Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Elnyerte_a_kismamak_dijat_a_Janos_korhaz_szuleszete

Elnyerte a kismamák díját a János kórház szülészete

Idén is átadták a legjobb ellátást nyújtó intézményeknek „Az Év Szülészete” díjat, amelyet három évvel ezelőtt alapított a leglátogatottabb hazai gyermek-egészségügyi portál, a babaszoba.hu. Az elismerésről a kismamák dönthettek, akik közel három hónapon át tartó internetes szavazáson értékelhették az ország ötvenhat szülészetét. Három kategóriában – szülőszobai ellátás, gyermekágyi és újszülöttellátás, valamint felszereltség és környezet – közel 2500 szavazat érkezett.

Az összesített versenyben, akárcsak tavaly, a Debreceni Egyetem Kazincbarcikai Kórháza érdemelte ki az „Az Év Szülészete” címet. A korábbi években a díjazottak közül hiányoztak a budapesti szülészetek, most azonban megtörni látszik az elmúlt időszak vidéki fölénye.
Bár az összesített pontszámok alapján a legjobb tíz között nem szerepelt fővárosi intézmény, a szülőszobai ellátás kategória győztese ezúttal a XII. kerületi Szent János Kórház lett, ahol évente 1800-1900 kisbaba jön világra. Az osztály családbarát, az édesanyák igénye szerint többféle alternatív szülési módot támogat.
„Számtalan kutatás rámutatott már arra, hogy a szülés körülményei komolyan befolyásolják az anya-gyermek kapcsolatot, a sikeres kezdet pedig hosszan érezteti áldásos hatását – mondta el Nagy Réka, a szavazást szervező internetes portál képviselője. – Egy pozitív szülésélmény hatására megszületik a kompetens anya is, hiszen azzal a tudattal megy haza a kórházból, hogy ha ezt meg tudta csinálni, bármit meg tud, tehát tud majd szoptatni, képes ellátni a gyermekét. A szavazásnak köszönhetően olyan intézményekre hívjuk fel a figyelmet, ahol a pozitív szülésélmény szerencsére gyakori jelenség.”

sz.