Aki_orommel_tanul_orommel_is_tanit

Aki örömmel tanul, örömmel is tanít

Kiemelkedően végzett tanszékvezetői, szakmai könyv- és folyóirat-kiadó munkájáért, valamint a magyar anglisták országos konferenciájának magas színvonalú megrendezéséért a Magyar Érdemrend Lovagkereszt polgári tagozat kitüntetésre terjesztette fel a Hegyvidéken élő Friedrich Judit egyetemi docenst, az ELTE BTK Angol–Amerikai Intézet Anglisztika Tanszék vezetőjét felettese, az intézményt irányító Frank Tibor egyetemi tanár. A díjazott családját is ismerhetik lapunk olvasói – kürtművész édesapját, Friedrich Ádámot és édesanyját, Friedrich Ádámné csellótanárt is bemutattuk már –, lányuk pedig sakk- és rajzversenyek győzteseként szerepelt hasábjainkon.

Miért nem az augusztus huszadiki ünnepségen vette át a kitüntetést?

– Mint egyetemi ember én is a nyarat használom ki a külföldi útjaimhoz, és már nem tudtam megszervezni, hogy itthon lehessek a nemzeti ünnepen. Így kollégámmal együtt utólag vettük át a lovagkeresztet.

Eredetileg nem erre a pályára készült, mégis egyetemi ember lett – ahogyan fogalmazott. Miért?

– Muzsikusnak készültem, vagy legalábbis egy darabig ezt gondolta a család. A ma Solti György nevét viselő zeneiskolában tanultam hegedülni, Baranyai Vali néninél. Aztán mégis inkább a bölcsész pályát választottam, gimnázium után magyar–angol szakra jelentkeztem az Eötvös Loránd Tudományegyetemre.

A kettő közül miért az angol maradt meg?

– Mert ezen a tanszéken éreztem magam mindig otthon. Angol szakosként voltam igazán boldog. Így aztán a diploma megszerzése után maradtam is a tanszéken. Csak gyakorlósként tanítottam iskolában.

Ha már az iskola szóba került, milyennek tartja az ottani nyelvtanítást? Általános iskolában például oroszból, ami kötelező volt, a legjobbak közé tartoztam az osztályban, de amikor édesapám nyolcadikban megkérdezte, hogyan kérnék egy pohár vizet, nem tudtam mit mondani...

– A kötelező nyelvtanítás könnyen vezethet ide. Egy teljes generáció tudna mesélni hasonló kudarcokról. A nyelvtanításban, -tanulásban nagyon fontos a motiváció. Vegyük például Hollandiát…

Épp róluk kérdeztem volna! Ott ugyanis, vagy a skandináv államokban úgy beszél mindenki angolul, mintha nem is lenne saját anyanyelvük. Az ember azt hinné, egymással is angolul társalognak.

– Ugye?! Pedig őrzik és használják a saját nyelvüket is. Emellett motiváltak az angol tanulására, mert például könnyen át tudnak ugrani, mondjuk egy hétvégére, angol nyelvterületre, és fontos, hogy ott jól kommunikáljanak. Nem hiszem, hogy Hollandiában, vagy az említett skandináv országokban jobban tanítanak, egyszerűen tudják a fiatalok, hogy számukra megéri angolul tudni. Amikor Magyarországon megsokasodtak a kereskedelmi csatornák, és az egyik gyerekcsatorna eredeti, angol nyelven adta a rajzfilmeket, sokan nőttek fel úgy, hogy jól megtanulták a nyelvet. Most az interneten felnövekvő nemzedék is előnybe kerül, mert nyilvánvalóvá válik számára, hogy szüksége van a nyelv ismeretére és mielőbbi használatára. Amikor annak idején azt találták ki, hogy az érettségi mellé mindenki kapjon nyelvvizsga-bizonyítványt is, átterelték a figyelmet a nyelvtanulásról a papírra.

Akik az ELTE-n végeznek, kapnak-e valamilyen útravalót, például hogy milyen tanárok legyenek?

– Amikor elkezdtem a tanszékvezetést, bevezettük az itthon újnak számító bolognai típusú, alap-, majd mesterfokra épülő tanárképzést. Most még újabb rendszert, az osztatlan tanárképzést kell bevezetni, ami azt jelenti, hogy nem válik el a három plusz két év, hanem azonnal a saját szakpárján kezd tanulni mindenki. No, ezzel a sok reformmal sem könnyű lépést tartani, a tanítás mellett rengeteg munka van vele… De a kérdésére válaszolva: inkább arra koncentrálok, hogy a hallgató örömmel legyen egyetemista. Mert én is úgy tapasztaltam, hogy ha örömmel tanul az ember, akkor a tanítás is öröm lesz.

Élt angol nyelvterületen?

– Ösztöndíjasként többször is, Oxfordban egy évig, aztán Amerikában és Skóciában is. Meghatározó évek voltak.

A férje amerikai. Magától értetődő, hogy kétnyelvű a lányuk?

– Sokan abban a tévhitben élnek, hogy a kétnyelvűség genetikai adottság, pedig nem az. A gyereknek mindig a saját életkorának megfelelő szókészletet és kultúrkincset kell megismernie. Ehhez pedig odafigyelés és sok gyakorlás kell.

Nem zavarja össze őt a két nyelv?

– Nem, a születése óta természetes, hogy édesapjával angolul, velem magyarul beszél. Talán csak egyszer hangzott el tőle egy afféle „bezzeg” mondat. Amikor kicsi volt, néhány évig Amerikában éltünk, és egy magyarországi nyaralásról oda visszatérve hallottam, amint a kerítés felé fordulva ezt mondja: „Budapesten mindenki tud magyarul…”

A. I.