Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Uj_kezdet

Új kezdet

Balázs Elemér egyike a legsokoldalúbb hazai jazz-zenészeknek. A 45 esztendős dobos-zenekarvezető játszott Vukán Györggyel a Creative Art Trióban, ma is tagja az Oláh Kálmán vezette Trio Midnightnak, dolgozott Horgas Eszterrel, Dés Lászlóval és sok más formációval is.
Saját együttese, a 2000-ben alapított Balázs Elemér Group (BEG) barokk és reneszánsz darabokat dolgozott fel Núria Reál katalán énekesnő, majd pedig magyar népdalokat Palya Bea és Szalóki Ági közreműködésével. Két albumon mutatta meg, hogy a magyar slágerek ugyanolyan alapjai a jazzimprovizációnak, mint az amerikai sztenderdek. Bármibe is fogott Balázs Elemér, mindig sikerült neki, mindkét műfaj integritását megőrizve, a zenei anyag és az interpretáció egységét létrehoznia.
A kísérletező kedvű művész zenekarának teljes megújulását követően most – stílszerűen „The New BEGinning” (Új kezdet) mottóval fémjelzett – új lemezét mutatta be a MOM Kulturális Központ zsúfolásig megtelt színháztermében. Az albumon található dalok fele ezúttal is a zenekar „házi szerzőjének”, Elemér zongorista öccsének, Balázs Józsefnek a szerzeményei, az angol nyelvű verseket pedig új énekesnőjük, Szőke Nikoletta írta.
A BEG vokális erőssége a mindössze 21 éves Szakonyi Milán is, aki a szólaméneklésben és a refrénekben jeleskedett, míg az improvizációkat Nikolettől hallhattuk. Az új felállásban Komjáti Áron gitározik, aki a színpadon a modern hangzású elektromos hangszert olykor akusztikusra cserélte, ha az előadott darab karaktere ezt kívánta, míg a bőgős Pecek Lakatos Krisztián, aki fiatal kora ellenére érett muzsikus, a legfoglalkoztatottabb jazz-zenészek egyike. Az egyébként is „ütős” ritmusszekciót Czibere József erősítette kongadobokkal és mindenféle ritmusketyerékkel.
A korábbiaktól kissé eltérően a MOM-ban (és a lemezen) nemcsak saját szerzeményeket játszott a group, hanem egyebek közt Oláh Kálmán Lyric Song című gyönyörű sztenderdjét, amely nemrég bekerült a European Jazz Songbookba is. Pat Metheny Always and Forever balladája pedig tisztelgés a világhírű jazzikon előtt, aki sokat segítette Balázs Elemért pályája során.
Ugyancsak „hozott anyag” Oláh Szabolcs szerzeménye, az Inner Blaze, amely egyben Szőke Nikolett egyik lemezének a címadó dala. A BEG feldolgozásában is ő énekelte, de Szakonyi Milánnal együtt. Megható pillanatot élt át a közönség, amikor Balázs Elemér elhunyt barátjára, Vukán Györgyre emlékezett, majd öccse szólózongora-kíséretével Szakonyi Milán adta elő Vukán Last Message (Utolsó üzenet) című kompozícióját.
Az est sztárvendége Balázs Elemér régi barátja, Tim Ries amerikai szoprán- és tenorszaxofonos volt. Különösen a zenekarvezető tiszteletére írott szerzeménye, a Brother Elemér aratott zajos sikert.
A programot, az összes szereplő közreműködésével, két magyar népdalfeldolgozás zárta, ezeket Herczku Ágnes énekelte. Tim Ries, aki már sokszor játszott nálunk magyaros dallamokat, remekül beleilleszkedett a produkcióba, Ágnes pedig együtt improvizált Nikolettel az áradó dallamfolyamban. A lelkes közönség hosszasan ünnepelte a kilenc előadóművészt, a Balázs Elemér Group „új kezdetét”.

Márton Attila