Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Ingyencirkusz_a_Hegyvideken

Hegyvidéki Ősz - Ingyencirkusz a Hegyvidéken

Jártak már északon és délen, most eljött az idő, hogy fellépjenek a Hegyvidéken! Tűzzel játszanak, zsonglőrködnek, levegőben összevissza röpködnek, pozitúrájuk olykor lehetetlen, ám soha nem értelmetlen. Ez lenne hát a Taurin Cirkuszcsoport, ők adják majd a műsort. Lapunkat Kovács Eszter informálta, vagyis aki a társulatot formálta.

Tagjaik között van feng shui-grafikus, buddhista tanító, stylist. Hogyan hozta össze az élet a Taurin Cirkuszcsoport művészeit?

– Mindnyájan felnőtt fejjel kezdtük a cirkuszt, csapatunk alapítói az Alternatív Cirkusziskola növendékei voltak. Itt barátkoztunk össze páran, akik szakmailag is jól megértettük-kiegészítettük egymást. Ennek immár hat éve. A társulat összetétele azóta változott, volt, aki maradt, volt, aki más vizekre evezett, de helyükre jöttek új, kreatív művészek.

Maguk írják és rendezik a darabjaikat. Mitől lesz sikeres az előadás?

– Attól, hogy technikailag magas színvonalú, hogy van benne valami különleges ötlet, és hogy lenyűgözi a közönséget!

Liverpool, Dubai, Olaszország és Ausztria publikumával már sikerült is ezt megtenni. Hogyan jutottak ilyen messzire?

– Ez a szakma egyik szépsége: sokat lehet utazni a világban, sok inspirációra és ötletre szert tenni különböző nemzetiségű projektekben, illetve a közös munkák során.

A külső szemlélőnek a cirkusz világa meglehetősen veszélyesnek tűnik. Tűzzel játszanak, zsonglőrködnek, a testüket lehetetlen pozíciókba csavarják a levegőben. Sosem félnek?

– Sajnos, történt pár komoly baleset a csapat életében, például egyik tagunk leesett levegőakrobatika közben, és eltörte két csigolyáját, neki ez a szakma befejezését is jelentette. A cirkusz világa veszélyes, de azóta fokozottabban figyelünk a biztonságra, nem kockáztatunk feleslegesen.

Ha a Taurin Cirkuszcsoport tagjait meglátogatná egy jó tündér, aki teljesíti három kívánságukat, mit kérnének?

– Először is azt, hogy sokáig együtt maradhassunk ebben az alkotó, kreatív tevékenységben, a cirkusz világában. Másodszor, hogy még sok olyan ötletünk szülessen, amivel le tudjuk nyűgözni a közönségünket, olyan darabok, amelyek valóban maradandó értéket adnak. Harmadszor pedig azt kérnénk, hogy egészségben, sokáig tudjunk gyakorolni és színpadon lenni.

Hamarosan a Hegyvidékre is ellátogatnak. Mivel bűvölik el a nagyérdeműt?

– Ez legyen meglepetés!