Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Jol_haladnak_a_keruleti_utepitesek

Jól haladnak a kerületi útépítések

Tavaly egy közel harminc méter hosszú szakaszon erősebbre cserélték a régi gyalogosvédő oszlopokat a Szent János Kórház Diós árok felőli oldalán kialakított parkolóban. Ennek ellenére nemrég ismét összetörték a járdát az autóktól elválasztó egyik „U-korlátot”. A hibás elemet az önkormányzat azóta kijavíttatta, míg ugyanezen a részen az ellopott hajlított oszlopokat október végéig pótolják, valamint a járdahibákat is kijavítják. Szintén a kórház környékét érintő hír, hogy az intézmény főbejárata melletti kanyarban újrarakták a hiányzó térkő burkolatot.
Hamarosan befejeződik az Alkony lépcső rendbetétele, az ideiglenes falépcső helyett egy közel ötven méter hosszú betonlépcső épül. A belépők csúszásmentes térkő burkolatot kapnak, a könnyebb járást mindkét oldalon stabil fémkapaszkodók segítik.
A végéhez közeledik a Koszta József utca felújítása. A munkálatok során a Hegyalja út és a Liptó utca közötti, mintegy 210 méteres szakaszon az útpályát teljes szélességében újraaszfaltozzák, valamint kicserélik a szegélyeket. Kijavítják a térköves járda hibáit, valamint átépítik és – ahol szükséges – szabványosítják az autóbehajtókat.
A tervek szerint halad a Zsolna utcai járda felújítása. Ehhez kapcsolódva kiépítik a hiányzó járdaszakaszokat a Zsibói utca és a Matyó utca között.
Folyamatosan zajlanak a kátyúzások, aminek köszönhetően tavasz óta kétezer úthiba tűnt el a XII. kerület útjairól. Jelenleg az Óra közben, az Irhás árokban, a Tündér utcában, a Mátyás király úton, a Magas úton, valamint a Mártonfa utcában dolgoznak a szakemberek. Az őszi közterületi munkák keretében mindezek mellett megtörténik az Arató utca alsó végének murvázása, valamint kijavítják a Gaál József út 36. előtti, részben megsüllyedt sebességcsillapító küszöböt.

(m.)