Suspended_Coffee_nevtelen_jotekonykodas

Suspended Coffee: névtelen jótékonykodás

A hegyvidéki Budai Kuckó és az Istenhegyi Patika is csatlakozott a Suspended Coffee akcióhoz. Az önkéntes mozgalomnak köszönhetően névtelen jótékonykodók hívhatnak meg rászorulókat egy csésze kávéra, pizzára vagy akár vény nélkül kapható gyógyszerre.

Az 1900-as évek Olaszországában a tehetősebb vásárlók pluszkávét rendeltek a sajátjuk mellé, amelyet „caffe padago”, vagyis „kifizetett” címen felajánlottak a rászorulóknak. Az önkéntességen alapuló mozgalom napjainkban – a gazdasági világválság miatt is – újfent létjogosultságot nyert, és futótűzként terjed szerte a világon.
Az internetnek és a legnagyobb közösségi oldalnak köszönhetően Magyarországon is számos vendéglátó- és szolgáltatóegység csatlakozott a programhoz, amelynek lényege, hogy a hivatalos matricával ellátott helyeken a betérő fogyasztó névtelenül vásárolhat számára ismeretlen embertársának „caffe suspendot”, vagyis „felfüggesztett kávét”.
Érdekesség, hogy az akcióhoz már fodrászatok, kutyapanzió, gyógyszertárak és élelmiszerboltok is csatlakoztak. Így a kevésbé tehetősek is készíttethetnek maguknak szép frizurát, beülhetnek valahová meginni valamit, ha pedig megbetegszenek, lehet, hogy valamelyik névtelen felajánló „hagyott” az egyik patikában gyógyszert, vitaminkészítményt.
„Adj + 1-et ajándékba, ha teheted, fogadd el, ha rászorulsz, koordináld, ha vendéglőd vagy boltod van. Terjeszd el az országban!” – hirdeti a mozgalmat a Suspended Coffee Magyarország a hivatalos Facebook-oldalán, amelynek immár több mint 13 000 rajongója van.
A programban – egyelőre – két hegyvidéki szolgáltató, a Budai Kuckó salátabár és söröző, illetve az Istenhegyi Patika vesz részt. „Őszinte segítő szándék vezetett, mert tudom, hogy egyre több rászoruló van a környékünkön is. Meg kellene mutatni a kétkedőknek, hogy Magyarországon is működik ez a dolog…” – magyarázta Berényi Gábor, a Budai Kuckó tulajdonosa, hogy miért csatlakoztak a Suspended Coffee honi mozgalmához.
A salátabár és söröző vendégeinek életét nagyban megváltoztatta a program. Sok környékbeli nyugdíjasnak a hónap végére már nem marad elegendő pénze, azonban a névtelen felajánlásoknak köszönhetően ilyenkor is fogyaszthatnak kolbászt, pizzát, fröccsöt, sört, vagy amit éppen „felfüggesztve” otthagytak nekik.
Az Istenhegyi Patika pár hete csatlakozott, azonban már több kedves jótevő vásárolt orrcseppet, ragtapaszt és egyebeket. „Egy idős hölgy fájdalomcsillapítót szeretett volna venni, és érdeklődött, melyik a legolcsóbb készítményünk, de pár száz forinttal kevesebb volt nála, mint amennyibe a termék kerül. Szerencsére, egy tehetősebb vendég épp fájdalomcsillapítót hagyott itt »felfüggesztve«. Hihetetlenül jó érzés volt látni a hálát a néni szemében, amit a felajánló iránt érzett!” – mesélte Budavári Brigitta gyógyszertári szakasszisztens.
A Suspended Coffe mozgatórugója az önkéntesség, a becsületesség és a bizalom, hiszen bármelyik szolgáltatóegység csatlakozhat a mozgalomhoz, és akárki vásárolhat rászoruló embertársainak. Az ingyenes szolgáltatásokra, termékekre mindenki jogosult, akinek nincs elég pénze, hogy például egy forró nyári napon megigyon valahol egy hűsítő italt.

B. M.