Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

SzivSN_10

Keringési szűrőprogram indul

A felvilágosító kampányok ellenére Magyarországon továbbra is vezető haláloknak számítanak a különböző keringési betegségek. Ezért a Hegyvidéki Önkormányzat úgy döntött, hogy a SzívSN Országos Betegegyesülettel közösen folytatja a tavaly megkezdett szív- és érrendszeri prevenciós programot. A Semmelweis Egyetem Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinikáján szervezett szűrésekre kétszáznegyven hegyvidéki lakost várnak.

Szomorú adat, hogy Magyarországon a szívelégtelenségben szenvedők száma eléri a 200 ezret. Rajtuk kívül minden negyedik magyarnak magas a vérnyomása, 300 ezren ritmuszavarral élnek, míg a cukorbetegség a népesség tíz százalékát érinti.
Talán még ennél is riasztóbb, hogy az egyre hatékonyabb és sokrétűbb prevenció ellenére továbbra is vezető haláloknak számítanak a szív- és érrendszeri elváltozások. Napjainkban mintegy 35 ezer ember él pacemakerrel, valamint újraélesztő funkcióval ellátott készülékkel, nagy részüket éppen az Egészséges Hegyvidék programban is szerephez jutó Semmelweis Egyetem Kardiológiai Központjában műtötték meg, vagy kezelik.
Bár a lakosság egészségi állapotát tekintve a Hegyvidék kifejezetten jó helyzetben van – a XII. kerületiek átlagéletkora az egyik legmagasabb az országban –, a keringési betegségek az itt élőket sem kerülik el. Épp ezért a Hegyvidéki Önkormányzat a SzívSN Országos Betegegyesülettel közösen az évek óta sikeresen működő szűrőszombatokhoz hasonló, ugyanakkor kifejezetten az infarktus megelőzését, a rizikófaktorok, ritmuszavarok felismerését és a betegek tájékoztatását szolgáló ingyenes prevenciós programot indított tavaly.
Eddig elsősorban a stroke és a ritmuszavarok elleni küzdelemre koncentráltak, a kezdeményezés sikere pedig minden várakozást felülmúlt, hiszen előzetes regisztrációt követően összesen 168-an jelentek meg a négy alkalommal meghirdetett vizsgálaton. A páciensek harmadánál EKG és Holter segítségével többféle ritmuszavart tártak fel, a rizikófaktorok közül leggyakrabban a magas koleszterinszint és a magas vérnyomás fordult elő.
Kiderült az is, hogy a szűrésre érkezők kétharmada nem ismerte az infarktus és a ritmuszavarok tüneteit, ahogyan azzal sem volt tisztában, hogy állapota javítása szempontjából mennyire fontos a helyes táplálkozás és a mindennapi mozgás – beszélt a tapasztalatokról a programot koordináló Bernáth-Lukács Zsuzsa, a SzívSN Országos Betegegyesület elnöke.
Az önkormányzat és a betegegyesület úgy döntött, októberben folytatódnak a szűrések, méghozzá valamennyi keringési és szívbetegségre kiterjesztve. A szakmai hátteret ezúttal is a Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinikát vezető Merkely Béla professzor, egyetemi tanár, valamint az intézet munkatársai és a SzívSN Országos Betegegyesület biztosítják. Mindez azt jelenti, hogy pozitív rizikófaktor esetén, vagy ritmuszavar észlelése során helyben folytathatók a kivizsgálások, illetve a kezelést is meg lehet kezdeni, azaz jelentősen lerövidül a betegút.
Szintén újdonság, hogy a példaértékű kezdeményezés keretében az eddiginél is hangsúlyosabb figyelmet kapnak az életvitelükből adódóan állandóan rohanó, sokat dolgozó, gyerekeket nevelő fiatalabb korosztályok. A szervezők szeretnék „becsalogatni” őket a szombati vizsgálatokra, hiszen a keringési elváltozások már a húszas, harmincas éveikben járók körében is gyakoriak.
„Elsősorban új belépőket, azaz olyanokat várunk, akik egyébként nem járnak évente szűrésekre, és nem állnak kivizsgálás alatt – nyomatékosította a szűrés menetét ismertető programvezető. – A vizsgálat regisztrációval, majd egy kérdőív kitöltésével és az anamnézis felvételével indul. Ezt követően megmérik a koleszterinszintet és a vércukrot, aztán a vérnyomást. Ez utóbbit egy speciális, a ritmuszavart is kimutató készülékkel végzik.”
Bernáth-Lukács Zsuzsa hangsúlyozta, hogy az EKG és a rizikófaktorok ismeretében kialakítják a stabil betegutakat. Emellett a városmajori klinika munkatársai, a betegegyesület önkéntesei, valamint egykori szívbetegek bemutatják a SzívSN programot, és meghívják a pácienseket a következő előadásra, amelyen részletesen értékelik a szűrés részeredményeit.

(sm)

 

Az ingyenes program menetéről, valamint a jelentkezés feltételeiről Trembeczkyné Árkosy Tímea ad bővebb felvilágosítást. Telefon: 06/30-601-3008.