Beremenyi_Geza_a_kerulet_uj_diszpolgara

„Ez egy szabad szoba”

Bereményi Géza neve minden generáció számára jól ismert filmrendezőként és forgatókönyvíróként, dalszövegíróként, színdarabok, regények és novellák szerzőjeként. A Hegyvidék díszpolgára cím átvétele előtt Maros utcai otthonában folyt a szó emlékekről, érzésekről, fontos helyekről…

– Jöjjenek, beszélgessünk az én szobámban, ne zavartassák magukat a felfordulás miatt! – invitál Bereményi Géza a lakás egy védett zugába, ahol valóban alkotói légkör uralkodik, ezért rögtön meg is nyugtatom: azt mondják, a stréber naponta rendet rak az íróasztalán, a zseni viszont uralja a káoszt…

– Én meg azt szoktam mondani, hogy aki a könyveket csak pakolni tudja, menjen könyvtárosnak. Én írni szeretek. Emiatt is vagyok most nagyon izgatott, húsz perce hívott fel a kiadó, hogy kijött a nyomdából az új könyvem, már alig várom, hogy a kezembe vehessem!

Ez az a könyv, amelynek írása közben járta az országot, pódiumbeszélgetéseken mesélt az életéről negyven–ötven–száz fős közönség előtt, és a reakciókból választotta ki a főbb dramaturgiai pontokat?

– Nem, ez a a szüleim világát, a negyvenes éveket mutatja be, és valamelyest a hetvenes évekbe is elvisz. Vadnai Bébi a címe, s nem üti az életrajzi regényemet. Az egy másik történet. De most, türelmetlenségemben, újra elővettem a kéziratát, és elkezdtem olvasni.

Talált benne részeket, amiket már másként írna meg?

– Viccel?! Nagyon imádom! Alig várom, hogy egy óra múlva a kezembe vehessem könyvként!

Azzal, hogy kiadta a kezéből, nem érez némi ürességet? Vagy van más, amin elkezdett dolgozni?

– Van. Egy színdarabomat írom át, a Kincsem címűt, ami a híres csodakancáról szól.

Miért írja át?

– Azért, hogy színházszerűbb legyen. Úgy érzem, kevés benne a helyzet, ezt bővítem.

Regény után színdarab… Egy másik műfaj.

– Mindig azt a műfajt veszem elő, amit elhanyagoltam. Most, hogy a regény megjelenik, talán az irodalmárt is újra jobban megismerik, aztán a színház következhet…

Mégis két másik műfaj az, amiben szélesebb körben ismerik: a zene és a film. Azt sokan tudják, hogy nemcsak szerzőtársak voltak Cseh Tamással, de jó barátság is fűzte önöket egymáshoz. Milyen érzés volt, amikor nemrég felavatták Cseh Tamás szobrát? Ilyen ritkán történik az emberekkel, hogy a barátjuk szobrának talapzatánál álljanak…

– Számomra ez nem logikai kérdés, hanem az érzéseimre bíztam magam, vártam, hogy mit fogok érezni. Ez kicsit nőies, nem?

Nem. Érzékeny.

– Több érzés váltotta bennem egymást az avatáskor, ám a szobor azt jelenti, hogy egy korszak lezárult. Tamás halála után volt még néhány emlékelőadás, amikor különböző énekesek énekelték a dalait, de már nem szerettem volna, hogy ez tovább folytatódjék. Mindnyájan másként adták elő, más értelmezésben. Nem mondom, hogy rosszul, de az biztos, hogy nem tesznek jót a dolognak. Ezek Tamás dalai, maradjanak is azok, nem akarom, hogy megkopjanak. Tudta, hogy írtam neki egy utolsó dalszöveget is, már a szoboravatóra? Talán egy részlete ide is való lehet: „Valahogy más, más az idő, más az időjárás errefele, s hogy időközben szobor lett belőled, nagy változás, szevasz Tamás!...”

A filmekkel szemben is komoly elvárásai vannak, s a rosszallását sem titkolja. Egyszer azt nyilatkozta, a magyar filmek többségéről nem lehet tudni, hogy azok valójában itt játszódnak. Hogyhogy?

– A film eszköztára nagyon gazdag látható, hallható dolgokban. Meg is utaztat. Ha például megnézek egy jó török, vagy francia filmet, megismerem, hogy milyenek a török, francia emberek. Ezt hiányolom nagyon sok magyar filmből – persze, a rosszakból. Mert gondoljon csak az Emberek a havason címűre! Ott tökéletesen tudni lehet, hogy valódi magyar emberekről szól.

A Megáll az idő is pontosan behatárolható, térben és időben is. Ráadásul egyike azoknak a filmeknek, amelyek egy-egy mondatát a legtöbbet idézzük. Mint például: „Kevert. Ezt még ezek sem tudták elrontani”…

– Apám mondata volt, meg ez a másik is: „Foglalj helyet nálam. Ez egy szabad szoba.” Benne is van az új regényemben.

Egy egész újságoldal kevés lenne az eddig elkészült művei felsorolására. Meg tudná mondani, hogy például a filmjei közül melyik a kedvence?

– Az Eldorádó. Nem... Évente másik, de az Eldorádó mindig a kedvencek között van.

Milyen érzés a Hegyvidék díszpolgárának lenni?

– Nagyon büszke vagyok rá, örülök neki. Több mint egy évtizede élek itt, igencsak megszerettem, most már szeretnék is itt maradni. Biztos vagyok benne, hogy ez a kerület is benne van, benne lesz a munkáimban. Mint ahogy egészen biztos az is, hogy ebben a most megjelent regényemben is benne van, abban, hogy megírtam, ahogy megírtam. Ha máshol élek, talán meg sem írom. Úgy látszik, tényleg igazuk van a macskáknak: fontos a hely.

Antal Ildikó

Ez_egy_szabad_szobaBereményi Géza 1946. január 25-én született Budapesten. A ma már Kossuth- és Balázs Béla-díjas magyar író, dalszöveg- és forgatókönyvíró, filmrendező az ELTE BTK olasz–magyar szakán végzett. A Művelt Nép Könyvterjesztő Vállalat reklámpropagandistájaként dolgozott 1971-ig, majd a Pannónia Filmstúdióban volt szinkrondramaturg. 1978 óta szellemi szabadfoglalkozású. 1995-ben a szolnoki Szigligeti Színházban rendezett Schwajda Györggyel. 1997–2006 között a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színházban művészeti vezető, 2006-ban a színház örökös tagjává választotta. Számos novella, regény és dráma szerzője. Első novelláskötete 1970-ben jelent meg A svéd király címmel, legújabb regénye, a Vadnai Bébi a napokban kerül a könyvesboltokba. Cseh Tamás állandó alkotótársa volt, 1970 óta írt számára dalszövegeket, műsorai 1992-ben Dalok címmel könyvben is megjelentek. A Kelet–Nyugati pályaudvar, Cseh Tamás Frontátvonulás, Jóslat és Nyugati pályaudvar című műsorainak könyvkiadása 1993-ban készült el. Mintegy 1300 közös daluk készült, emellett Udvaros Dorottya, Básti Juli, Cserhalmi György, Für Anikó, Gerendás Péter, Balás Eszter számára is írt dalszövegeket Bereményi. Rendezőként, forgatókönyvíróként számos film fűződik a nevéhez, mint például az Eldorádó, A Hídember, az Apacsok, a Veri az ördög a feleségét, a Megáll az idő, A nagy generáció, a Szabadság, szerelem vagy a Szabadság tér 56. Munkásságát eddig József Attila-, Balázs Béla-, Déri János-, Huszka Jenő- és Magyar Művészetért díjjal, az 1989-es filmszemle fődíjával és a Filmkritikusok Díjával, Kossuth- és Prima Primissima-díjjal ismerték el, 1998-ben Pro urbe Budapest-díjat kapott (Cseh Tamással közösen, „Budapest művészeti életében egyedi eszközökkel vállalt küldetésük elismeréseként”). Ettől az évtől Józsefváros díszpolgára és a Hegyvidék díszpolgára.