Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Majustol_all_az_Esterhazy_szobor

Májustól áll az Esterházy János-szobor

Komoly összefogással, az önkormányzat, a kormány és magánszemélyek adakozása, valamint a szobor felállításáért lelkesen dolgozó egyesület munkája eredményeként mind az adminisztratív, mind az anyagi akadályok elhárultak: május 15-én felavatják gróf Esterházy János szobrát a Gesztenyés kertben. A témában tartott sajtótájékoztatón Fonti Krisztina alpolgármester és Kerényi Imre miniszterelnöki biztos is kiemelte, hogy a sikerben nagy szerepe volt a Gróf Esterházy János-szoborért Egyesület áldozatos tevékenységének.
„Az egyesület érdekérvényesítő ereje páratlan – mondta Kerényi Imre. – A Hegyvidéki Önkormányzat a rendelkezésünkre bocsátott egy területet a Gesztenyés kertben, ahol Hidasnémeti Máté építész, ma szokatlan módon, ingyen elkészített tervei alapján jön létre az emlékhely, gesztenyefákkal, Esterházy-rózsákkal, vörös vesszejű sommal és padokkal körülvéve. Itt kap majd helyet Nagy János alkotása.”
A miniszterelnöki biztos bemutatta a Nemzeti Könyvtár című sorozat legújabb, március elején tízezer példányban megjelenő tizennegyedik kötetét, amely Esterházy János életéről és mártírsorsáról szól. Ebből tiszteletpéldányt kapnak mások mellett a hazai közkönyvtárak, a középiskolák és a határon túli magyar kulturális intézmények is – hangzott el a sajtótájékoztatón, amelyet Popély Gyula történészprofesszornak és Martényi Árpádnak, a Rákóczi Szövetségen belül működő Esterházy Emlékbizottság elnökének az előadása követett a felvidéki magyar politikusról.

(a.)