasztva mérgezési tüneteket okozhat!

Lágyszárú bazsarózsa

A lágyszárú bazsarózsa évelő növény, amely ősszel teljesen visszahúzódik. Erőteljes hajtásai tavasszal jelennek meg ismét, néhány hét alatt 60-80 centiméter magas bokorrá fejlődik. Sallangos levelei nagyok, üde zöldek. A hajtások végein tömött, szabályos gömb alakú bimbókból nyílnak a hatalmas virágok.
Legelterjedtebbek a mélyvörös típusok, de a fehértől a rózsaszín árnyalatain át egészen a sötétliláig sokféle színváltozata ismert. Virágzás után a növény levelei lassan visszahúzódnak a felszín alatt sekélyen lévő gyökerekbe.
Ha napsütötte, tápanyagban gazdag talajba ültettük, akkor nem igényel különleges gondozást. A nagy levéltömeg és a hatalmas virágok neveléséhez gyakori öntözésre van szüksége, de ebben általában a tavaszi esők is segítenek. Az elhervadt virágokat érdemes levágni, hogy a növény ne a magok érlelésére fordítsa erejét. A nyugalmi állapotban lévő töveket – októberben, novemberben – a gyökerek kiemelésével és osztásával könnyen szaporíthatjuk. Ha jó helyet talált a kertben, hosszú évtizedekig megmarad és fejlődik.Mar_nyilnak_a_Hegyvideken_a_szinpompas_bazsarozsak2

Fás bazsarózsa

Nevéhez illő módon a fás bazsarózsa fásodó szárú bokrot nevel, amely szétterül, és ritkán emelkedik 120-150 centiméter fölé. Az ágakon kisebb leveleket növeszt, de virágai – amelyek rendszerint rózsaszínek – nagyobbak, mint a lágyszárú változatoké. Egy kifejlett tövön egyszerre akár 30-40 kistányér nagyságú virág is nyílhat.
Gondozása hasonlít az előbb leírtakhoz, de jobban bírja a félárnyékos termőhelyet és a gyengébb minőségű, köves talajt. Nem fagyérzékeny! Szaporítása egyszerű módszerekkel nem kivitelezhető, ezért érdemes a kertészetekben megvásárolni a már gyökeres növényeket.

Bánáti bazsarózsa

Végezetül említést kell tenni hazánk egyik különösen érdekes növényritkaságáról, a bánáti bazsarózsáról. A fajnak Magyarországon található a legjelentősebb állománya, ami akkor került a figyelem középpontjába, amikor a Mecsekben tervezett katonai létesítmény veszélybe sodorta. Végül győzött a természetvédelem, és a bazsarózsák azóta is bontják szirmaikat ősi élőhelyükön.
A faj érdekessége, hogy az utolsó jégkorszak előtti időkből maradt a Kárpát-medencében. Ritkaságát jól jelzi negyedmillió forintos eszmei értéke.
A pécsi botanikus kertben a bánáti bazsarózsa kerti változatokéhoz képest kicsit kisebb és szerényebb virágai nagyobb kirándulás nélkül megcsodálhatók. A hely igen látványos bazsarózsa-gyűjteménnyel rendelkezik, számtalan színváltozatot lehet látni egymás mellett. Könnyű kiválasztani azt az árnyalatot, amely utána, a Hegyvidékre telepítve, évről évre megörvendezteti virágaival környezetét.

(Barta)