Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Udules_Erzsebet-utalvannyal

Üdülés Erzsébet-utalvánnyal

Ebben az évben közel harminc hegyvidéki nyugdíjas vehette igénybe az Erzsébet-utalvány nyújtotta üdülési, pihenési lehetőséget. Élményeikről, tapasztalataikról meséltek október közepén Pokorni Zoltán országgyűlési képviselőnek a Kiss János altábornagy utcai gondozási központban.
A legtöbben elismerően szóltak mind a szálláshelyekről, mind az ellátásról. Nelli néni és Zsóka néni például Balfon üdültek, a két barátnőnek az állami támogatás nélkül nem lett volna módja arra, hogy bárhová is elutazzon. „Nagyon jó szállásunk volt, az ellátás is nagyszerű, sőt, a magunk korabelieknek talán túl bőséges is” – köszönték meg a lehetőséget.
Többen csatlakoztak a dicséretekhez, de Pokorni Zoltán kérésére arról is beszéltek, volt-e valami, ami nem tetszett, amin változtatni kellene a következő szezonban. A nyugdíjasok megerősítették, hogy aki a teljes ellátást választotta, megelégedne az egyszerűbb, szolidabb étkezéssel is, néhányan az egyes üdülők megközelíthetőségén javítanának, ám összességében a legtöbben elégedettek voltak. Azok, akik nyugdíjuk mértéke (vagy özvegyi ellátásuk) miatt nem jogosultak erre az üdülési támogatásra, azt kérték, jövőre ők is részesülhessenek hasonló lehetőségben, s ehhez örömmel fizetnének pluszhozzájárulást is.
Mint azt korábban megírtuk, az Erzsébet-kártya nagycsaládosoknak, szociálisan rászorulóknak, időseknek, nyújt üdülési lehetőséget. Egyszerűek a szabályok, ötezer forintos önrésszel lehet különböző helyekre jelentkezni. A kormány támogatása nagyjából mindenütt ugyanannyi, ezért ha valaki az előszezonban akart üdülni, akkor hat-hét napot is eltölthetett valahol, ha pedig főszezonban, úgy ez az idő lerövidült négy napra.
Első lépésben kétmilliárd forint értékben hirdették meg a pályázatot szociálisan hátrányos helyzetűek részére – mondta el lapunknak Jáky Ildikó, Pokorni Zoltán szociális ügyekért felelős munkatársa. A nyugdíjasok, a fogyatékossággal élők, a nagycsaládosok, valamint a szociális, gyermekjóléti, gyermekvédelmi munkavállalók részesülhetnek ebben a támogatásban, amit állami tulajdonban lévő üdülőkben vehetnek igénybe a pályázat nyertesei.

A. I.