Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

A_Nemzeti_Szinhaz_volt_az_orok_szerelme1

A Nemzeti Színház volt az örök szerelme

A színésznő születésének századik évfordulója alkalmából Gobbi Hilda-emlékévet szervezett az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet.

Ennek kiemelkedő eseménye egy emlékkiállítás a Bajor Gizi Színészmúzeumban – azon a helyen, amely épp Gobbi Hilda kezdeményezésére jött létre a tragikus körülmények közt elhunyt Bajor Gizi halála után egy évvel.
Most, több mint fél évszázaddal később ott áll Gobbi Hilda a múzeum belső szobájának ajtajában, életnagyságúnál nagyobb fotón, visegrádi nyaralója kapujában, mosolyogva, ujjai között az elmaradhatatlan cigarettával. „Háta mögött” várja elnyűtt papucsa, fatámlás fotelja és egy hatalmas vetítővászon: régi kollégái mesélnek róla jópofa, bohém történeteket.
Gobbi Hilda ifjúkora óta vonzódott a színpadhoz, noha szülei a putnoki Gazdasági Felső Leánynevelő Intézetbe íratták be. A szolid háziasszonyképzés dacára aktívan részt vett az iskolai színjátszásban, mígnem 1932-ben felvették a Színház- és Filmművészeti Főiskolára, ösztöndíjasként. Ennek elvégzésekor, 1935-ben nyomban szerződtették a Nemzeti Színházhoz, amelynek 1959-ig hűséges tagja volt.
Ezután tizenegy évig a József Attila Színházban, majd ’71-től ’82-ig újra a Nemzetiben, ’82-től 1988-ban bekövetkező haláláig a Katona József Színházban játszott. Gertrudis, Szent Johanna, Karnyóné, Mirigy, Aase anyó – megannyi feledhetetlen alakítás. Állandó szereplője volt a Magyar Rádió Szabó család sorozatának, Szabó nénit még a betegágyon is „életre keltette”.
Hatalmas szíve volt, segítőkészsége, kollegialitása nem ismert korlátokat. A színházi élet legnagyobb szervező egyéniségeként is emlékezhetünk rá. A Bajor Gizi Színészmúzeum mellett neki köszönhetjük a Horváth Árpád-kollégiumot, amely a színinövendékeké, az idős színművészek Jászai Mari és Ódry Árpád színészotthonát, és még sorolhatnánk.
A Nemzeti Színház ügye számára örök szerelem volt. Fotó örökíti meg őt a Blaha Lujza téri épület ’65-ös felrobbantása után. A hetvenedik születésnapjára kapott százezer forintos betétkönyvét felajánlotta az új Nemzeti építésére, és országos gyűjtést kezdeményezett: 3,3 milliárd forint gyűlt össze. Nagy álma, hogy láthassa a színház létrejöttét, nem valósult meg.
Zsámbéki Gábor Kossuth-díjas rendező a Bajor Gizi Színészmúzeumban rendezett kiállítás megnyitóját e szavakkal zárta: aki megnézi a bemutatót, találkozhat Gobbi Hildával, és gondolkodhat saját magán. Erre 2014. február 14-ig nyílik alkalma az érdeklődőknek.A_Nemzeti_Szinhaz_volt_az_orok_szerelme2

(Járay)