Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Túraautóba vágyik a Suzuki Kupa bajnoka

A magyar autóversenyzés több mint százéves történetében kevesen mondhatják el magukról, hogy középiskolásként országos bajnoki címet szereztek. Immár közéjük tartozik a hegyvidéki Nagy Dániel, aki számos „öreg rókát” maga mögé utasítva novemberben megnyerte a tizenöt futamból álló Suzuki Kupa összetett versenyét.

Időskori bőrelváltozások

Az Idősek Egészség Iskolája címmel ez év őszén indított programsorozat legutóbbi előadását dr. Fáy Andrea bőrgyógyász tartotta, aki az időskori bőrelváltozásokról, valamint azok okairól beszélt. A Budai Egészségközpont szakorvosa a rendszeres önvizsgálat és a korszerű diagnosztika fontosságát hangsúlyozta a legveszélyesebb bőrdaganat, a melanoma kapcsán.

Pajzsmirigybetegségek: segít a jód

A pajzsmirigy megbetegedését jelző tünetek könnyen összetéveszthetők más kórképekkel. Ezért fontos a megelőzés és a rendszeres kontroll, hiszen a pajzsmirigy időben felismert elváltozásai kezelhetők – derült ki az Egészségesen a Hegyvidéken – Szabadegyetem idei utolsó előadásán, amelyen dr. Pusztai Péter endokrinológus, a Budai Egészségközpont szakorvosa a többi között a jódhiány és a golyva kialakulásának kapcsolatába is beavatta az érdeklődőket.

Téli tanácsok tüdőbetegeknek

A pollenallergiások az őszi-téli időszakban szó szerint fellélegezhetnek, viszont a krónikus légúti betegségben szenvedőknek ilyenkor egyéb nehézségeket kell leküzdeniük. Az asztmás és a COPD-vel élő betegek téli problémáiról, valamint a tünetek csökkentésének lehetőségeiről dr. Csontos Diánát, a DayMed Kft. gyógyszerészét kérdeztük.

Téli veszélyek a lakásban

Az idén már több mint száz szén-monoxid-mérgezéses esethez kellett kivonulniuk a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság tűzoltóinak, Budapesten négyen estek áldozatául a gyilkos gáznak. Veszélyesek a téli időszakban, különösen az ünnepek idején elszaporodó lakástüzek is, amelyeket kis odafigyeléssel szintén megelőzhetünk. Összeállításunkban az ezekkel kapcsolatos legfontosabb tudnivalókat gyűjtöttük egybe.

Tilos a kerti égetés

Budapest teljes területén egész évben tilos az avarégetés, a szabály megszegői akár félmillió forintos büntetésre is számíthatnak. A környezetszennyező égetés helyett érdemes inkább komposztálással megszabadulni a zöldhulladéktól, ésaz FKF Zrt. gyűjtői is a kerttulajdonosok rendelkezésére állnak. A cég logójával ellátott műanyagzsákokat a fagyok beálltáig ingyenesen elszállítják a kukák mellől.

Retek télen-nyáron

A kerek, piros retek a húsvéti asztal dísze, a tavasz egyik első, friss zöldsége. Enni viszont egész évben lehet, hiszen a növény különféle változatai mindig, még a tél közepén is megtalálhatók a zöldséges pultokon.

Tartozások és tervek

A hosszú ideje a Hegyvidéken élő Fenyvesi Félix Lajos író, költő, újságíróval egyebek mellett arról beszélgettünk nemrég megjelent, Weöres Sándor századik születésnapja előtt tisztelgő kötete kapcsán, hogy miként gondolkodik az elődök hagyatékáról, a szülőföldről, annak értékteremtő és őrző szerepéről.

Fogjunk össze! Támogassuk együtt a rászorulókat!

A Hegyvidéki Önkormányzat adománygyűjtést szervez a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Feszty Árpád utcai melegedője számára. Amit várunk: jó állapotban lévő, tiszta, meleg ruha, kabát, cipő, takaró, könyv, valamint tartós élelmiszer. A gyűjtés helye: Budapest Főváros XII. kerület Hegyvidéki Önkormányzat Polgármesteri Hivatala, alagsor (1126 Böszörményi út 23–25.). A gyűjtés december 13-ig tart (a polgármesteri hivatal nyitvatartási idejében). További részletek a www.hegyvidek.hu oldalon olvashatók.
Számítunk az Ön segítségére is!

Nemzetközi pályázatot nyert az Arany János iskola

Sikerrel indult az Ép testben ép lélek című pályázaton az Arany János Általános Iskola és Gimnázium. Csanády Szilvia angoltanár vezetésével két osztály kapcsolódhat be a nemzetközi Comenius program égisze alatt megvalósuló, kilenc ország közel ezer diákját összefogó multilaterális iskolai együttműködésbe.

Kenny kutya a Németvölgyi iskolába jár

Kutatások bizonyítják, hogy a speciálisan kiképzett kutyák tanórai jelenléte jótékonyan hat az egyébként minden szempontból egészséges gyerekek szociális és érzelmi fejlődésére, valamint megkönnyíti a tananyag elsajátítását. Ezt ismerte fel a Németvölgyi Általános Iskolában fejlesztőpedagógusként dolgozó Tófalvi Tekla, aki az idei tanévtől, a kerületben egyedüliként, „kutyás” órákat tart az alsós osztályokban.

Ötödik a Városmajori Gimnázium

A középiskolák fővárosi rangsorában bejutott az első ötbe a Városmajori Gimnázium, országosan pedig hatodik lett. Az iskola eddig is évek óta az első tíz között volt, most azonban nagyot lépett előre. A kimagasló eredményről és a versenyről Szebedy Tast, a Városmajori Gimnázium és Kós Károly Általános Iskola igazgatóját kérdeztük.

Elkészült a KIMBI Óvoda bővítése

A beruházás nagyságához méltó színes, nagyszabású ünnepséget rendeztek a KIMBI Óvodában annak örömére, hogy az intézmény kívül-belül megújult, korszerűsödött, és jócskán ki is bővült. Egy teljesen új szint létrehozásával három új csoportszoba létesült, ezek hatvan gyerek elhelyezését teszik lehetővé.

Folytatódik a közterület-fejlesztési program

Az elmúlt hetekben több helyszínen befejeződtek az út-, járda- és lépcsőépítések, a kedvező időjárásnak köszönhetően pedig egyéb kisebb munkákba is belekezdett a Hegyvidéki Önkormányzat. A nyár végén elinduló közterület-fejlesztési program keretében új járda épült az Apor Vilmos téren, a Padka lépcsőnél, valamint a Zsolna utcában, míg a Mártonhegyi úti bölcsőde előtt hamarosan rendezik a parkolókat, és vadonatúj gyalogjárót alakítanak ki.

Bűnmegelőzési tanácsok időseknek

Mit tehetnek az idősek annak érdekében, hogy a zsebesek, betörők, trükkös vagy besurranó tolvajok áldozataivá váljanak? A védekezés lehetőségeiről Vukics Norbert rendőrzászlós, a kerületi kapitányság körzeti megbízottja tartott hasznos és érdekes előadást a Kulturális Szalonban.

Egyeztetések a Normafáról

Az elmúlt hónapokhoz hasonlóan novemberben is több egyeztetés zajlott a Normafa tervezett rehabilitációjával kapcsolatban. Pokorni Zoltán polgármester Budakeszi vezetésével, a Magyar Kerékpárosklub elnökével, valamint az LMP képviselőivel is megbeszéléseket folytatott.

Változások a parkolási szabályokban

A helytelenül a szélvédő mögé helyezett mozgássérültkártya miatt kirótt bírságot a jövőben az okmány bemutatásakor törölheti a parkolási társaság. Változott a kerületi szabályozás is: a kérelem benyújtását követően bizonyos esetekben nem kell megfizetni a mobiltelefonos parkolással kapcsolatos pótdíjat.

Közös járőrözés a Hegyvidéken

Gyümölcsöző a Hegyvidéki Közterület-felügyelet és a Természetvédelmi Polgárőrség együttműködése. Az elmúlt egy évben megtartott mintegy száz közös járőrözés mellett a polgárőrök a szabálysértések megelőzését célzó akciókban, valamint a biztosítási feladatok ellátásában is közreműködtek.

A szolgálatért köszönet jár

A szociális munka napjához kapcsolódva a Hegyvidéki Önkormányzat minden évben megünnepli a szociális és gyermekvédelmi területen dolgozó helyi szakembereket, megköszönve egész éves munkájukat. Ilyenkor adják át a képviselő-testület által adományozott kitüntetéseket, valamint a polgármesteri dicséreteket is.

„A rám bízott emberek szeretete a legnagyobb elismerés”

Kiváló szakmai munkájáért Szociális Ellátásért Díjat kapott Németh Lajosné. A Hegyvidéki Gondozási Központ szociális gondozója több mint három évtizede foglalkozik a rászorulókkal, jelenlegi munkahelyén két évtizede dolgozik.

Újra megnyitott a hegyvidéki adventi vásár

Szikrázó napsütés, kissé csípős idő, díjkiosztásra váró tömeg, ínycsiklandó illatok és igényes portékák sokasága – immár tizenegyedik alkalommal nyílt meg a hegyvidéki adventi vásár. A megszokott, nappal is meghitt hangulatú forgatag ezúttal is néptáncbemutatóval és rajzverseny-eredményhirdetéssel kezdődött.