Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Kornyezetvedelmi_nap_madargyuruzessel1

Környezetvédelmi nap madárgyűrűzéssel

A Normafa Óvodában rendezték meg az önkormányzati óvodák hagyományos környezetvédelmi napját. A gyerekek által kedvelt versenyt ezúttal madárgyűrűzés egészítette ki, sőt, a csoportok a végén egy-egy halat kaptak ajándékba, amelyet az óvodájukban gondozhatnak majd.

Az önkormányzati óvodák pedagógiai programjának egyik fő eleme a gyerekek környezetvédelmi nevelése. Ehhez kapcsolódik az a program is, amelynek során a kicsik életkori sajátosságaiknak megfelelő feladatok révén mutathatják meg, mennyit tudnak az állatokról, az erdő életéről vagy a vízről.
„Tizenhárom éve rendezünk környezetvédelmi találkozót a nagycsoportosoknak – mondta Gilicze Zoltán, az önkormányzat oktatási irodájának vezetője. – Ezúttal menetlevéllel indulnak a csoportok, s miután sikeresen túljutottak az egyes állomásokon, pecsétet, majd végül ajándékokat kapnak: életkoruknak megfelelő ismeretterjesztő kiadványokat, újrahasznosított papírból készült figurákat, plakátot, játékkártyát.”
Az idei környezetvédelmi nap újdonsága volt, hogy a szervezőknek sikerült befogniuk egy széncinkét, így a gyerekek megnézhették, hogyan gyűrűzik meg a madarat, mielőtt ismét útjára engedik.Kornyezetvedelmi_nap_madargyuruzessel2
Az óvodások lelkesen járták végig a különböző akadályokat, amelyeknél változatos feladatok vártak rájuk. Az egyes csoportokat könnyedén szemmel lehetett követni még a fákkal sűrűbben benőtt területeken is a „Hegyvidéki óvodás vagyok, vigyázz rám!” feliratú láthatósági mellényüknek köszönhetően. Az egyik versenyállomásnál a különböző ábrákon látható állatok testrészeit kellett kiválasztaniuk a gyerekeknek a rendelkezésre álló sok részletből, egy másiknál pedig bemutathatták, valóban értik és tudják, hogyan kell szelektíven gyűjteni a hulladékot.
A teljesített akadályok után minden csoport egy-egy kirakóelemet kapott, s amelyik csapat az összes feladatot jól oldotta meg, a végén a kirakósból összeállíthatta a saját állatát. Ez végül valamennyi indulónak sikerült. Az ismeretterjesztő és szponzori ajándékok mellé minden csoport élő állatot is kapott ajándékba: egy-egy halat, amelyet a gyerekek az óvoda akváriumában maguk gondozhatnak, ezzel is erősítve az állatok iránti felelősségérzésüket.

AI