Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Olimpikonokat_nevelnenek_az_uj_sportakademian1

Olimpikonokat nevelnének a küzdősport-akadémián

A diák- és tömegsportot, valamint a versenyzőképzést egyaránt kiszolgáló edzőtermet avatott az önkormányzat a Csaba utcában. Az iskolai mindennapos testnevelés programban is fontos szerephez jutó Hegyvidék Harcosai Küzdősport Akadémiát Simicskó István sportért felelős államtitkár és Váczi János alpolgármester nyitotta meg.

Korántsem elképzelhetetlen, hogy a 2020-as olimpián a Hegyvidék Harcosai Küzdősport Akadémián kinevelt versenyzők is öregbítik majd a XII. kerület hírnevét – beszélt egy nem is olyan távoli célról a Hegyvidék legújabb sportlétesítményének megnyitóján Váczi János. Az ünnepélyes avatón az alpolgármester arra is felhívta a figyelmet, hogy az edzőterem kiválóan illeszkedik a kerület sportkoncepciójába, hiszen bár az élversenyzőket is segíti, elsősorban a diák- és tömegsportot szolgálja.
„A Hegyvidéki Önkormányzat stratégiai ágazatnak tekinti a sportot, ezt mutatja, hogy az idén már a kerület költségvetésének 4,4 százalékát fordítjuk rá, ami az arányokat tekintve országos összehasonlításban példa nélküli – hangsúlyozta Váczi János. – Ennél nagyobb mértékben egyetlen település sem támogatja a sport és az egészséges életmód népszerűsítését, biztosítja az ehhez szükséges tárgyi feltételeket.”
Budapesten elsőként a hegyvidéki általános iskolák alsó tagozatain vezették be a mindennapos testnevelést, amely a kormányprogrammal kiegészülve ma már hat évfolyamot érint. Évente nyolcvan-kilencven versenyt rendeznek az ezernél is több tanulót megmozgató diákolimpián, és sportberkekben komoly hírnevet szereztek a különböző kerületi tömegsportrendezvények – az alpolgármester külön is megemlítette az Erzsébet-kilátóban zajló „Fuss a csúcsra!” lépcsőfutóversenyt, valamint az „Előzd meg a fogaskerekűt!” futó-, kerékpáros és teljesítménytúra-viadalt.
A Városmajor utcai sportközpont mellett márciustól Budapest második legnagyobb fedett sportlétesítményét, a MOM Sportcsarnokot is az önkormányzat üzemelteti, és arra törekszik, hogy minél több mozgási lehetőséget biztosítson a kerületiek számára – sorolta tovább Váczi János a helyi sportéletet pozitívan érintő fejleményeket. A most megnyíló akadémia az eddig kevesebb figyelemben részesülő küzdősportoknak, köztük a magyar sikersportágnak számító ökölvívásnak és a méltán népszerű karaténak, illetve dzsúdónak ad helyet.
"A délelőtti órákban, a mindennapos testnevelés keretében, a kerületi iskolák diákjai, valamint a Hegyvidék SE sportolói használhatják az edzőtermet, délutántól késő estig pedig a nagyközönség" – hívta fel a figyelmet az alpolgármester, aki reméli, minél többen veszik majd igénybe a komplexum szolgáltatásait.
A megnyitón részt vett Simicskó István, az Emberi Erőforrások Minisztériumának sportért felelős államtitkára is. Szerinte a Hegyvidéki Önkormányzat helyi szinten pontosan azt teszi, amit a kormányzat az egész országban szeretne: arra törekszik, hogy a sportolás mindenki számára elérhető legyen. "Magyarország a méreteinél fogva az élet számos területén nem lehet ott a világ élmezőnyében, azonban ha a sportról van szó, nincs okunk a panaszra, hiszen százhatvannyolc olimpiai aranyéremmel nyolcadikak vagyunk az örökranglistán. Hogy ez a jövőben is így maradjon, ahhoz minél több olyan létesítményre van szükség, mint amilyen a hegyvidéki edzőterem" – fogalmazott a politikus.
Lacza Ádám Illés szakágvezető elmondta, hogy már több mint hatvanan jelentkeztek a tanfolyamokra, hamarosan pedig a diákok is birtokba vehetik a termeket.
Várhatóan állandó vendége lesz az akadémiának Árpa Attila. A Hegyvidéken élő színész-rendező régóta kereste azt a helyet, ahol hódolhat egyik kedvenc sportágának. „Korábban kick-box-edzésekre jártam, és már akkor elhatároztam, hogy egyszer az ökölvívást is kipróbálom. Eddig azonban nem volt a közelben olyan edzőterem, ahová szívesen lejártam volna. Pedig nagyon fontos a helyszín, hiszen egy sportág akkor válik igazán népszerűvé, ha megfelelő körülményeket biztosítanak az űzéséhez, erre pedig itt, a Csaba utcában nem lehet panasz” – hangsúlyozta az amerikai fociban többszörös magyar bajnoki címmel büszkélkedő televíziós személyiség.Olimpikonokat_nevelnenek_az_uj_sportakademian2
Papp László, a Magyar Ökölvívó Szakszövetség jelenlegi titkára szerint háromszoros olimpiai bajnok édesapja büszke lenne a teremre, mert minden olyan kezdeményezést támogatott, ami közelebb hozta a sportágat a gyerekekhez. Ráadásul szinte napra pontosan negyvenkét évig élt a Hegyvidéken, így különös figyelemmel kísérte a XII. kerületi sportéletet.
„Az ökölvívás művészetét igyekezett továbbadni, a minőségi oktatás híve volt. A hegyvidéki akadémiát látva, azt hiszem, elégedett lenne” – mondta édesapjáról a szakember, aki egy hatalmas Papp László-molinót ajándékozott az edzőteremnek.Olimpikonokat_nevelnenek_az_uj_sportakademian3

(os)

 

A Hegyvidék Harcosai Küzdősport Akadémia címe: XII., Csaba utca 7/a. Telefonszám: 06/20-333-5599. Internet: www.hegyvidekharcosai.hu.