A szecesszió mesterei a Hegyvidéken 1. - Kós Károly, a magyar népi szecesszió vezéralakja

A szecesszió, e varázslatos művészeti stílus a múlt század fordulójának legjelentősebb irányzata. A latin eredetű megnevezés kivonulást jelent, legalapvetőbb jellemzője a művészetben megjelenő alkotói szabadság, amely határozottan szembefordul a historizálás minden válfajával.
A szecesszió hatása Budapest XII. kerületében is megjelent sajátos megfogalmazásban, a Hegyvidék szellemét megőrizve. Most induló sorozatunkban bemutatjuk a korra legjellemzőbb épületeket és azok tervezőit, Kós Károly, Árkay Aladár, Medgyaszay István, Jakab Árpád, Orbán Jenő, Száray István műépítészeket, akik a magyar szecessziót megteremtő Lechner Ödön gazdag, dekoratív díszítésű épületeitől eltérően visszafogottabb, a népi építészetből merítő stílusjegyeket alkalmaztak. Elsőként Kós Károly szerepét ismertetjük a magyar nemzeti építészet megteremtésében.

*

Kós (eredetileg Kosch) Károly, a Kárpát-medence egyetemes művészettörténetének kiemelkedő alakja 1883-ban született Temesváron, s 1977-ben hunyt el Kolozsváron. Édesapja postatisztviselő volt. Tanulmányait Nagyszebenben, majd a kolozsvári Református Kollégium Gimnáziumában végezte, a budapesti József nádor Műegyetem építész karán 1907-ben szerzett diplomát.
Kezdő építészként különböző fővárosi műtermekben dolgozott, majd székelyföldi tanulmányútjáról visszatérve önálló irodát nyitott. Tervezői munkájában elsősorban a kalotaszegi népi építészet, az erdélyi népművészet és a középkori műemlékek motívumait ötvözte az európai szecesszió, az angol iparművészet, a svéd nemzeti romantika korabeli irányzataival.
Baráti környezetében megalakult a „Fiatalok” építészcsoport (Zrumeczky Dezső, Kozma Lajos, Györgyi Dénes, Toroczkay Vigand Ede, Neuschloss Kornél és társaik), amelynek vezéregyénisége lett. Czagányi László írja, hogy a csoport a század eleji építészet újító generációjához tartozott, ahhoz a fiatal gárdához, amelynek körében termékeny talajra talált a nemzeti jellegű építészet kialakításának szándéka. A magyar építészetet másképpen képzelték el, mint elődeik, jellegzetesen új stílust alakítottak ki.
Ebben a szellemben születtek Kós fiatalkori munkái: az óbudai parókia (Zrumeczky Dezsővel), a zebegényi templom (Jánszky Bélával), a Fővárosi Állatkert (Zrumeczky Dezsővel, Neuschloss Kornéllal), a Városmajori Elemi Iskola és Óvoda (Györgyi Dénessel), a sztánai Varjúvár, a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum, a kispesti Wekerle-telep.
Ösztöndíjjal Konstantinápolyba utazott tanulmányútra 1917 elején, erről írta Stambul című várostörténeti monográfiáját. A várost egységes művészeti alkotásnak fogta fel, amelyben tovább él a történelmi korok lelke.
1918 decemberében elhagyta a fővárost, mert úgy érezte, szülőföldjén sokkal nagyobb szükség van rá, hazatért Sztánára, a családjához. Ezután Erdélyben folytatta szerteágazó munkásságát, mély nemzeti elkötelezettséggel, egészen haláláig. Építész, folyóirat-szerkesztő, szépíró, grafikus, könyvillusztrátor, könyvkiadó volt egy személyben, emellett közéleti, tanári, politikai tevékenységet is vállalt.
Kós Károly a Hegyvidéken is kapott megbízásokat. A Városmajori Elemi Iskola és Óvoda a Városmajor utca 59.-ben a környék egyik legjellegzetesebb épületegyüttese, 1910-ben tervezte Györgyi Dénessel, és 1911-ben, a Budapest székesfőváros iskolaépítési program második ciklusában valósult meg. A telek a Városmajor parkosított területe és a városias beépítés között helyezkedik el.
A pavilon rendszerű épületegyüttes szintszámának fokozatos csökkentésével átmenetet képez, a környezeti adottságokhoz igazodva, a park és a városi villanegyed között. Az U-alakú iskolaszárny alagsor, földszint plusz kétemeletes, a hajdan szolgálati lakásokat tartalmazó, árkádsorral összekötött épületegység egyemeletes, az óvodarész földszintes. A funkcionális kialakítás szakfórumok által összeállított pontos program alapján készült.
A festői épületegyüttes homlokzati kialakítását jellemzik a terméskő lábazat feletti ablaksorral tagolt, fehér, vakolt falfelületek, a nagyméretű, változatos, élénkpiros cseréppel fedett tetősíkok és a látszódó faszerkezetek sötétkék színezése. Gazdag részletképzése a népi hagyományokból merít. Az egymástól eltérő funkciók és épülettömegek egységes karaktert képeznek. A bejáratok felett elhelyezett, magyar népmeséket megjelenítő reliefeket és a belső díszkút gyermekfiguráját Sidló Ferenc készítette. (Forrás: Pap Katalin művészettörténész: Budapest XII., Városmajor u. 59. Óvoda–Iskola Művészettörténeti kutatás, 1992.)
Kós másik XII. kerületi háza Malmos Andor bérvillája a Csaba utca–Bíró utca sarkán, ez a sepsiszentgyörgyi királyi mérnöki hivatal főmérnöke részére épült 1928-ban a Városmajori Elemi Iskola és Óvoda közelében. A meredek telken épített házban két lakás található, ezekbe a telek alsó részén lehet bejutni. A Csaba utcai homlokzatot két ablakokkal tagolt oromfal határozza meg, átmenetet képezve a négyszintes alsó homlokzat és a Bíró utcai kétszintes beépítés között. A vakolt homlokzat félköríves térkiegészítésekkel lépcsős kőlábazatra épült. A Csaba utcai homlokzat kovácsoltvas erkélykorlátai eltérnek az eredeti tervtől. (Forrás: Anthony Gall: Kós Károly műhelye, 338–339. oldal, 2002.)
A Hegyvidéken a XX. század eleji nemzeti építészet megteremtését célzó törekvések legjelentősebb példája a Városmajori Elemi Iskola és Óvoda, amelynek épületegyüttesében megvalósult a magyar népi szecesszió vezéralakjaként ismert Kós Károly hitvallása: „Van a mi szegény magyar népünknek művészete, amely csak az övé, amelyet ő alakított, formált… Az alap megvan, csak építeni kell tudni reá. És az alap ép, egészséges, megbírja nemzeti építészetünknek még oly hatalmasra építendő épületét is.”

Beöthy Mária építész