Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Diadalmaskodo_Dolgos_Viragok

Diadalmaskodó Dolgos Virágok

Különleges nevű csoport képviselte a Hegyvidéket a KvízKaland vetélkedőn. Az ELTE Gyakorló Általános Iskolájában ötödikes Seenger Boglárka és Dorottya, Bíró Hanna és Singlár Laura szüleik segítségével készültek fel a helyismereti vetélkedőre, amelyen végül az előkelő második helyet szerezték meg.

A dicsőségért a polgármestertől – azóta naponta újraolvasott – gratuláló levelet, az önkormányzati tulajdonú Hegyvidéki Sportcsarnok és Sportközpont Kft.-től, azaz a MOM Sporttól pedig uszodabérleteket kaptak a lányok. A kis helytörténészekkel a MOM teraszán egyebek mellett arról beszélgettünk, mit tanultak a vetélkedőből.

Dolgos Virágok – helyes nevet választottatok magatoknak!

– A lakhelyünkre utal! – mondták nevetve, miközben bemutatkoztak. Hanna a Margaréta utcában, Boglárka és Dorottya a Hóvirág utcában, Laura pedig, aki nem tudott eljönni (ezért nem szerepel a képen sem) a Dolgos utcában lakik. – Ebből lett a nevünk.

Hol hallottatok a vetélkedőről?

– Volt osztálytársunk, Andris anyukája szervezi a KvízKaland nevű helyismereti vetélkedőt, ő szólt nekünk. A kiírás szerint megalakítottuk négyfős csapatunkat, és rendszeresen összejöttünk egymásnál, hogy felkészüljünk a versenyre. Budapesttel kapcsolatos kérdésekre kellett válaszolni, fényképrészleteket felismerni az Országházról, a Szent István-bazilikáról és a Magyar Tudományos Akadémiáról. Kaptunk egy szöveget a Hegyvidékről is, Jókai Mór írta, abból kellett adatokat kigyűjteni, például hogy milyen épületeket említ meg. Aztán volt városmatek: helyes végeredményeként a honfoglalás millenniumának évszáma, 1896 jött ki. Az is érdekes volt, amikor vaktérképen kellett megmutatnunk, melyik híres épület hol áll.

Mit szóltak az iskolában a többiek az eredményetekhez?

– Először nem is tudták, mit jelent a helyismeret, de aztán gratuláltak.

Mekkora volt a mezőny?

– Az első fordulóban több mint száz jelentkező indult, a második fordulóba, negyven csapat közé, másodikként jutottunk be. Itt a Hegyvidékről kellett prezentációt készítenünk. Egy kitalált történetre építettük fel a nevezetességekről szóló bemutatót.

Mi volt számotokra a legérdekesebb a felkészülés során?

– Én az első fordulóban tudtam meg – mondta Dorottya –, hogy Budapest részei melyik kerületekben vannak, például hogy Lipótváros az ötödikben, Angyalföld a tizenharmadikban.

– Nekem az – vette át a szót Hanna –, hogy a kerületben milyen híres emberek laknak most, és kik laktak itt régen.

– Nekem pedig a prezentáció készítése tetszett a legjobban – csatlakozott Bogi –, az, hogy a híres emberek mellett épületeket, nevezetességeket ismertem meg.

Ha lehetőségetek lenne egy időgéppel visszamenni valamelyik korba itt, a Hegyvidéken, mit választanátok?

– Én azt, amikor a régi híres színészek laktak itt, Bajor Gizi, Jávor Pál – mondta rögtön Hanna. – Megnézném, hogyan élnek, és megkérdezném, miért éppen a Hegyvidéken laknak.

– Én meg azt a kort választanám, amelyikről Jókai írt. Amit olyan szépnek és csendesnek mutatott be. Most is nagyon gyönyörű itt, de akkor csendesebb lehetett – válaszolta Dorottya.

– Abba a korba mennék el – mondta Boglárka –, amikor még nem lakták be ennyire a Hegyvidéket, amikor még több zöldterület volt. Megnézném az akkor itt élő állatokat, építményeket. Azért jó, hogy részt vettünk ezen a vetélkedőn, mert régen csak elmentünk a sok híres épület mellett, de most már ismerjük is azokat.

– Biztos, hogy azóta jobban a magukénak érzik a kerületet, mint addig – egészítette ki a lányok beszámolóját Hanna édesanyja.

A Dolgos Virágok már most arra készülnek, hogy jövőre ismét beneveznek a versenyre – mi pedig szívből drukkolunk nekik!

(ai)