Mesterseges_madaroduk

Mesterséges madárodúk

Hamarosan kezdetét veszi a cinegék és verebek költési időszaka. A városi környezetben leggyakrabban előforduló énekesmadarak idei első költését mi is segíthetjük, a megfelelő kialakítású mesterséges odúk kihelyezése nagyban hozzájárul a kívánatos szaporulat biztosításához.
A kistestű fajták évente kétszer-háromszor is költhetnek, a tojások március végi lerakása és a fiókák kirepülése között általában másfél hónap telik el. Bár a természet gondoskodik a megfelelő költőhelyekről, azokon a területeken – különösen a városokban –, ahol hiányoznak az idősebb, odvas fák, szükség van költőodúk kialakítására.
A kerek röpnyílású, a harkály vájta odúkra emlékeztető mesterséges változatokat nagyságuk alapján „A-B” és „D” típusba sorolják. Ezek közül az odúköltő fajok többségének – ilyen a széncinege, a nyaktekercs, a házi veréb és a mezei veréb – a „B” típusú felel meg a leginkább. Ennek alapterülete 12,5x12,5 centiméter, teljes mélysége 20-25 centi, míg a röpnyílás átmérője 3,4 centi.
Fontos, hogy jó minőségű legyen a költőhely, hiszen az megfelelő karbantartással öt-tíz év alatt akár száz-százötven cinegefióka kirepülését is elősegítheti. Éppen ezért a rétegelt lemezből készült darabok helyett inkább a lényegesen tartósabb, legalább két centiméter vastag fenyő-, esetleg akácléc alapanyagú, a tetején gondosan szigetelt és felületkezelt madárodút válasszuk. Óvakodjunk viszont a nagyobb áruházakban kapható házikóktól, ezek kialakítása ugyanis sokszor nem felel meg a madarak igényeinek!
A költőodúk kihelyezése mellett az etetésről se feledkezzünk meg, különösen a magevők számára lényeges, hogy a költési időszakban legyen elegendő táplálékuk. Akkor járunk el helyesen, ha a napraforgómag mellé almát és más apró magvakat (kölest, pintyeknek és papagájoknak árult keveréket) teszünk.
Költőodút és etetőt a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület kedden és szerdán 10-től 16 óráig nyitva tartó boltjában érdemes vásárolni, itt az érdeklődőket hasznos tanácsokkal is ellátják. Cím: XII., Költő utca 21. (Jókai-kert). Telefonszám: 275-6247/122. Mobil: 06/20-969-7778. E-mail: mmebolt@mme.hu. Honlap: www.mme.hu.

(M.)