Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Szobrokban_valaszolni

Szobrokban válaszolni

Nem mindennapi szobrok díszítik a Barabás Villa kertjét, formavilágukat a letisztultság és az elegancia jellemzi. Különböző anyagok, elemek; az egymástól igencsak eltérő japán és európai kultúra lenyomatai; asztal, rajta egy félkörív; hengerszerű kutak – egyszerű ábrázolások.
A művek alapján joggal gondolhatnánk, hogy egy idősebb szobrászművész sokadik bemutatójának lehetünk tanúi. Holott az alkotó fiatal, idén szerezte meg a diplomáját.
„Nagyon izgulok, ez az első önálló kiállításom. Jobban tudom szobrokban kifejezni magam, mint szavakban” – mondta Gergely Réka, aki ének-zene gimnáziumba járt, és rajziskolás tanára tanácsára felvételizett a Magyar Képzőművészeti Egyetem szobrász szakára, ahová elsőre sikerült bekerülnie.
Mint kiderült, oktatói már a legelején tudták, nem akármilyen tehetségről van szó. „A művészetnek nem az a feladata, hogy illusztrálja a kimondhatót, hanem hogy megmutassa a kimondhatatlant. Gergely Réka minden egyes tanulmányi munkája bizonyíték volt arra, neki nem »csak« próbálkozásai vannak” – méltatta egykori tanítványát Karmó Zoltán a Határjelek című kiállítás megnyitóján.
„Munka közben mindig felsejlenek bennem formai, technikai, szellemi, tartalmi kérdések, amelyekre szobrokban próbálok válaszolni” – fogalmazott a kiállító művész, aki azt is elárulta, nincs kedvenc munkája, mert azok együtt alkotnak egységes világot. Gergely Réka „határjeleit” október 12-ig tekinthetik meg az érdeklődők a Barabás Villa kertjében (XII., Városmajor utca 44.).

BM