Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez
Husvet_es_az_elfeledett_barany1

Húsvét és az elfeledett bárány

Mire az alábbi ételajánlatok megjelennek, nagy valószínűséggel már mindenki megvette azt a füstölt sonkát, tarját, karajt, amit különféle praktikákkal omlósra főz, és feltálal húsvétra a családnak. Ezúttal tehát inkább a sonkát kísérő ötletekkel rukkolunk elő, de nem a szokásos tormával, retekkel, újhagymával, hanem valami mással. A húsvétvasárnapi, netán -hétfői menübe belecsempésszük a kissé elfeledett húsvéti bárányt – ha ezt választják, nem bánják meg!

Citromos-tárkonyos bárányleves

Kicsontozott báránycombból vásárolunk fél kilót, lehártyázzuk, és fél centis kockákra vágjuk. Egy kisebb fej vöröshagymát megtisztítunk, és finomra aprítva 4 evőkanál olajon megfonnyasztjuk. A hagymára rádobjuk a bárányhúst, megkavarjuk, és fokhagymaprésen átnyomunk 2 gerezd fokhagymát, majd azt is a húshoz adjuk, aztán 4-5 percig együtt pirítjuk.
Bő, kb. 2 liter vízzel felöntjük, sózzuk, fűszerezzük 1 mokkáskanál szegfűborssal, 2 kiskanál kakukkfűvel és tárkonnyal. Egy cső kisebb, hegyes, édes, kicsumázott, egészben hagyott zöldpaprikát, 2-2 megtisztított, karikákra vágott sárgarépát és gyökeret beleszórunk a készülő levesbe.
Befedjük, és kis lángon kb. 1 óra alatt puhára főzzük. Mielőtt megfőne, 4-5 szem cikkekre vágott csiperkegombát és 15 deka fagyasztott zöldborsót (idényben frisset) is beleszórunk. Végül 2 deci tejfölt simára keverünk 1 evőkanál finomliszttel, egy keveset a forró levesből is belemerünk, és a levest sűrítjük. Egy citrom kifacsart levével pikánsabbá varázsolhatjuk.Husvet_es_az_elfeledett_barany2

Növendék báránypecsenye tört krumplival

Erre az ünnepi fogásra egy nappal előbb érdemes felkészülni. Egykilónyi növendék (fiatal) báránycombot megmosunk, nagyobb darabokra vágjuk, megtűzdeljük 4 gerezd csíkokra metélt fokhagymával, majd sózzuk, bedörzsöljük őrölt fekete borssal, és bekenjük 2 evőkanál mustárral. Szórunk még rá 3 szál friss, felaprított zsályát, és befóliázva egy éjszakára a hűtőben tartjuk, hogy a száraz pác átjárja a húst.
Másnap, kibontva a fóliából, belefektetjük egy tepsibe, köré szórunk kb. 8-10 gerezd fokhagymát, ráöntünk 1 deci olajt, aláöntünk 2 deci száraz fehérbort, 1 deci vizet, és alufóliával letakarva, közepes lángon, a sütőben csaknem puhára pároljuk 50 perc alatt. Ekkor leemeljük a húsról a fóliát, magasabbra vesszük a lángot, és forró sütőben pirosra sütjük. Sülés közben, ha kell, az elpárolgott vizet óvatosan, apránként pótoljuk.
A körethez 80 deka burgonyát meghámozunk, kockákra vágunk, és sós vízben megfőzzük, leszűrjük, de egy kevés főzőlevet rajta hagyunk. Ezután 1 evőkanál zsíron 1 fej közepes vöröshagymát megtisztítva, felaprítva megpirítunk, meghintjük 1 kiskanál fűszerpaprikával, és ráöntjük a burgonyára. Burgonyanyomóval darabosra törjük, kissé meg is sózzuk.
Tálaláskor a tört burgonyát vízbe mártott merőkanállal a tányér szélére halmozzuk, melléfektetjük a szeletelt sültet, meghintjük a sütőben sültfokhagyma-gerezdekkel, és körbelocsoljuk a saját szaftjával. Száraz vörösborral, mondjuk, szekszárdi pinot noirral koccinthatunk az ünnepi pecsenye elköltésekor.

Bárányhúsos lasagne

Egy magasabb falu serpenyőben felforrósítunk 3 evőkanál olajt, megfuttatunk benne 1 közepes fej felaprított vöröshagymát, 2 gerezd zúzott fokhagymát, s amint a hagymák megüvegesednek, hozzáadunk 1 kiskanál őrölt köményt. A hagymákon szétterítünk 50 deka darált bárányhúst, további 5 percig kevergetve átsütjük, fűszerezzük 2 evőkanál frissen vágott mentalevéllel, és amikor a hús enyhén megbarnul, belekanalazunk 5 deci sűrű paradicsompürét (lehet konzerv is), valamint 1 deci leszűrt húslevest (lehet leveskockából is). Újabb 10 percig kevergetve kis lángon átforrósítjuk, amíg elfő a leve.
Egy tűzálló edényt vagy tepsit kikenünk 1 evőkanálnyi olajjal vagy diónyi margarinnal, elterítünk benne 1 levél nem előfőzött, instant lasagne tésztát, amit előzőleg néhány percre langyos vízbe mártottunk. A tésztát beterítjük 2 darab (együtt kb. 20 dekás) meghámozott, vékonyan felvágott padlizsánszelettel.
Erre kerül a fűszeres darált hús, majd a tészta, és addig folytatjuk a rétegezést, amíg telik a hozzávalókból. Végül padlizsánszelet legyen a tetején, arra kerüljön az utolsó lasagne.
Összekeverünk 10 deka reszelt eidami sajtot 3 deci tejföllel, fűszerezzük 2 kiskanál őrölt majoránnával vagy oregánóval, s azzal bevonjuk a rakottas tetejét. Előmelegített sütőben 25 percig, a sajt megpirulásáig sütjük. Jól behűtött (13 fokos) száraz rozébort ajánlunk hozzá. 

Ha még nem tudná…

- A juhhúsból készült ételek, élelmiszerek az egészséges, változatos táplálkozás fontos részei, de ahhoz, hogy a hús élvezhető, jóízű legyen, alaposan le kell faggyúzni, forró, ecetes vízzel lemosni. Az idősebb állat jellegzetes szagát pácolással lehet eltüntetni.

- A „juh” szó finnugor eredetű, és utal juhtenyésztésünk évezredes múltjára. Őseink étrendjében rangos helyet töltött be a bárányhús.

- A juh a legelés folyamán gyógynövényeket is fogyaszt, amelyek az emberek ellenálló képességét növelik a betegségekkel szemben, húsa koleszterinmentes, serkenti a lép és a vese működését, segíti a fogyókúrát.

Illik a sonkához

Hónapos retek zöldbabbal

A ceruzabab főleg salátákra és köretekre való zöldség. A hónapos retekkel együtt a húsvéti sonka kellemes társa.
Harminc deka friss zöld- vagy ceruzababot 5 perc alatt roppanósra főzünk. Ha fagyasztottat használunk, csak egyet forraljunk rajta, hiszen mélyhűtés előtt egyszer már forralták, azaz blansírozták! Egy csokor piros retket megmosva, „gyökérbajszát” levágva felkarikázunk, és elrendezünk egy lapos tányéron. A zöldségeket sózzuk, borsozzuk, aztán meglocsoljuk 1 citrom kifacsart levével, és külön tálaljuk a sonka mellé.

Kurkumás töltött karfiol

A karfiol a sokoldalúságáról híres, ezúttal a sonka mellé ajánljuk.
Bő, citromos, enyhén sós vízben megfőzünk 1 fej közepes (kb. 1 kilós), rózsáira bontott karfiolt. Főzővizével együtt kihűtjük, a karfiolrózsákat óvatosan kiemeljük, és jól lecsöpögtetjük.
Amíg a karfiol fő, elkészítjük a besamelmártást és a tölteléket: a mártáshoz felforralunk 2 deci tejet, fűszerezzük 1 karika vöröshagymával, 1 szem babérlevéllel és 1 mokkáskanál fehér borssal. Forrás után 10 percig hűlni hagyjuk. Leszűrjük a tejet, az ízesítő fűszereket eldobjuk.
Közben diónyi vajat egy serpenyőben felolvasztunk, kb. 1 percig a tűzön kevergetjük, hozzáadunk 1 evőkanál lisztet, megpezsegtetjük, és halvány sárgára pirítjuk. Lehúzzuk a tűzről a serpenyőt, apránként beleöntjük a tejet, kevergetve, nehogy csomós legyen. Még 1 percig főzzük, megsózzuk.
A töltelékhez 15 deka vajat habosra keverünk, sózzuk, majd 1 evőkanál kurkumával, 1 mokkáskanál őrölt fehér borssal és 1 csokor finomra vágott petrezselyemzölddel fűszerezzük. Végül a besamelmártást hozzáadva simára keverjük.
A karfiolrózsákba kis fészket vájunk, a legjobb, ha karalábévájóval ügyeskedünk. A tölteléket habzsákba töltjük, és csillagcsövön keresztül a karfiolba pumpáljuk a kurkumás krémet. A tetejére felcsavart gépsonkaszeleteket ültetünk, és paprikacsíkokkal díszítjük. Tálalás előtt legalább 2 órára hűtőben hűtjük. 

Locsolóváró

Gyümölcsös túrókocka

Először a tésztához fogjunk hozzá: 3 tojássárgáját habosra keverünk 3 evőkanál sütőcukorral. Hozzáadunk 3 evőkanál finomlisztet, fél csomag sütőport és 1 evőkanál keserű kakaóport. Alaposan, de óvatosan összeforgatjuk. Belecsorgatunk fél deci olajt, majd a kemény habbá felvert 3 tojásfehérjét is.
Egy magasabb falú, 35x25 centiméteres tepsit kibélelünk sütőpapírral, és belesimítjuk a masszát. Előmelegített sütőben, közepes lángon 18-20 percig sütjük.

A krémhez villával áttörünk 25 deka tehéntúrót. Tizenöt deka sütőcukrot habosra keverünk 20 deka puha margarinnal. Az áttört túrót lazán összekeverjük egy doboz, kb. 25 dekányi, lecsöpögtetett vegyesgyümölcs-konzervvel. Egy citrom lereszelt héjával és a kifacsart levéből 1 kiskanálnyival ízesítjük.
A túrós keveréket vastagon a kisült, kihűlt tésztára kenjük, és hűtőszekrénybe tesszük. A mázhoz összekeverünk 2 deci narancsízű, szénsavas üdítőt, 1 csomag vaníliás ízű, főzni való pudingport és 5 evőkanál cukrot, majd 2 deci narancslével együtt lábasba öntjük, és kevergetve sűrűre főzzük.
Amíg a máz meglangyosodik, addig a túróval megkent sütemény tetejét feldíszítjük 2-3 szem fél centi vastagra vágott konzerv vagy kompót őszibarackszelettel. A már alig langyos mázzal alaposan megkenjük a barackokat.
Tálalásig, de legalább 2 óra hosszat a hűtőben tartjuk. Ehhez a gyümölcsös süteményhez 12 fokosra behűtött édes tokaji szamorodnit ajánlunk.Husvet_es_az_elfeledett_barany3

Járay Mari