Logopédiai konferencia

Közel százhúsz szakember érkezett az ország csaknem minden részéből a Hegyvidékre, hogy részt vegyen azon az első alkalommal megrendezett konferencián, amely az Európai Unió felhívására jött létre. A Fekete István Általános Iskola és Előkészítő Szakiskola, valamint a XII. kerületi Logopédiai Szakszolgálat által szervezett előadás-sorozat a specifikus nyelvi zavarok, a nyelvi fejlesztés és az olvasás-írás témakörét dolgozta fel.
„Nagyon jó, hogy elindult ez a folyamat – mondta lapunknak a konferenciát megnyitó Fodor Gábor, a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Budapest XII. Tankerülete vezetője. – Fokozni kell a gyerekeinket segítő szakemberek társadalmi elismertségét, mert a szakszolgálatok igen fontos munkát végeznek. Február huszonhatodikán jelent meg az új miniszteri rendelet a munkájukról, ezzel változik a jogszabályi környezet, ami szintén a rendezvény időszerűségét mutatja. Az uniós források – TÁMOP-pályázatok – is a szakszolgálatok fejlesztését tűzik ki célul, ezért örülök annak, hogy épp a Hegyvidék adott otthont az első logopédiai konferenciának.”
Igazán jól szervezett és magas színvonalú rendezvény volt – jelentette ki a rendezvény után Fonti Krisztina. „Fontosnak tartom, hogy egy kerületi intézmény ilyen rangos eseménynek lehetett a házigazdája, remélhetőleg hagyományt teremtve. Az, hogy ilyen sokan jelentkeztek a konferenciára, mutatja, szükség van a tudományos igényű tájékoztatókra, előadásokra, továbbképzésekre, ezért bízvást remélhetjük, hogy legközelebb még többen eljönnek majd. Nagyon büszkék vagyunk az iskolára, nemcsak e rendezvény, de az évek óta itt folyó kiemelkedő színvonalú munka miatt is” – összegzett a hegyvidéki alpolgármester.
Az első hegyvidéki logopédiai konferencia résztvevői egyebek mellett a beszédfejlődés, a beszédészlelés és -megértés zavarairól, a dadogásról, továbbá a logopédiát övező hitekről és tévhitekről hallgattak meg előadásokat.

li.