Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Ars_Sacra_Fesztival_-_keruleti_programok

Ars Sacra Fesztivál – hegyvidéki programok

Hat évvel ezelőtt Boldog II. János Pál pápa iránymutatásával több európai nagyvárosban, köztük Budapesten is meghirdették a városmisszió évét. A kezdeményezés célja a megszokottól eltérő módon, a tevékeny részvétel eszközével számot adni a hit gazdagságáról.
A következő esztendőben megalapított Ars Sacra Alapítvány vezetői úgy döntöttek, ezeket az egyetemes értékeket a művészeteken keresztül is a városlakók elé tárják. Így jött létre az Ars Sacra Fesztivál, amely a Szakrális Művészetek Hete és a Templomok Éjszakája programjai révén mutatja meg a művészetekben rejlő emberfelettit. Méghozzá a modern kor követelményeinek megfelelő formában, hiszen a szakralitást mindennapi környezetben, a kortárs alkotásokat pedig történelmi helyszíneken is az érdeklődők elé tárja.
A Hegyvidék önkormányzati fenntartású kulturális intézményei, valamint a kerületi egyházak koncertekkel, kiállításokkal, filmvetítéssel és irodalmi előadásokkal csatlakoznak a szeptember 14–22. között idén már ötödik alkalommal sorra kerülő programsorozathoz.
MOM.
Ránki Dezső, Klukon Edit és Ránki Fülöp ad jótékonysági koncertet szeptember 15-én 18 órától a MOM Kulturális Központban. Bár az Ars Sacra Fesztivál valamennyi eseménye ingyenes, egy nemes ügy érdekében ezúttal mégis belépődíjat szednek. A támogatói jegyekből befolyó bevételt a szervezők és a fellépő művészek a budai várban felállítandó Mária-szobor költségeinek fedezésére ajánlották fel.
Egy néhány éve hegymászóbalesetben elhunyt katolikus pap életét dolgozza fel Az utolsó hegycsúcs című spanyol dokumentumfilm, amit szeptember 16-án 19 órától nézhetnek meg az érdeklődők a MOM-ban. A vetítést követően beszélgetésre várják a vendégeket. További információk: www.azutolsohegycsucs.hu.
G 12.
Kölcsey Ferenc halálának 175. évfordulója alkalmából csoportos kiállítást szervez a hegyvidéki alkotókat tömörítő Galéria 12 Egyesület. A Himnusz című tárlat szeptember 28-ig látogatható a Hajnóczy József utca 21.-ben.
Onkológia.
Az Országos Onkológiai Intézet ad otthont Tóth Ambrus harmadéves orvosegyetemista orgonakoncertjének szeptember 15-én délután. Bach, Elgar, Pachelbel, Brahms és Debussy darabjai csendülnek fel az egészségügyi intézmény Irgalmas Jézus-kápolnájában.
Színészmúzeum.
Ugyancsak 15-én, a Jeles napok sorozat következő részeként, kerti programra várja a családokat a Bajor Gizi Színészmúzeum. A résztvevők akadályverseny és játékos vetélkedők során ismerkedhetnek meg a vallásos néphagyomány szentjeivel, a szőlőműveléshez köthető Szent Orbánnal és Szent Vencellel. A bátrabbak kipróbálhatják a mustpréselést, illetve a szüret hangulatát felidéző különféle kézműves eszközöket készíthetnek.
Barabás Villa.
Különleges kiállításra hívja a képzőművészetek szerelmeseit a textil- és grafikusművészekből álló Kilencágú Korona Művészcsoport. A Barabás Villában szeptember 17-én megnyíló több műfajú válogatás darabjai ünnepi alkalmakra és egyházi helyszínekre készültek.
Valljalak, tagadjalak címmel Isten és ember kapcsolatának különböző állomásai elevenednek meg Takaró Mihály irodalomtörténész, valamint Juhász Róza, Gados Béla és Oberfrank Pál színművészek tolmácsolásában szeptember 18-án 19 órától szintén a Barabás Villában. Az irodalmi esten egyebek közt a Bibliából, a Teremtés könyvéből, az Ómagyar Mária-siralomból, valamint József Attila költeményeiből hangoznak el részletek.
Önkormányzat.
Bíró Aurél történész Szűz Máriát ábrázoló zászlókról készített fotóiból nyílik kiállítás szeptember 18-án a XII. kerületi polgármesteri hivatalban. A gyűjteményben XVI–XXI. századi templomi, katonai, céhes, iskolai, ipartestületi és cserkészzászlók kapnak helyet.
Városmajor.
Három nappal később, szeptember 21-én Áramlás – Aqua Sacra címmel összművészeti produkció látható a Városmajori Jézus Szíve Plébániatemplomban. A magyar zene, tánc és színház kifejezőeszközeit felvonultató előadás az élő vizek folyamainak és a lélek szerepének megidézésére vállalkozik.
Egy fellépés erejéig ismét összeáll a krisztinavárosi Credo együttes, amely szeptember 21-én 17 órától a városmajori kistemplomban ad koncertet. A hetvenes-nyolcvanas évek legendás templomi beatzenekara saját szerzeményei mellett Bob Dylan tanúságtevő dalaiból, továbbá a Godspell, a Jézus Krisztus Szupersztár, valamint a József és a csodakabát című musicalekből válogat.

MM.