Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Ismet_allnak_a_kontenerek_negy_gyujtoszigeten

Ismét állnak a konténerek négy gyűjtőszigeten

A lakók és az önkormányzat kérésére az FKF Zrt. ideiglenesen visszaállít négy nemrégiben felszámolt szelektív hulladékgyűjtő szigetet a Hegyvidéken. Erre azért kerül sor, mert az érintett területeken még nem épült ki a házhoz menő szelektív hulladékgyűjtő rendszer.

A Fővárosi Közterület-fenntartó (FKF) Zrt. a házhoz menő szelektív hulladékgyűjtés kiterjesztésével együtt a Hegyvidéken is megkezdte a szelektív hulladékgyűjtő szigetek egy részének felszámolását. A két rendszer ki-, illetve leépítése nincs teljesen összhangban: egyes területeken annak ellenére tüntették el a gyűjtőszigeteket, hogy a házakhoz még nem helyezték ki a papír, valamint a műanyag és fém gyűjtésére alkalmas kukákat. Emiatt a megmaradt szigetek terhelése jelentősen megnőtt (a tartályok pillanatok alatt megtelnek, ezért – bár nem lenne szabad – az emberek azok mellé helyezik a szelektíven gyűjtött hulladékaikat), továbbá megfigyelhető az is, hogy az egykori gyűjtőhelyeken a már elvitt tartályok helyén újabb és újabb hulladékkupacok jelennek meg.
A problémák kapcsán megkerestük az FKF Zrt.-t, amelynek kommunikációs osztálya arról tájékoztatta lapunkat, hogy elsősorban azokon a területeken vonják vissza a hulladékgyűjtő szigeteket, ahol rendszeresen megjelenik a lakosság által odahordott, illegálisan lerakott hulladék, illetve ahol a lakóingatlanoknál már kihelyezték a házhoz menő szelektív gyűjtés tartályait. A szigetek számának csökkentésétől jelentős költségmegtakarítást várnak, valamint azt, hogy eltűnhetnek a városképet csúfító hulladékhalmok. A megszüntetett gyűjtőhelyeket a visszavonást követő harminc napig rendszeresen takarítják.
Igyekeznek összehangolni a visszavonásokat és az edénykihelyezéseket, a kerületben ugyanakkor megszűnt néhány olyan gyűjtősziget, amelynek környezetében még nem működik a házhoz menő gyűjtés – ennek oka a szigetek mellett megjelenő illegális hulladéklerakások magas szállítási és takarítási költségeinek csökkentése. A lakosság és a Hegyvidéki Önkormányzat kérésére a bevont szigetek közül négyet a napokban visszahelyeznek a házhoz menő gyűjtés 2014. októberi bevezetéséig: az Ignotus utca 35. számú házzal szemben, az Eötvös út 59.-nél (a Normafa-parkolónál), a Hadik András utca 23. előtt, valamint a Győri út és az Avar utca találkozásánál. Az FKF Zrt. jelezte, hogy a megmaradó szigeteken indokolt esetben emelni tudja a papír- vagy műanyaggyűjtő konténerek számát, a gyűjtési gyakoriság növelésére ugyanakkor járatszervezési okokból nincs lehetősége.
Október elején már részletesen beszámoltunk arról, hogy a közterületi szelektív hulladékgyűjtés rendszere jelentősen átalakul a XII. kerületben is. A hegyvidéki gyűjtőszigetek harmada a jelenlegi formájában üzemel tovább, harminc százalékuknál kizárólag az üveggyűjtőket tartják meg – az önkormányzat kifejezett elvárása a borogatást megakadályozó fémkeretek kiépítése –, a fennmaradókat pedig, a lakossági kéréseket is figyelembe véve, megszünteti az FKF Zrt.

sz.

 

Az üzemelő, valamint a visszavont gyűjtőszigetek hetente frissülő listája megtalálható a www.fkf.hu címen.