Világmegváltás negyvenöt percben

„Ez az én kis birodalmam” – mutat körbe Vértesaljai Mária a tanári szobájában, ahol a polcokon, asztalokon, szekrényeken, a padlótól a plafonig diákok alkotásai sorakoznak. Az egyik ládában régi magyar tarsoly- és csatdíszítő motívumok által ihletett papírdíszek lapulnak, míg az íróasztalon egy állatot formázó középkori aquamanile, azaz templomi kézmosó tál kerámiából készített másolata látható.
Aztán az egyik polcról előbukkannak az orosz konstruktivizmus szellemében fogant modern térbeli alkotások, majd pedig a különleges kaleidociklikus formák: ezek olyan hat tetraéderből álló mozgatható alakzatok, amelyeknek rajzolt felületei a forgatással más és más érdekes mintázatot adnak ki együtt. Az egyik kaleidociklust egy művészképzésre jelentkező, végzős diák készítette, aki ezzel, illetve egy ehhez kapcsolódó prezentációval kívánja beadni jelentkezését az egyetemre.
„Aki a képző- vagy iparművészeti pályát választja, annak segítek a felkészülésben, az én munkám azonban nem a művészképzés. Gimnáziumi tanár vagyok, a 7., 8., 9. és 10. osztályosokat tanítom, illetve a 11. és 12. évfolyamon fakultációt tartok” – mondja munkaköréről a rajz- és művészettörténet-tanár, amikor a rögtönzött szertári szemle során a végzős diák alkotásához érünk.
Ha művészképzés nem is, tehetséggondozás feltétlenül zajlik Vértesaljai Mária óráin, akinek meggyőződése: minden gyermek tehetséges. „Úgy gondolom, mindnyájan harmóniával, szépérzékkel, az alkotás iránti igénnyel születünk. A tanár pedig felelős azért, hogy a gyerekekben kibontakoztassa ezt. Vallom, hogy a tanítás lélekformálás, a lélekkel való látás képességének fejlesztése. A gyerekek küldetéssel születnek, az én feladatom, hogy segítsem ennek beteljesítését” – összegzi hivatása lényegét. Persze, mint azt a szülők is tudják, nem könnyű megérinteni a kamaszok lelkét, „ehhez időnként tízszeres, százszoros energiára van szükség”.
„Van olyan tanár, aki azt mondja, negyvenöt percben semmit sem lehet csinálni. Én viszont azt mondom: ennyi idő alatt meg lehet váltani a világot” – jelenti ki a tanárnő. Természetesen tisztában van azzal, hogy heti egy tanóra nagyon kevés, hiszen így egy tanítványával egy tanév alatt összesen alig egy napot találkozik. Ennek ellenére hiszi, hogy nyomot tud hagyni diákjaiban, olyan értékeket hívhat elő belőlük, amelyeket tovább tudnak vinni felnőtt életükbe.
Nem titkolja, pályája folyamatos vívódással, útkereséssel jár, hiszen sohasem lehet biztos abban, hogy épp a legjobb eszközt választotta. Mint mondja, igyekszik mindig óvatosan, ugyanakkor határozottsággal vezetni a fiatalokat, azzal a fő céllal, hogy legyen igényük a külső és belső tisztaságra, illetve képesek legyenek védekezni a mindennapjainkban jelen lévő kártékony üzenetekkel szemben. A szülők visszajelzéseiből úgy érzi, jó úton jár, mert általában ők is ugyanazokat a dolgokat vallják értékeknek.
„Az ember akkor tud szabadon gondolkodni, tanítani, ha ezt a környezete engedi” – mondja negyvennégy év pedagógusi tapasztalatával. Szerencsésnek érzi magát, mert első munkahelyén, Keszthelyen, az egykori Szendrey Júlia Általános Iskolában, ahol néhány évig igazgatóként is dolgozott, majd a Városmajori Gimnáziumban is „csodálatos szabadság” adatott meg a számára.
A Genius Apáczai Diploma Díjat mindenekelőtt a tanítványai által elért sikereknek köszönheti – véli Vértesaljai Mária. Az országos középiskolai tanulmányi versenyeken az elmúlt tizenkét évben közel ötven diákja ért el valamilyen helyezést, közülük négyen elsők lettek. Tavaly egyszerre két győztessel is büszkélkedhetett: Walton Veronika a művészettörténet-, Juhász Nóra pedig a rajz- és vizuáliskultúra-versenyt nyerte meg.
Mivel a rangos díjat az Apáczai Kiadó alapította, a pedagógus szerint elismerésében az is szerepet játszhatott, hogy általános és középiskolai tankönyveket lektorált, illetve tanári kézikönyvek számára feladatokat készít a mindennapokban bevált ötletei nyomán.
„Nyári festő vagyok” – feleli öniróniával, amikor arról kérdezzük, rajztanári munkája mellett folytat-e művészi alkotótevékenységet. A szünidőben rajzol, fest, művésztáborokba jár, mindezzel együtt nem vallja magát művésznek, az iskolai munkája ugyanis egész embert kíván. Ám nincs hiányérzete, hiszen gyerekekkel foglalkozhat, s mint fogalmaz: elképzelni sem tud ennél szebb szolgálatot.

K. D.

Vértesaljai Máriát egy évvel ezelőtt Németh László-díjjal tüntették ki, ebből az alkalomból 2012. március 29-i számunkban készítettünk vele interjút, amely online archívumunkban a a következő linken olvasható: http://www.hegyvidekujsag.eu/archivum/archivum-2012-macius-29/nemeth-laszlo-dijat