Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

A_sport_nemzeti_kincs1

A sport nemzeti kincs

Hagyományteremtő szándékkal Nemzetközi Sportmenedzsment Konferenciát szervezett a Hegyvidéki Önkormányzat és a MOM Sport. A neves külföldi és hazai szakemberek részvételével megtartott fórumon egyebek közt az állami sporttámogatás rendszeréről, a versenyképesség kérdéséről és az ehhez kapcsolódó szponzorációról esett szó.

„A meccset a támadók, a bajnokságot viszont a védelem nyeri meg” – emlékeztetett a sportberkekben régóta hangoztatott bölcsességre az első hegyvidéki Nemzetközi Sportmenedzsment Konferencia narrátori tisztét elvállaló Lévai Balázs. A MOM Sportban otthonra találó Hegyvidék–YBL vízilabdaklub elnöke a fórum témájára utalva hozzátette: a megállapítás manapság már csak részben igaz, hiszen a csapatok eredményességét nagyban befolyásolja a menedzsment munkája.

A_sport_nemzeti_kincs2A győzelem mellett a részvétel is fontos, különösen az iskolai és a tömegsportban – hívta fel a figyelmet Váczi János, aki elmondta: a Hegyvidéki Önkormányzat a költségvetése több mint 4 százalékát költi sporttámogatásra, nem véletlen, hogy az elmúlt évben a Hegyvidék kiérdemelte a sportos kerület kitüntetést. „A Nemzetközi Sportmenedzsment Konferencia arra vállalkozik, hogy az elmélet mellett a mindennapi életben azonnal hasznosítható ismereteket adjon át az érdeklődőknek. Ennek megfelelően hívtuk az előadókat, akik valamennyien szakterületük elismert képviselői” – hangsúlyozta a hegyvidéki alpolgármester.
Hol állunk a nemzetközi versenyben? – tette fel a kérdést dr. Sterbenz Tamás. A Semmelweis Egyetem Testnevelési Kar sportmenedzser-szakcsoportjában is tevékenykedő tanszékvezető arra jutott, hogy bár néhány sportágban a világ élvonalához tartozunk, vannak olyanok is, amelyekben kifejezetten rosszul teljesítünk, és ennek oka a többi között a nemzetközi versenyeztetés hiánya, amit mihamarabb orvosolni kell.
Az Indiana University sportmenedzsment- és doktori programját vezető Paul M. Pedersen professzor a kapitalizálódó sportiparról beszélt, míg a KPMG Hungaria Kft. Sport Tanácsadási Divízióját irányító Alastair Graham a labdarúgóstadion-fejlesztések üzleti oldalát elemezte.
Simicskó István sportért és ifjúságért felelős államtitkár arra adott magyarázatot, miért tekinti az állam a sportot stratégiai ágazatnak. Indoklása szerint a sport a gyerekek nevelésének és az integrációnak a kiemelt eszköze, megtanít győzni és veszíteni, önismeretet, tartást és önbecsülést ad, mindemellett szerepe van a betegségmegelőzésben.
Az állam ezért hirdette meg a sportcsillagok ösztöndíját, korszerűsít és épít új létesítményeket, támogatja a tizenhat kiemelt olimpiai sportágat, ezért vezette be a látványsportágak fejlesztését segítő TAO-t és a mindennapi testnevelést. Simicskó István szerint a magyar sport óriási erőt képvisel, nemzeti kincs, amire lehet és kell is építeni.
Spiriev Attila az atlétika gazdasági lehetőségeit taglalva kiemelte, hogy az egyik legnagyobb üzleti lehetőségekkel rendelkező sportágról van szó, amelynek legutóbbi világbajnokságát ötmilliárd néző a televízióban, míg több mint 300 ezer élőben követte figyelemmel. A Magyar Atlétikai Szövetség szakmai igazgatója szerint hazánknak sem kell szégyenkeznie, hiszen a Gyulai István Memorial verseny közvetítésébe 80 ezren kapcsolódtak be.
Verseny indul a tehetséges gyerekekért a tizenhat kiemelt olimpiai sportág és a látványsportágak között – vetítette előre Fábián László olimpiai bajnok öttusázó. A Magyar Olimpiai Bizottság sportigazgatója a szervezet sportágfejlesztési stratégiájával kapcsolatban kitért a szakmai műhelyek és egyesületek célzott támogatására, valamint arra a programra, amely jelentős havi honorárium biztosításával tartaná itthon a sikeres edzőket.
A hatékony szponzorációs megoldások elterjesztésének időszerűségére figyelmeztetett dr. Berkes Péter. A Károli Gáspár Református Egyetem docense úgy látja, hamarosan eljön az idő, amikor az állami szerepvállalás mellett közvetlen szponzorációra is szüksége lesz a magyar sportnak.
Deák László, a Pricewaterhouse Coopers Magyarország Kft. adóosztály-igazgatója a TAO-pályázatról elmondta, hogy a támogatást egyebek közt az elérhető adóelőny, az érzelmi kötődés, a lokálpatriotizmus és a közvetlen szponzoráció kiváltása miatt adják a cégek. Sajnos, a hozam egyre csökken, ma már a filmforgatások finanszírozásával jóval nagyobb nyereséghez lehet jutni.
Zárszavában Váczi János kiemelte: a konferencia egy új márka, amit tovább épít majd az önkormányzat. Az előadások anyaga ezért felkerül a www.hegyvideksport.hu honlapra, valamint videó formájában hamarosan a legnagyobb internetes fájlmegosztó oldalon is elérhetővé teszik azt.

em.