Szertárosból örökös technikai vezető
Az SZTK labdarúgó- és asztalitenisz-csapatában játszott, harmincéves korában mégis a birkózással kötelezte el magát – egy életre. Ekkor lett a Vasas birkózószakosztályának szertárosa, majd rövid időn belül intéző és nemzetközi bíró. Harminckét világ- és harmincnyolc Európa-bajnokságon, valamint két olimpián bíráskodott, több mint két évtizeden át a nemzeti válogatott technikai vezetőjeként dolgozott. A Hegyvidéken élő Palócz Rudolffal beszélgettünk.
A sportolók, sporttal foglalkozók rendszerint már gyermekkorukban tudják, hogy felnőttként ezt a pályát választják. Önnel is így történt?
– Annyi bizonyos, gyerekfejjel sokat gondoltam arra, hogy egyszer kedvenc időtöltésemmel, a sporttal foglalkozom majd. Sajnos, a háborús évek nem igazán kedveztek a versenysportnak és különösen az utánpótlás-nevelésnek, így ez kimaradt az életemből.
Azért mégis volt kapcsolata a sporttal…
– Csak amennyire a legtöbb gyereknek! Közvetlenül a háború után viszont már más volt a helyzet, 1945-ben, alig tizennyolc évesen elkezdtem focizni és asztaliteniszezni az SZTK-ban. Érdekelt a sport másik oldala is, ezért elvégeztem a TF kétéves sportvezetői tanfolyamát. A Vasas női asztalitenisz-csapatának lettem a másodedzője, igaz, nem sokáig, ugyanis a szakosztály 1956-ban megszűnt. Én mégis maradtam, mert a birkózók megkértek: legyek a szertárosuk. Hamarosan megbíztak az intézői feladatokkal, amolyan csapat melletti mindenes lettem. Szerveztem az utazásokat, leadtam a nevezéseket a versenyekre, beszereztem, amire épp szükség volt, intéztem a szakosztály ügyes-bajos dolgait.
Hogyan lett intézőből nemzetközileg elismert bíró?
– A versenyek közben megszerettem a bíráskodást. Elmentem a bíróképző tanfolyamra, amit sikeresen el is végeztem, így elkezdhettem dolgozni. Ekkor úgy éreztem, hogy az új munkám összeegyezhetetlen a piros-kékeknél betöltött pozíciómmal, ezért fájó szívvel elhagytam a Vasast. Alig egy évvel később, legnagyobb meglepetésemre, Matura Mihály, a szövetség akkori elnöke behívatott és azt mondta, egy éven belül tanuljak meg franciául, mert úgy látja, ott a helyem a következő nemzetközi bíróképző tanfolyamon. Ez maga volt a csoda, hiszen versenyzői múlt és összeköttetések nélkül is számítottak rám. Olaszországban nemzetközi vizsgát tettem, méghozzá dicsérettel. Ennek köszönhetően azonnal hármat ugrottam a ranglétrán, és első osztályú kandidát lettem, két évvel később pedig megkaptam a kiemelt nemzetközi bíró besorolást.
A sportban általában nem kímélik a bírókat. Így van ez a birkózóknál is?
– A birkózás sem kivétel, a vesztes előbb-utóbb megemlíti a bíró ténykedését. Azért fontos, hogy olyan versenybíróink legyenek, akiket mindenki elismer, mert ez a magyar versenyzőknek is védelmet ad. Sportdiplomáciai kérdés, hogy egy nemzet bírói hány csúcsmeccset vezetnek – szerencsére nálam ezzel soha nem volt gond, hiszen húsz év alatt számos világverseny döntőjében bíráskodhattam.
Elismert nemzetközi bíróként mit tudott tenni az utánpótlás-nevelés területén?
– Örülök annak, hogy ezt megkérdezte, hiszen ránk is igaz a mondás: egy bíró nem csinál nyarat. Ahhoz, hogy a magyar birkózás huzamosabb ideig a világ élvonalában legyen, nem csupán egy, hanem sok jó bíróra van szükségünk. Harminc évig vezettem tanfolyamokat, szerénytelenség nélkül kijelenthetem, hogy én neveltem ki a mai magyar bírónemzedéket. Közülük többen a nemzetközi minősítést is megszerezték, ami azt mutatja, nem végeztem rossz munkát.
Húsz év után tette le a sípot, de nem szakadt el a sportágtól.
– Bírói pályafutásom végén az a megtiszteltetés ért, hogy dr. Hegedűs Csaba felkért a birkózóválogatott technikai vezetőjének. Amikor leköszöntem, azt mondta, amíg élek, ezt a címet más nem viselheti – azt hiszem, ez a mondat volt egész életem legnagyobb elismerése. Sokrétű feladatot kaptam, hiszen a technikai igazgató felel azért, hogy a válogatott a lehető legjobb körülmények között készülhessen fel a versenyekre.
„Kívülállóként” érkezett, mégis nagyot alkotott a birkózás világában. Elégedett a pályafutásával?
– Nem lehet okom panaszra, megkaptam a MOB „Olimpiai díj” kitüntetését, a Nemzetközi Birkózó Szövetség (FILA) Érdemrend ezüst fokozatát és az „Aranysípot”. Életre szóló élményt jelentett, hogy Juan Antonio Samaranch, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnöke életműdiplomával ismerte el pályafutásomat. Mégis, ennél sokkal többet jelent, hogy a birkózók a mai napig megbecsülnek, rendszeresen felhívnak telefonon, érdeklődnek felőlem. Csodálatos érzés, hogy emlékeznek rám, ennél többet sportvezető, sportember nem kívánhat. Ami a nyugdíjas éveimet illeti, öt esztendeje élek a Hegyvidéken, a Kálvin János Református Idősek Otthonában, ahol valóban mindent megtesznek azért, hogy a lakók jól érezzék magukat. Hálával tartozom az itteni vezetőségnek, nekik köszönhetem, hogy hegyvidékinek mondhatom magam.
Knp.