Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Szinhaz-nepszerusito_szamar

Színház-népszerűsítő szamár és különleges irodalomóra

Rendhagyó programot rendeztek a Tamási Áron iskolában: Snufi szamarat az alsósok etették és simogatták, a nagyobbaknak pedig Tóth Auguszta és Trill Zsolt színművész tartott különleges irodalomórát. Látogatásuk oka nemcsak az volt, hogy a Nemzeti Színház Vitéz lélek című darabját népszerűsítsék, hanem az is, hogy közelebb hozzák a gyerekekhez a teátrumok csodás világát.

„Még nem láttam ilyen kövér szamarat! Mindent megeszik, amit adunk neki” – kritizálta gyermeki szeretettel a másodikos Anna Snufit, aki a fővárosi állatkertből gurult el idáig egy sok lóerős autón, hogy megismerkedjen a Tamási Áron iskola diákjaival. Az igencsak falánk csacsi bizonyára jól érezte magát, hiszen olyan kényeztetésben volt része, amit még a mesebeli paripák is megirigyelnének. Látogatásának legfőbb célja azonban nem a lakmározás volt.
A Nemzeti Színház új évadának első bemutatója Tamási Áron Vitéz lélek című előadása lesz szeptember 27-én. A színmű az első világháború után játszódik, a lélek regenerálódásáról, a kapcsolatok és az élet újrakezdéséről szól. Szórakoztatva mesél komoly dolgokról: a visszatérés és az újrakezdés drámája.
„A szamár a mi szimbólumunk, egy kis kedvcsinálónak hoztuk ide. Gyerekeket szeretnénk toborozni, ami nagyon jól sikerült, úgy látom!” – avatott be minket a rendhagyó program hátterébe a Pannát alakító Tóth Auguszta, miközben sárgarépával kínálta patás barátunkat.
Az állati mulatságot követően a 11–12. évfolyam diákjai különleges irodalomórán vettek részt, kedvükre kérdezhettek a Vitéz lélekről, illetve a színház világáról. „Nem forognak színházi közegben, ez látszott a kérdéseiken. Ezért is szükségesek ezek a találkozások. Fontos, hogy minél többen járjanak színházba, mindegy, melyikbe, csak menjenek!” – mondta Trill Zsolt, a darab Balla Péterje, akit Tóth Augusztával együtt a nebulók leginkább a színészmesterségről faggattak.
„Nyitottak vagyunk mindenre, ami valami újat hoz az iskola életébe, amit később emlegetni lehet. Az biztos, hogy erről a programról még napokig beszélnek majd a diákok” – hangsúlyozta Hajnal Gabriella, a Tamási iskola igazgatója.
„Megtudtuk, milyen hatással van egy darab a színészekre. Jó egy másik nézőpontból megismerni a színház világát” – tette hozzá Ádám, aki kifejezetten örült Trill Zsolt és Tóth Auguszta látogatásának, és remélhetőleg társaival együtt rájött arra, hogy színházba járni nem csacsiság…

BM