Otkarikas_eremrol_almodik

Ötkarikás éremről álmodik

Elsősként a Virányos Általános Iskola tornatermének ajtaján át leste a karatésokat, és arról álmodozott, hogy egyszer ő is a nagyokkal „kiájézhat”. Az álom valóra vált: az idei törökországi kadett karate Európa-bajnokságon, kumite kategóriában a dobogó legfelső fokára léphetett. Boussebaa Aichával beszélgettünk, akinek a bakancslistáján olimpiai éremszerzés is szerepel.

Kislányként mi vonzott ebben a sportágban?

– Emlékszem, elsős voltam a Virányos Általános Iskolában. Napközi után épp anyukámra vártam a folyosón, a tornaterem ajtaja mögül hangos „kiájékat” hallottam. Kíváncsi voltam, benyitottam. Karateedzés zajlott. A Sensei észrevett, ahogy kukucskálok, és megkérdezte, szeretnék-e bemenni. Teljesen lenyűgözött, amit láttam! Elhatároztam, megkérem anyukámat, hadd járjak ide. Szerencsére sikerült rávennem.

Tényleg olyan kemény egy karateedzés, mint a filmekben?

– Sokan azt hiszik, hogy téglákat törünk meg rizst eszünk, de ez persze nincs így. Ugyanúgy indul, mint egy fociedzés… Bemelegítés, utána tanulás, majd „játék”. Itt nagyon fontos az önfegyelem, az alázat, a koncentráció és a tisztelet. Erre épül minden! A Senshi Karate Klub olyan nekem, mintha a második családom lenne. Az edzéseken együtt izzadunk, tudjuk, mi van a másikkal, és a versenyeken teli torokból üvöltve szurkolunk egymásnak.

Apropó, versenyek! Nemzetközi szinten általában a dobogó legfelső fokára lépsz. Hogy csinálod ezt?

– Rengeteget dolgozom azért, hogy eredményes legyek. Mindennap van edzésem, a fontosabb viadalok előtt akár naponta többször is lejárok. Odafigyelek az étkezésre, hiszen a kumitében fontos, hogy mindig meglegyen a versenysúlyom. De ez csak a technikai része a dolgoknak. Ha nem lenne a Senseiem, Büchler Zsolt, aki a legnehezebb pillanatokban is mellettem állt, nem tartanék ott, ahol most tartok.

Ha jól tudom, az Eb-n filmbe illő pillanataid is adódtak…

– Évekig vártam erre a napra, hiszen ez egy olyan megmérettetés, amelyen kiderül, mit ér a többéves munka. Mindegyik meccsem szoros volt, tudtam, itt a legjobbak harcolnak, és fejben dől el az egész. A döntőben egy azeri lánnyal kellett megküzdenem, aki a saját ágán mindenkit fölényesen legyőzött. Az elején kettő nullára vezetett, az utolsó másodpercekben sikerült kiegyenlíteni, majd egy ütéssel megszerezni az Európa-bajnoki címet jelentő pontot.

Voltak örömkönnyek?

– Bevallom, küszködtem azzal, hogy ne sírjam el magam! Még most sem hiszem el, hogy sikerült. Lepörgött előttem az a többéves munka, amit belefektettem a karatéba. Elmondhatatlan, milyen érzés volt nézni, ahogy a magyar zászló emelkedik a legmagasabbra a Himnusz alatt!

A karate esélyes arra, hogy 2020-ra bekerüljön az ötkarikás játékok programjába. Épp akkor lennél a legjobb korban és formában…

– Nagyon örülnék, ha sikerülne! Ez idáig mindig csak egy hajszál választotta el a karatét attól, hogy olimpiai sportággá váljon. A magyarok nagyon erősek, most, a korosztályos Európa-bajnokságon a negyedik helyen végeztünk az éremtáblázaton. Ezenfelül a karate a nézők számára is izgalmas.

Mi szerepel még a bakancslistádon?

– Van egy naplóm, amibe a céljaimat írom. A következő az, hogy a novemberi, spanyolországi világbajnokságon érmet nyerjek. A másik éremszerzős vágyálmom egyelőre még kérdőjeles, mert nem ugye tudom, sikerül-e „kijutnia” a karaténak a 2020-as olimpiára. Edző szeretnék lenni, bár tisztában vagyok azzal, hogy egyetlen sérülés kettétörheti az ember karrierjét. Ezért próbálok helytállni a tanulásban is. De ami a legfontosabb: soha nem akarom feladni az álmaimat!

BM