Jol_sikerult_a_hulladekgyujto_akcio

Jól sikerült a hulladékgyűjtő akció

Immár több mint egy évtizedes múltra tekint vissza az őszi papír-, elektronikai hulladék- és akkumulátorgyűjtés. A Hegyvidéken élők a szokásoknak megfelelően a polgármesteri hivatal előtt, valamint a Pagony és a Fodor utca kereszteződésében kialakított átvevőpontokon szabadulhattak meg a háztartásokban felgyülemlett régi újságoktól és csomagolóanyagoktól, a rossz, kidobásra váró elektronikai eszközeiktől, a lemerült, használhatatlan elemektől és egyebektől.
A begyűjtést végző Fe-Group Zrt. teherautóira végül több mint tizenöt köbméter elektronikai hulladék – ezúttal főleg régi televízió, kisebb konyhai készülék és számítógép –, valamint másfél tonna papír került. Ez utóbbi a cég munkatársai szerint kifejezetten nagy mennyiségnek mondható.
Állandó résztvevője a programnak a Kováts házaspár, Gyuri bácsi és Ági néni, akik ezúttal néhány köteg papírral és egy mikrosütővel érkeztek a polgármesteri hivatal elé. „Mindig összegyűjtjük a postaládánkba bedobott reklámújságokat, összekötegeljük, aztán évente kétszer elhozzuk ide” – mondta Ági néni, aki férjével azért ily módon szabadul meg a felesleges papírtól és a régi készülékektől, mert biztosak benne, hogy ezeket az önkormányzatnak köszönhetően újrahasznosítják. Gyuri bácsi ehhez csak annyit fűzött hozzá, hogy négy hónapig a spájzban pihent a most leadott mikrosütő, amit nem akart kidobni a kukába.
A pakolásban az idén először a Természetvédelmi Polgárőrség is közreműködött. A polgárőrök nem csupán a teherautókra segítették felrakni a nagyobb készülékeket, hanem a nehezen mozgó, idős emberek kérésére „végszükség esetén” házhoz is mentek a nehezebb darabokért.
A leadott elektronikai hulladékot a Fe-Group Zrt. az uniós előírásoknak megfelelően kialakított üzemében dolgozza fel. A konyhai, fürdőszobai, számítástechnikai és szórakoztatóelektronikai készülékeket szétszerelik, az újrahasznosítható alkatrészek, alapanyagok kinyerését követően a maradékot a kohászati felhasználás szerint válogatják tovább és összedarálják. A még megmenthető akkumulátorokat partnereiken keresztül felújítják, a papírhulladékból Dunaújvárosban „újrapapírt” gyártanak.

(m.)