Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Sztarok_ellen_gyoztek_a_vakfocisok1

Sztárok ellen győztek a vakfocisok

Hírverő mérkőzésen mutatkozott be a kerületi nagyözönségnek a Látássérültek Szabadidős Sportegyesület vakfocicsapata. A MOM Sport csarnokában lejátszott találkozón a hegyvidékiek látványos játékkal múlták felül a többek között Hajdu Attilát és Vincze Ottót is felvonultató ellenfelet.

Bár a világszerte egyre népszerűbb vakfoci paralimpiai sportág, Magyarországnak egyelőre nincs válogatottja, sőt bajnokságot sem szerveznek itthon. Ezen változtatna a Látássérültek Szabadidős Sportegyesület (LÁSS) vakfocicsapata, amely rendszeresen hírverő mérkőzéseken lép pályára. Legutóbb egy ismert sportolókból és előadóművészekből összeállított csapat volt az ellenfél a Csörsz utcai MOM Sport csarnokában.
A meccs előtt megtartott sajtótájékoztatón kiderült, hogy az egyesület a Magyar Optikus Ipartestület anyagi segítségének köszönhetően a közeljövőben nemzetközi focitornát rendez a MOM Sporttal közösen. „Örömmel segítjük a LÁSS-t, amely sokat tesz a fogyatékkal élők integrációjáért” – hangsúlyozta az ötszázezer forintos csekket a sajtótájékoztatón szimbolikusan átadó Raák Benedek. Az ipartestület elnöke hozzáfűzte, hogy a támogatáshoz a „Május a kontaktlencse viselés hónapja” kampányban részt vevő kontaktlencsegyártók is hozzájárultak.
A LÁSS azzal a céllal alakult, hogy minél többféle sportolási lehetőséget biztosítson a vakok és gyengénlátók számára – mondta el a jelenlévőknek az adományt átvevő Gombás Judit. Az egyesület képviselője szerint a nemzetközi vakfocitornát a tervek szerint ezen a nyáron rendezik meg.
A MOM Sport és a LÁSS kapcsolata nem új keletű. A vakfocicsapat hosszabb ideje a csarnok műfüves pályáján tartja meg edzéseit, alig egy hónappal ezelőtt pedig ugyanitt nyilvános bemutatómeccset rendezett. „Mi is szeretnénk hozzájárulni a vakfoci elterjesztéséhez, ezért segítséget nyújtunk a nemzetközi torna lebonyolításához” – tette hozzá Buranits Ildikó, a MOM Sport vezetője.
Hogy a sportágnak van létjogosultsága, azt a mostani hírverő mérkőzés is bizonyította, izgalmas összecsapás szemtanúi lehettek a nézők. Különösen a LÁSS focistái brillíroztak, több veszélyes támadást vezettek, miközben a Szabó Kimmel Tamás, Thuróczy Szabolcs színművészek, Walkó Csaba, a Compact Disco zenekar énekese, valamint a Ferencváros színeiben a Bajnokok Ligájában is maradandót alkotó Vincze Ottó és Hajdu Attila által alkotott ellenfél jobbára a védekezéssel volt elfoglalva. Hajdu több bravúrt is bemutatott, egy bal felső sarkos bombát azonban ő sem tudott hárítani, így a házigazdák egygólos győzelmet arattak.
„A meccs előtt a döntetlennel is kiegyeztünk volna, ezért még jobban örülünk a sikernek. Dicséret illeti ugyanakkor a sztárokat, hiszen meglepően gyorsan alkalmazkodtak ahhoz, hogy bekötött szemmel kellett játszaniuk” – értékelte a mérkőzést Szabó István, a LÁSS csapatkapitánya.
Sok ilyen kezdeményezésre van szükség, hiszen a sport az egyik olyan terület, amely képes összehozni az épeket és a fogyatékkal élőket – hívta fel a figyelmet a kezdőrúgást elvégző Váczi János. Az alpolgármester szerint a LÁSS méltó a kerület támogatására, hiszen az önkormányzat által is vallott értékeket, a toleranciát, az integrációt és a közös sportolást népszerűsíti.Sztarok_ellen_gyoztek_a_vakfocisok2

MM.