Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Gepárdok a második helyen

Háromszáztizenhét kilométer megtétele után idén is a Hegyvidékre futott be a Bécs–Pozsony–Budapest Ultramarathon futóverseny mezőnye. A MOM Sport nagycsarnokában megtartott eredményhirdetésen az összetett győztese, Zabari János állhatott fel a dobogó legfelső fokára. Váltóban a XII. kerületben edző és több hegyvidéki futóval felálló ELTE Sashegyi Gepárdok csapata a második helyet szerezte meg.

Téli előkészületek a MOM Sportban

Befejeződtek az ebben az időszakban szokásos karbantartási munkálatok a MOM Sportban. Kitisztították az úszómedencéket, kicserélték a csíra- és baktériummentesítő berendezés UV-lámpáit, felújították a műfüves focipálya talaját, a külső részekre pedig sátor került. Újdonság az uszoda gépészetének működését felügyelő számítógépes rendszer, amely SMS-értesítést küld az esetleges hibákról.

Pozsgás kutyatejek

A kutyatej szó hallatán sokan csak a kertekben tavasszal nyíló pitypangra gondolnak, pedig a Hegyvidék erdeiben és a szobanövények között is van ilyen nevű növény. A gyermekláncfű csak névrokon, de azért a rokonságnak alapot adó fehér tejnedv itt is megtalálható.

Famentés a Gesztenyésben

Huszadik alkalommal invitálja a Gesztenyés kertbe a népszerű park fáiért aggódó természetvédőket Gerstl József, a Novotel Budapest City főkertésze. Az önkéntesek november 16-án délelőtt összegyűjtik a faleveleket a sétány környezetében, valamint elültetnek több gesztenyefát.

Küzdelem az elgombásodás ellen

Miért kívánjuk az édességet? Milyen kapcsolatban van a cukorbevitel a szervezet elgombásodásával? Hogyan szabadulhatunk meg az akár súlyos betegségeket is okozó candidától? Egyebek közt ezekre a kérdésekre is választ kapott az Egészségesen a Hegyvidéken – Szabadegyetem hallgatósága dr. Szolnoki Lajos háziorvos-természetgyógyász előadásán.

Ingyenes torna kismamáknak

A szülés előtt rendszeresen végzett kismamatorna erősíti a váz- és medencefenék-izmokat, csökkenti az ödémát, segíti a relaxációt, valamint hozzájárul a hormonális, statikai és súlyváltozások okozta panaszok elkerüléséhez, illetve tompításához. Egyebek közt ezt kínálják az Egészséges Hegyvidék program keretében, a Jaczó Zsuzsa Tornastúdióban hetente megtartott foglalkozások, amelyeken – a szülésfelkészítéshez hasonlóan – a hegyvidéki várandós kismamák ingyenesen vehetnek részt.

Liba vadasan, gesztenye szelíden, alma naponta

Szent András havában számos alkalom adódik ünnepi vacsorát készíteni. Ott van Márton napja és a lúdja, vagy a szelídgesztenye megjelenése. Mindezek mellett ajánlható a napi egy alma, ami az orvost távol tartja – ahogy a bölcs mondás szól. Az alábbi három ételből egyet-egyet vagy mindhármat kiválasztva semmiképpen nem járnak rosszul.

A kanonoki háztól a középkorkutatásig

Mindaddig azt gondolhatja az ember, hogy meglehetősen száraz dolog a középkori iratok kutatása, amíg nem beszél erről Solymosi Lászlóval, a Debreceni Egyetem professzorával. Az 1975 óta a Hegyvidéken élő történész rendkívül izgalmas világba vezetett bennünket, figyelmeztetett az utókor több tévedésére, és mesélt arról is, mivel ejtette rabul a történettudománynak e területe.

Negyvenéves a helytörténeti gyűjtemény

Idén negyven éve, hogy egy kis raktárhelyiségben létrejött a XII. kerületi Helytörténeti Gyűjtemény. Az eltelt négy évtized alatt a Hegyvidék múltjáról összegyűjtött emlékek száma elérte a hatvanezer darabot: tárgyak, könyvek, fotók, képeslapok és különböző dokumentumok tanúskodnak a régvolt időkről, és segítenek a kutatóknak, érdeklődőknek az eligazodásban.

Töklámpások, boszorkák és koporsótorta

A halloween eredetileg az új év, illetve a boszorkányok és szellemek ünnepe, ősi kelta néphagyomány. Mára elsősorban az amerikai változata maradt fenn, amikor töklámpásokkal felszerelkezett, rémisztő lényeknek öltözött gyerekek kopogtatnak be némi édességért a szomszédokhoz. Ezt a szokást eleveníti fel immár nyolcadik éve a Németvölgyi iskola, ahol az angolos osztályoknak, alsósoknak és felsősöknek idén is vidám partit szerveztek.

Szakmai tájékoztató fórum a Normafáról

A Normafa-rehabilitáció koncepciójának, valamint a készülő természetvédelmi hatásvizsgálat eddigi eredményeinek bemutatására szakmai tájékoztató fórumot rendezett a Hegyvidéki Önkormányzat. A MOM Kulturális Központban megtartott eseményen a közönség is feltehette a témával kapcsolatos kérdéseit.

Pedagógusokat díjaztak nemzeti ünnepünkön

Az 1956-os forradalom és szabadságharc tiszteletére megemlékezést tartott a Hegyvidéki Önkormányzat a MOM Kulturális Központban. Fónagy János parlamenti államtitkár ünnepi beszédét követően a kiemelkedő munkát végző kerületi pedagógusok vehették át díjaikat.

Elkészült a vadonatúj Alkony úti lépcső

Újabb állomásához érkezett a nyár végén megkezdett nagyszabású közterület-fejlesztési program, amelynek keretében a javítási feladatok mellett számos kerületi út, járda és lépcső újul meg. Nemrégiben befejeződött az aszfaltozás és a járdaépítés a Koszta József utcában, vadonatúj lépcsőt adtak át az Alkony út végén, kicserélték a szalagkorlátot a Hó utcában, kijavították az úthibákat a Kakukk és a Rácz Aladár úton.

„Társadalompolitikai döntés született”

November 1-jével 11,1 százalékkal csökkent a lakossági gáz, az áram és a távhő ára – ezáltal, illetve a közműszolgáltatások díjainak korábbi mérséklésével egy kétgyermekes család évente akár 100-120 ezer forintot is meg tud takarítani rezsikiadásaiból. A rezsicsökkentés részleteiről Fónagy János, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára nyilatkozott lapunknak, aki kerületi kötődéseiről is beszélt annak kapcsán, hogy a Hegyvidéken lesz képviselőjelölt a jövő évi országgyűlési választásokon.

Ismét állnak a konténerek négy gyűjtőszigeten

A lakók és az önkormányzat kérésére az FKF Zrt. ideiglenesen visszaállít négy nemrégiben felszámolt szelektív hulladékgyűjtő szigetet a Hegyvidéken. Erre azért kerül sor, mert az érintett területeken még nem épült ki a házhoz menő szelektív hulladékgyűjtő rendszer.

Természetességéért szeretjük a Normafát

Megkeresett minket Püspöki Gábor, a Párbeszéd Magyarországért helyi önkormányzati képviselője, hogy lapunkban is elmondhassa véleményét a Normafa rehabilitációjával kapcsolatos tervekről. A párt tagjai már több fórumon is beszéltek arról, hogy nem értenek egyet az önkormányzati elképzelésekkel.

Elsősegélynyújtás hóban-fagyban

A Normafa népszerűsége töretlen a szánkósok, síelők körében, ám régóta nincs karbantartott és elkülönített pályájuk, de símentés és elsősegélynyújtó hely sincs a balesetet szenvedők ellátására. A gondokról Gyurkó Gáborral, a Budapesti Önkéntes Mentő Egylet vezetőjével beszélgettünk, aki kollégáival együtt minden télen sok sérültet lát el a szabályok nélkül használt, veszélyes lejtőkön.

Túlélni a gyászt

Mindannyian félünk tőle, pedig tudjuk, előbb vagy utóbb bekövetkezik. Az élet egyik legnehezebb leckéje feldolgozni szeretteink elvesztését. Emiatt indította útjára a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Fogadója az önsegítő gyászcsoportot, ami azoknak nyújt segítséget, akik küzdeni akarnak, hogy túléljék a veszteséget. Minderről Frankó András intézményvezető beszélt lapunknak.