Tony_Lakatos_fergeteges_koncertje

Tony Lakatos fergeteges koncertje

A Ráth György utcai Nyitott Műhely a kerület egyik fontos művészeti központja. Nevéhez méltóan mindenkit szeretettel fogad, és nyitott a legkülönbözőbb produkciók előtt is. Finta László hihetetlen munkabírása tartja életben ezt a kis szigetet, ahol könyv- és lemezbemutatók, élménybeszámolók, képzőművészeti és fotókiállítások, irodalmi estek, közéleti és tudományos előadások, filmklub, kulturális rendezvények követik egymást.
A klub számtalan emlékezetes jazzkoncert színhelye is volt az elmúlt évek során, amelyen a hazai és nemzetközi elit képviselői találkoztak. A szerencsések ilyen feledhetetlen est résztvevői lehettek szeptember egyik szombatján, amikor az évtizedek óta Németországban élő világklasszis tenorszaxofonos, Tony Lakatos adott randevút régi barátainak, a Nyitott Műhely „házi zenekarának” számító Oláh Kálmán Trio művészeinek.
Tony Lakatos nemzetközi rangját jól mutatja, hogy amikor pár évvel ezelőtt Gershwin Porgy és Bess című operájának zenei anyagát dupla CD-n akarták kiadni, a váratlanul elhunyt világsztár, Michael Brecker szaxofonos helyett őt kérték fel a nagyzenekar szólistájának posztjára. A jazzvilágban jó ízlése és elképesztő technikai tudása mellett mértéktartása és szakmai alázata is közismert. Emellett szerény és kedves személyiség, aki mindenkivel szívesen beszélget, mesél zenei műhelytitkokról, és a jazz nagyjaihoz kötődő anekdotákat oszt meg a hazai rajongókkal.
Oláh Kálmán zongoraművész sokoldalúsága csak a nemrég elhunyt Vukán Györgyével vethető össze, akár a különféle zenei projekteket, akár komponista tevékenységét tekintjük. A ritmustandemben is a magyar jazz két kiválóságát üdvözölhettük: Balázs Elemért a doboknál és a mindössze 24 esztendős, de már tíz éve a pályán lévő bőgősfenomént, Lakatos Pecek Krisztiánt.
A kellemes klubhangulatot fokozta, hogy a zenészek ezúttal a könnyen emészthető, mindenki számára befogadható amerikai sztenderdek világában kalandoztak. Olyan örökzöldekből születtek briliáns jazzgyöngyszemek, mint az Alice in Wonderland, az Everything I Love vagy az I Remember April. Az újabb repertoárdarabok közül hallhattuk Wayne Shorter Black Nile című számát. A ház lakóival történt megegyezés szerint tíz órakor „véget vetnek a zenének”, de a legények (és leányok) csak nem akartak hazamenni, így egy gyönyörű ballada, a You Don’t Know What Love Is még halkan elhangzott.
Ismét bebizonyosodott, hogy ennek az intim műfajnak az igazi közege a kisebb klub, valamint az is, hogy az élő előadást – amikor a hallgató tanúja lehet a jazz spontaneitásának, az improvizáció születésének – semmi sem pótolja. Érdemes tehát odafigyelni lapunk programajánlójában is a hegyvidéki jazzeseményekre.

M. A.