Fokuszban_a_termeszet1

Fókuszban a természet

Impulzív, lüktető színek, statikusságukban is eleven képek – ez a látvány fogadja azokat, akik megnézik az aradi Siska-Szabó Hajnalka műveiből rendezett kiállítást az önkormányzat első emeleti folyosógalériáján.

Siska-Szabó Hajnalka nem ismeretlen a hegyvidékiek előtt, hiszen 2005 óta visszatérő vendége a Hegyvidéki Nemzetközi Művésztelepnek, amelyen rendszeresen részt vesznek határainkon túli magyar alkotók is. Az aradi művész festészetét leginkább a színek hangulatos játéka határozza meg.
A polgármesteri hivatal épületében most bemutatott munkái kapcsán Breznay András festőművész így fogalmazott a megnyitón: színei nem a látott világot, hanem az azok keltette érzéseket jelenítik meg. „Expresszív, hideg színeit a lappangó vörös ellensúlyozza. Az aradi szabadság eszméjét viszi tovább a végtelen táj kiapadhatatlan megjelenítésével” – jellemezte Siska-Szabó Hajnalka művészetét Breznay András.
A Fókuszban a természet című tárlatot köszöntő Fonti Krisztina alpolgármester elmondta, hogy az alkotó a zerindi művésztelep vezetője, amelyen rendszeresen részt vesznek hegyvidékiek is, ezért a mostani kiállítás újabb alkalom arra, hogy gazdagítsuk kulturális kapcsolatainkat, erősítsük együttműködésünket, és megismerhessük egymás értékeit.
„Bevallom, régóta nagyon kedvelem Siska-Szabó Hajnalka képeit – árulta el az alpolgármester. – Élénk színeikkel, változatos, természetből kiragadott témáikkal elbűvölnek festményei. Művei sokat elmondanak alkotójukról, aki rendkívül energikus, határozott, örökifjú nő, ugyanakkor mélyen érző, gyöngédséggel teli, lírai megnyilvánulásokra is képes.”
Siska-Szabó Hajnalka 1992-ben végezte el az Aradi Művészeti Iskola festészet és grafika szakát, mestere Penisoara Luminita és Krett Groza János festő, illetve Cott Ioan grafikus volt. Tanulmányait a Szegedi Tudományegyetem rajz szakán folytatta. Az aradi Ion Andreescu Képzőművészeti Körnek 1988 óta tagja. Először 1989-ben vett részt a nagybányai alkotótáborban, majd 1990-től 2000-ig a kétegyházi tábor látogatója volt, 2001-től a békési művésztelep meghívásának tesz eleget, valamint gyakran fest a Balaton partján és a pestszentlőrinci művésztelepen is.
A zerindi művésztelepet, a falu szülötteként, a hetvenes években hozta létre alkotótársaival közösen. Siska-Szabó Hajnalka műveit aradi, érdmihályfalvai, nagyzerindi, valamint számos magyarországi kiállítás látogatói ismerhetik már. Képei megtalálhatók magángyűjteményekben Romániában, Olaszországban, Németországban, Ausztriában, Görögországban, Lengyelországban, Hollandiában, Franciaországban, valamint hazánkban is.

JE

 

A Fókuszban a természet című kiállítás április 5-ig látható a polgármesteri hivatalban.Fokuszban_a_termeszet2