Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez


Nepszavazason_donthetnenek_a_Normafa_jovojerol6

Népszavazáson dönthetnénk a Normafa jövőjéről

Pokorni Zoltán polgármester a köztelevízióban jelentette be a Normafa fejlesztésével kapcsolatos népszavazási kezdeményezését: amint elkészül a természetvédelmi hatástanulmány, majd annak alapján a részletes kiviteli terv, helyi referendumot írnának ki, hogy a Hegyvidéken élők maguk dönthessenek a terület rehabilitációjáról. A pontos tervek tehát még nem ismertek, a megoldandó problémák azonban igen – ezekről a Természetvédelmi Polgárőrség vezetőjét, a környéket jól ismerő Woynárovich Andrást kérdeztük.

A Normafa újjáélesztésének alapvető célja, hogy megoldást nyújtson a jelenlegi problémákra: például a síelők és a szánkózók, a kirándulók és a kerékpárosok közti konfliktusokra, a közlekedési gondokra, a rossz közbiztonságra. A rendezetlen helyzetből adódó bajokat jól ismerik a Természetvédelmi Polgárőrség tagjai, akik rendszeresen járőröznek a kirándulók, sportolók által különösen kedvelt területen.Nepszavazason_donthetnenk_a_Normafa_jovojerol1
„A downhillező bringásokkal nagyon sok a gond” – kezdte sorolni a megoldásra váró problémákat a polgárőr-egyesület elnöke, Woynárovich András. Mint mondta, a környéken jelenleg egyetlen olyan hely sincs, ahol legálisan lehetne űzni ezt a sportágat, ezért a downhillesek szinte mindenütt feltűnnek. Természetkárosító módon, maguk, illetve mások testi épségét is veszélyeztetve, keresztül-kasul száguldoznak az erdőben.
Sajnos, gyakoriak a balesetek, legutóbb, néhány napja egy autóval ütközött az a turistaösvényen tekerő bringás, aki megállás nélkül akart keresztülhajtani a Szilassy úton. A járművet vezető hölgy elmondta, hogy idén ez már a harmadik eset, amikor ugyanezen az úton elé hajtott egy esztelenül száguldozó kerékpáros. Az első két esetben satufékezéssel sikerült megelőznie a balesetet, most azonban hiába vezetett óvatosan, s fékezett nagyon gyorsan, nem tudta elkerülni a bajt.
A Természetvédelmi Polgárőrség vezetője jó ötletnek tartja azt a fejlesztési elképzelést, hogy downhillpályát alakítanának ki a Libegő alatt, hiszen így lenne egy olyan hely, ahol a fiatalok biztonságosan hódolhatnának szenvedélyüknek. Szerinte ezzel egyidejűleg erdészeti eszközökkel meg kellene szüntetni a bringások által kialakított csapásokat, azokkal szemben pedig, akik továbbra is tilosban járnak, hatékonyabban fel tudnának lépni a területen jelen lévő hatósági személyek közreműködésével – az elképzelések között ugyanis egy állandó normafai rendőrőrs kialakítása is szerepel.
Télen a tervezett pályarendőrség teremthet rendet a felújítandó lesiklóhelyeken. Woynárovich András úgy véli, a síelők és a szánkósok közti konfliktusok, balesetveszélyes helyzetek megszűnhetnek azáltal, hogy elkülönítik őket a helyreállítandó pályákon. „A mindenki által használt harangvölgyi lejtőn gyakran káosz uralkodik, a szánkósok és a sízők néha szinte háborúban állnak egymással” – adott képet az egyesület elnöke a havas napokra jellemző, sokak által ismert állapotokról.
„Nem szeretnék a környéken lakni, amikor egy-egy téli hétvégén autósok százai egyszerre próbálnak eljutni a Normafához” – mondta együtt érzően a környékbelieket sújtó, időről időre visszatérő közlekedési problémák kapcsán a polgárőrség vezetője, aki kollégáival együtt az említett időszakokban rendszeresen segíti a rendőrség forgalomirányító munkáját. Mint említette, a hegytetőn kevés a parkolóhely, ráadásul az autósok által használt helyek jelentős része alkalmatlan a parkolásra, az elmúlt télen is jó néhány esetben segítséget kellett nyújtaniuk a járművezetőknek, mert nem tudtak kiállni a mély hóból.
Alapvető probléma, hogy a síelni igyekvők mind a hegy tetején próbálnak megállni járműveikkel. Erre a nemkívánatos jelenségre kínálna megoldást a Zugligeti útra, valamint a Fácános területére tervezett parkoló, illetve az új felvonó, amely a Harangvölgyből a Normafáig szállítaná a síelőket.Nepszavazason_donthetnenk_a_Normafa_jovojerol3
A természetvédelmi polgárőrök leginkább a fogaskerekű vonalának fejlesztését várják. A polgárőrök – akik kerékpáros szolgálataik során rendszeresen igénybe veszik a fogast – úgy látják, hogy a járat útvonalának meghosszabbításával, valamint a pálya korszerűsítésével és a járművek cseréjével gyors tömegközlekedési kapcsolat jönne létre a Széll Kálmán tér és a Normafa között. Így a fogaskerekű valódi alternatívát kínálna azoknak a turistáknak, valamint a környéken élőknek, akik most autóval, vagy a fogashoz képest kevésbé környezetkímélő buszokkal járnak fel a hegyre.
Woynárovich András szerint a Normafa és környéke sok helyütt meglehetősen elhanyagolt képet mutat, a frekventált területeken számtalan olyan spontán kijárt ösvény található, amely nemcsak balesetveszélyes, hanem komoly természeti károkat is okoz a gyors ütemben zajló talajerózió miatt. Fontos lenne tehát, hogy miközben rendbe teszik a lesiklópályákat és a gyalogos-útvonalakat, megszüntessék az egyre szaporodó jelöletlen csapásokat, megújítsák azokat az erdőrészeket, amelyek az elmúlt évtizedek során lepusztultak a túlzott használat miatt.Nepszavazason_donthetnenk_a_Normafa_jovojerol2

sz.

Helyi népszavazást kezdeményez Pokorni Zoltán polgármester a Normafa újjáélesztésének tervéről. A polgármester az M1 Az Este című tévéműsorában elmondta: a park helyreállítását megelőző Natura 2000-es természetvédelmi hatásvizsgálatot követően készítik el a megvalósíthatósági tanulmányt. Ha már pontosan látható, hogy a természetvédelmi szabályok figyelembevételével mit lehet megvalósítani, akkor azt javasolja, legyen népszavazás a kerületben arról, hogy az itt élők az ismert szabályok és feltételek mellett akarják-e a terület rehabilitációját. „A végső szót a hegyvidékiek mondják ki!” – jelentette ki a polgármester. A helyi népszavazásról szóló javaslatról az önkormányzat képviselő-testülete dönt.