Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Pedagogusokat_dijaztak1

Pedagógusokat díjaztak nemzeti ünnepünkön

Az 1956-os forradalom és szabadságharc tiszteletére megemlékezést tartott a Hegyvidéki Önkormányzat a MOM Kulturális Központban. Fónagy János parlamenti államtitkár ünnepi beszédét követően a kiemelkedő munkát végző kerületi pedagógusok vehették át díjaikat.

Rendhagyó műsorral indult a MOM Kulturális Központban rendezett október 23-i ünnepség. A Jókai Mór Általános és Német Nemzetiségi Iskola 7. c osztálya az Időutazók című előadását mutatta be, amelynek története szerint egy, a múltbeli személyekkel interjúkat készítő riporter megszólaltatta az ’56-os forradalom különböző oldalon álló szereplőit, többek között Nagy Imrét, Gerő Ernőt, Kádár Jánost és egy szovjet katonát, hogy az utókor megismerhesse tetteik hátterét.
A történelmi eseményeket feldolgozó diákprodukciót Fónagy János visszaemlékezése követte, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára felelevenítette néhány személyes emlékét a forradalom első napjának történéseiről. Elmesélte, hogy 1956. október 23-án – mivel a középiskolájában már 21-étől nem volt tanítás – a margitszigeti csónakházban kezdte a napját, innen vette észre, hogy a Margit hídon leálltak a villamosok, és áramlik a tömeg a Bem tér felé.

Sporttársaival együtt a tömeggel tartottak, este pedig a Magyar Rádióhoz mentek, a Múzeumkertből követték az ottani eseményeket. Fónagy János megjegyezte, hogy a jókais diákok műsorában vetített archív dokumentumfilm néhány képkockáján látható volt egykori kenus párja, a fogorvostan-hallgató Ágoston Béla, akit a pár másodpercnyi szereplés miatt – ami a hatóságok számára igazolta, hogy részt vett a tüntetéseken – nyolc évre eltiltottak az egyetemtől, s ez idő alatt csak vasbetonszerelő-segédmunkásként tudott elhelyezkedni.
„Magyarország, s mi, magyarok, ötvenhét évvel ezelőtt beírtuk magunkat a huszadik század krónikájába” – jelentette ki ünnepi beszédében a politikus. Mint mondta, akkori tetteink által ismert meg minket igazán a világ; amikor szabadságunkért a legerősebb hatalommal szemben felvettük a harcot, világszerte megbecsüléssel tekintettek ránk bátorságunkért és forradalmunk tisztaságáért.
Az államtitkár felidézte, hogy a forradalmi csoportok ellenállását a hatalmas túlerő sem tudta azonnal megtörni. Hetekig folyt a fegyveres harc, amit sztrájkok, tömegdemonstrációk követtek. Miután már a tankok megálltak, a nehézfegyverek elhallgattak, az újjászerveződő kommunista hatalom több tucatnyi alkalommal belelövetett a békés tüntetők tömegébe.
Fónagy János arról is beszélt, hogy a forradalmat követő leszámolás több száz emberéletet és több tízezer börtönbe zárt, derékba tört életet követelt. Hozzátette: a megtorlás után „hallgatni kellett a forradalomról, és hallgatni kellett a hazugságokat. Kudarcként állították be helytállásunkat, bemocskolták az áldozatok, a börtönbe zártak emlékét.”
Ezután párhuzamot vont a mai és az ötvenhét évvel ezelőtti történések között: „1956 forradalma és szabadságharca a mai napig kivételes egységet jelképez számunkra. Azt, hogy kizárólag az összefogás által vagyunk képesek szembeszállni azokkal, akik ránk, a magyar nemzetre akarják kényszeríteni akaratukat – esetenként nem fegyverekkel, hanem azokkal azonos erejű gazdasági eszközökkel.”
Fónagy úgy véli, néhány évvel ezelőtt ismét szembesülnünk kellett azzal, hogy elvesztettük cselekvőképességünket, és sok tekintetben kiszolgáltatottá váltunk. Erre a helyzetre mondták három évvel ezelőtt a magyar választók, hogy elég volt. „A magyar kormány akkor arra kapott felhatalmazást, hogy Magyarországon ismét a magyar érdekek kerüljenek az első helyre” – foglalta össze a kormányzati döntések alapvető célját.
Az államtitkár szerint az összefogás eredményei már látszanak, „honfitársaink százezreit mentettük meg az otthonukat fenyegető adósság rémétől, az állam segítségével az önkormányzatok kiutat találhattak az adósságspirálból, az állam már nem kótyavetyéli el a nemzeti vagyont, hanem gondos gazdaként vigyáz rá, sőt, gyarapítja azt”. Arra is figyelmeztetett ugyanakkor, hogy azok, akik irányítani akarnak bennünket, nem mondanak le önként korábban megszerzett jogosítványaikról.
„2014 arról fog szólni: ki tudják-e venni a gyeplőt a kezünkből, sikerül-e semmissé tenni mindazt, amit közösen elértünk. Hiszek abban, hogy közös erőfeszítéseink nem voltak hiábavalók, s messzebbre juthatunk azon az úton, amelyen elindultunk” – utalt a következő országgyűlési választások tétjére Fónagy János, aki ünnepi gondolatait azzal zárta: nem tagadhatjuk meg 1956 hőseinek és mártírjainak emlékét, nem lehetünk hűtlenek örökségünkhöz.
A hagyományokhoz híven az ünnepi beszéd után díjakat vehettek át a kerületi gyermekekkel foglalkozó, kiváló munkát végző közalkalmazottak. Pokorni Zoltán polgármester, Fonti Krisztina alpolgármester, valamint Sikota Krisztina, az önkormányzat oktatási és kulturális bizottságának elnöke Életmű Díjjal jutalmazta dr. Csordásné Trozner Katalin óvodapedagógust, a Zugliget Óvoda munkatársát, a nyugdíjba vonuló dr. Budai Évát, aki a Városmajori Gimnáziumban magyar nyelvet és irodalmat, színház- és drámatörténetet, dráma tantárgyat, valamint alkalmilag könyvtárismeretet, állampolgári ismereteket és újságírást tanított, és a szintén nyugdíjba menő Fábián Klárát, a Solti György Zeneiskola csellótanárát.
Kiemelkedő színvonalú szakmai-pedagógiai tevékenységéért Eötvös József-gyűrűt kapott Marosi Hedvig, a KIMBI Óvoda vezetőhelyettese, Wildnerné Imrédy Andrea, a Városmajori Óvoda pedagógusa, továbbá Vojnitsné Steinbach Katalin, a Jókai Mór Általános és Német Nemzetiségi Iskola tanítója, a német nemzetiségi tagozat vezetője.
Hegyvidék Ifjúságáért Díjban részesült Varju Erika, a Hegyvidéki Mesevár Óvoda pedagógusa, Szarka Józsefné, a Táltos Óvoda jövő évben nyugdíjba vonuló pedagógusa, Páldiné Janocha Mária pszichológus, a XII. kerületi Nevelési Tanácsadó igazgatóhelyettese, valamint Máténé Tóth Emese, a Virányosi Általános Iskola tanítója és ének-zene tanára.
A Hegyvidék Ifjú Pedagógusa Díjat Iván Ágnes, az Arany János Általános Iskola és Gimnázium franciatanára, Józsa Szilvia, a Tamási Áron Általános Iskola és Német Két Tannyelvű
Nemzetiségi Gimnázium tanítója, míg a Hegyvidék Gyermekeiért Díjat Koncz Mária, a Városmajori Gimnázium és Kós Károly Általános Iskola gyermek- és ifjúságvédelmi felelőse, valamint Tóth Judit, a Gazdasági Ellátó Szolgálat munkatársa vehette át.Pedagogusokat_dijaztak2A nevelő-oktató munka magasabb színvonalú ellátásához nyújtott támogatásáért Segítő Kéz Díjat érdemelt ki dr. Ivanovits Andrea szülő, aki az Arany János Általános Iskola és Gimnázium iskolaszékének tagjaként kiemelkedő segítséget nyújtott az intézmény aktuális feladatainak megoldásához, továbbá Torma Ignác, Hutter Iván, Juhász Zoltán és Békés Ádám, akik építési tervek elkészítésével, alapanyagok felajánlásával és munkaerővel segítették a Tamási Áron iskolát, hogy az intézmény termet és elegendő ebédlői kapacitást biztosíthasson az újonnan érkező háromosztálynyi elsős gyermeknek.Pedagogusokat_dijaztak3Díszdiplomával köszöntötte az önkormányzat azokat a nyugdíjas pedagógusokat, akik 50, 60 és 65 éve szerezték diplomájukat, s közmegbecsülésre méltó módon tettek eleget hivatásuknak. Arany oklevelet kapott Somlai Csabáné, Kovács Jánosné, dr. Kálmán Lajosné, Kiss Gáborné, Boszilkov Vladimirné, Kónya Imréné, Fábián Márta Vilma, Garai Tiborné és Siklósi Nándorné. Gyémánt oklevelet vehetett át Tóth László, Máté Andrásné, Pörje Lajosné, Ettingshausen Miklósné és Hárs Lászlóné. Az 1948-ban végző László Istvánné, Balogh Balázsné, dr. Korhecz Imréné, Péter Antalné és Wolsky Lászlóné nyugdíjas pedagógusoknak vas oklevél járt.

Pokorni Zoltán polgármester az október 23-i ünnepségen egy újságírónak is díjat adományozott Több évtizedes eredményes újságírói, szerkesztői és riporteri munkájáért, a hegyvidéki polgárok tájékoztatása terén végzett színvonalas tevékenységéért díszoklevelet kapott Krassó László, a Hegyvidék Televízió műsorvezetője.Pedagogusokat_dijaztak4A díjátadásokat követően az ünnepség résztvevői a Gesztenyés kertben lévő emlékoszlophoz vonultak át, ahol az önkormányzat, ’56-os közösségek, pártok, egyházak, helyi szervezetek, a rendőrség és az iskolák képviselői koszorúztak. A Hegyvidéki Önkormányzat nevében Pokorni Zoltán polgármester, valamint Fonti Krisztina, Kovács Lajos és Váczi János alpolgármesterek helyezték el az emlékezés virágait.

z.