A_realaitaserzek_fontos_politikusi_ereny

„A realitásérzék fontos politikusi erény”

A polgármesterek 2014-ben már nem indulhatnak képviselőjelöltként az országgyűlési választásokon, ezért Pokorni Zoltánnak is döntenie kellett, hogy a parlamenti vagy az önkormányzati munkát kívánja tovább folytatni. A politikus ez utóbbit választotta, mert úgy érzi: a Hegyvidéken nagyobb szükség van rá. Számos régóta dédelgetett terv megvalósítása vár még a polgármesterre, aki részletesen beszámolt lapunknak a normafai fejlesztési elképzelésekről, valamint a Böszörményi út rekonstrukciójáról, ami élő kapcsolatot teremtene a kerület régi és új központja között.

Miért döntött úgy, hogy a parlamenti munka helyett a polgármesterséget választja?

– Azért, mert dönteni kellett. Törvény született arról, hogy 2014-től kisebb létszámú – 386 helyett 199 tagú – lesz az új parlament, és megszűnik az a lehetőség, hogy valaki a választók jóvoltából egyszerre tölthessen be parlamenti képviselői és polgármesteri tisztséget. Korábban hosszas vita zajlott a kérdésről, hiszen sok az érintett képviselő. Volt annak haszna, hogy a parlamentben ülő polgármesterek pontosan tudták, egy-egy törvény milyen hatást gyakorol helyben a napi gyakorlatra. Valahol úgy fogalmaztam erről, hogy a polgármesterek lába leér a földig. Szerintem a realitásérzék fontos politikusi erény – nem elvitatva, hogy a távolba tekintő, távlatos víziókat felfestő politikusokra is szükség van a parlamentben. Beláttam azonban az összeférhetetlenségi szabályokról szóló vitákban, hogy negatív következményekkel járhatott volna, ha például az eddigi 176 helyett létrejövő 106 választókörzetben csak polgármesterek nyernek egyéni képviselői mandátumot – amire a korlátozás nélkül lett is volna esély, hiszen a nagyobb települések polgármesterei, ismertségük miatt, mindenki másnál nagyobb előnnyel rendelkeznek a körzetek megnyeréséhez. Miközben tehát fontos, hogy a képviselők a napi gyakorlatot lássák, fontos az is, hogy a napi szempontokon túl az ország hosszabb távú érdekeit is szem előtt tudják tartani. Ez utóbbit kockáztatnánk, ha a parlament többségét a polgármesterek alkotnák, hiszen nem zárható ki, hogy a napi, lokális szempontok felülírják az ország szempontjából halaszhatatlan, kulcsfontosságú döntéseket. Ezt a veszélyt el kellett kerülni, azzal együtt, hogy véleményem szerint a rendszer eddig működésének is sok előnye volt. Nehezen hoztam meg a döntést, de eljött az a pillanat, amikor már nem lehetett tovább halogatni. A Hegyvidéken élő emberek ugyanis nyilván szeretnék tudni, hogyan készülök a következő évre, melynek során parlamenti, európai uniós és önkormányzati választások is lesznek. A döntésem során azt mérlegeltem: hol van, hol lehet rám nagyobb szükség, a parlamentben, az oktatásügy területén vagy itt, a Hegyvidéken. Oktatásügyben továbbra is bármikor elmondhatom a véleményem, akár ellenzékben vagyunk, akár kormányon, de ez a szakmai felelősség jóval áttételesebb, absztraktabb, mint az itt élő 57 ezer ember iránt érzett felelősségem. A Hegyvidéken jobban éreztem azt, hogy a munkámnak kézzel fogható eredménye van, és ezért szükség van rá. Még akkor is, ha van talán különbség a polgármesterek és a parlamenti képviselők megbecsültsége, súlya között – a miniszterelnök is talán erre gondolt, amikor elbeszélgettem vele, és azt mondta, úgy érzi, a döntésem „pazarlás”. Mindezzel együtt számomra mégis vonzóbb az önkormányzati munka gyakorlatiasabb, mérhetőbb jellege.

Az eddigi, egymással összefüggő önkormányzati és parlamenti munkájára mutatnak példát azok a sikeres hegyvidéki iskolai kezdeményezések, amelyek országos programmá szélesítéséhez szintén hozzájárult. Hogyan állnak ezek az ügyek?

– Egyfajta „mintakerületként” számos új dologba vágtunk bele a Hegyvidéken. Büszkék vagyunk arra, hogy a négy éve elsőként nálunk bevezetett mindennapos testnevelés már országos méretekben működik. Hasonló büszkeségünk az önkéntes szociálismunka-program, amit a hegyvidéki középiskolások már évek óta végeznek. Nagyon bízom benne, hogy országosan is sikere lesz a kezdeményezésnek, a karitatív munkának ugyanis hallatlan nevelő ereje van – azzal szembesíti a gyerekeket, hogy ők is felelősséggel tartoznak másokért. A kerületi iskolákban 2007-ben indítottuk útjára a határon túli kirándulások programját azzal a céllal, hogy valamennyi tanuló eljusson legalább egyszer a határon túli magyarlakta területekre, ismerje meg a kisebbségben élő magyarság életét, történelmét. E program kiterjesztését 2010 nyarán kezdeményeztem több képviselőtársammal közösen. Itt van egy kis hiányérzetem, hiszen lassan letelik a négy év, és az a célkitűzés, hogy az ország minden diákja jusson el a határon túli magyarlakta területekre, nem biztos, hogy teljesülni fog – ám már az is nagy eredmény, hogy sikerült megduplázni a programban részt vevők számát.

Van olyan új programja az önkormányzatnak, ami később szintén példaként szolgálhat más települések számára?

– Az elsők között használjuk ki azt a lehetőséget, hogy a parlament jelentősen megkönnyítette, segítette a helyi kis piacok szervezésének feltételeit. Most nyitottuk meg Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszterrel közösen a helyi termelői piacot, amely a hét öt munkanapján más-más hegyvidéki helyszíneken várja a vásárlókat. A ceglédi járásból érkező termelők mindig az évszaknak megfelelő, friss árut kínálnak. Úgy látom, nemcsak frissességben, hanem az árakban is versenyképes lehet a piac: miközben például a krumpli kilója mostanában 200-300 forint között mozog a boltokban, ma a polgármesteri hivatal melletti vásáron már 150 forintért lehetett kapni jó minőségű burgonyát, ami fontos, hiszen ebben a kerületben is élnek nehéz körülmények között családok, vagy nyugdíjasok. De megemlíthetném a ZebraFest és a „Lépjünk, hogy ne lépjünk bele” kampányainkat, amelyek olyan fontos problémákat céloztak meg, amik nemcsak a főváros, hanem sajnos az ország egész területén jelen vannak, hiszen máshol sem mindig engedik át a gyalogosokat a zebrán, vagy szedik össze a kutyaürüléket a járdán. Mindkét program átvehető, alkalmazható a kerületen kívül is, azt pedig, hogy mennyire jól sikerültek, a sok díj bizonyítja, amit a hazai és nemzetközi reklámversenyeken kapott a két kampány.

A képviselő-testület legutóbbi ülésén döntött arról, hogy támogatja a Normafa fejlesztésével kapcsolatos javaslatát. Miért épp most terjesztette a képviselők elé ezt a témát?

– Nem új témáról van szó, már nagyjából hat éve foglalkozunk a Normafa fejlesztési lehetőségeivel. Egy-egy szép hétvégén akár 10-15 ezren is felkeresik a környéket, a feladat tehát nem az, hogyan csábítsuk ide az embereket. Akik a Normafához jönnek, pontosan tudják, hogy ez egy mással össze nem hasonlítható, páratlan természeti adottságú hely, ahol kellemes körülmények között lehet kirándulni, túrázni, futni, kerékpározni, kisgyerekekkel sétálni. A területet a főváros legnagyobb közparkjaként használják a budapestiek, ugyanakkor jogi értelemben nem park, hanem szigorúan védett erdő, ahol egy padot, vagy egy szemetes edényt sem lehet csak úgy elhelyezni – nem beszélve az általunk elképzelt tornapályáról, futókörről, vagy a téli sípályákról, illetve az azokat kiszolgáló, nyáron is üzemelni képes felvonókról. Szeretnénk tehát úgy kezelni a területet, ahogy az emberek ma is használják: parkként. Ez látszatra egyszerű célkitűzés, valójában azonban rémesen bonyolult, mert a nemzeti park, az erdészeti hatóság, a környezetvédelmi felügyelet, az unió Natura 2000-es előírásai egyaránt gátat szabnak a fejlesztési elképzelések megvalósításának. Egy évvel ezelőtt tárgyaltam a kérdésről a miniszterelnökkel, aki támogatta elképzeléseinket, s kijelölt egy miniszterelnöki megbízottat, aki abban segít, hogy az államigazgatás dzsungelében végigvigyük a Normafa-programot. Ebben a ciklusban a jogi kereteket lehetne megteremteni, míg a következőben kezdődhetne el a tervek megvalósítása: a többi között a fogaskerekű vasút vonalának meghosszabbítása és a történelmi sípályák rekonstrukciója.

A Normafa-program lehet a következő ciklus legnagyobb szabású hegyvidéki fejlesztése?

 

– Több tervet is dédelgetünk, a Normafát érintő lehet az egyik. A másik fontos tervünk a Hegyvidék régi és új városközpontjának összekapcsolása a Böszörményi út rekonstrukciójával. A régi központot, a Királyhágó teret és környékét kötnénk össze az elmúlt évtizedben létrejött modern, zöld, szellős városközponttal, a Gesztenyés kerttel és környékével, amelynek a MOM Park Bevásárlóközpont, a MOM Sport csarnok, a megújult MOM Kulturális Központ és a nemrégiben megnyitott Hegyvidék Központ is része. Terveink szerint a Böszörményi úton új villamospálya épülne, amelyen az autók is biztonsággal közlekedhetnének, a mostani autóúton parkolóhelyeket alakítanánk ki, a járdákat pedig kiszélesíthetnénk, így a zöldterületek méretét is növelni tudnánk. Ezzel egy kellemes sétány alakulna ki, amit fákkal, utcabútorokkal, játékokkal, szobrokkal tennénk még élhetőbbé. A fejlesztés első része, az Apor Vilmos tér és a Kiss János altábornagy utca közötti, rendkívül elhanyagolt állapotú villamosszakasz rekonstrukciója várhatóan már az idén megvalósul. A Kiss János altábornagy utca és a Királyhágó tér közötti villamospálya felújításának tervei szintén elkészülhetnek még ebben az évben, és bízom benne, hogy a kivitelezésére is meglesz jövőre a szükséges pénzügyi fedezet.

z.