Holesch Dénes, a szabadság szerelmese

Háromnapos tárlaton ismerkedhetett meg a kerületi közönség Holesch Dénes képeivel a MOM Kulturális Központban, ahol a világhírű festőművészről szóló A szabadság rabságában című dokumentumfilmet is megnézhették a látogatók. A kiállítás anyagát az Abigail Galéria és aukciós ház bocsátotta rendelkezésre.
Fekete Klári, a dokumentumfilm írója és producere elmesélte, hogy a film ötletét a festő özvegyének és fiának elbeszéléseiből merítette. „Holesch Dénest a szabadságvágya és a magyarságtudata motiválta a leginkább életének fél évszázada alatt” – mondta. A Savaria Filmszemlén különdíjas alkotás tízéves munka eredményeként készült el, és érzékletesen mutatja be a világ minden pontján nagyra becsült festő személyét, munkásságát, amit éppen hazájában, Magyarországon ismernek a legkevésbé.
A felvidéki Besztercebányán született Holesch Dénes arisztokrata családban látta meg a napvilágot, építész apja és nagyapja hatása ellenére már gyermekkorától festőnek készült. A sors fintora, hogy épp amikor felvételt nyert a Budapesti Képzőművészeti Akadémiára, behívták a csehszlovák hadseregbe katonai szolgálatra.
Első nagy útja Kínába vezetett, ahol építész bátyjával találkozott. Ezután Ausztráliába utazott, ahol – a Levendula-öbölben – egy saját kezűleg épített hajón állította fel műtermét. Itt hallotta meg először jövendőbeli felesége zongorajátékát, akit ezután azzal keresett meg, hogy portrét szeretne festeni róla. A megismerkedésüktől számított tizedik napon feleségül vette őt, aki aztán élete végéig elkísérte.
A hat nyelven beszélő Holesch hamar megtalálta a helyét, bármely országban élt is családjával. A galériák szívesen árulták a képeit, Beverly Hillsben kézről kézre adták azokat a sztárok.Európába visszatérve Párizsban ismerkedett meg szakmai példaképével, Picassóval. Honvágya a távol töltött évekkel egyre nőtt, de családja biztonsága érdekében sokáig nem kockáztatta meg a hazatelepülést. 1983-ban döntött úgy, hogy a továbbiakban Magyarországon él, ekkor azonban kiderült, súlyos betegség emészti szervezetét. A kór néhány hét alatt elvitte, és itthon ismeretlen emigráns festőként temették el. Hagyatékát csak halála után gyűjtötték össze, külföldi népszerűségéhez talán még ma sem közelít a hazai ismertsége.
„Én tudom, hogy nem abszolút nagy művész vagyok, de egyedi vagyok” – mondta egyszer a fiának. Egyedinél mégis jóval több volt. Lovas ábrázolásaihoz hasonlót azelőtt és azóta sem alkotott senki.

J. Zs.