Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Jol_szamoltak_a_viranyosi_matekosok

Jól számoltak a virányosi matekosok

Az elmúlt évekhez hasonlóan az idei tanévben is kiválóan szerepelnek a Virányos Általános Iskola diákjai a fővárosi és országos tanulmányi versenyeken. A több ezer fiatal részvételével rendezett Zrínyi Ilona, valamint Varga Tamás matematikaverseny országos döntőiben öt virányosi tanuló képviseli a Hegyvidéket.

A közel háromezer résztvevőből tizenegy virányosi diák jutott a legjobb húszba a Zrínyi Ilona matematikaversenyen. Közülük az északi régiós fordulóból négyen kerültek be a kecskeméti országos döntőbe: a másodikos Molnár Kristóf, az ötödikes Mezei Rozi, a hatodikba járó Molnár Dóra, valamint a hetedik osztályos Saár Patrik, aki tavaly az egy évvel fiatalabbak mezőnyében nyert.
A hetedik és nyolcadik évfolyamosok számára kiírt Varga Tamás matematikaversenyen Ernyei Dániel és Saár Patrik képviselte a Virányos Általános Iskolát a régiós döntőben, ahonnan Saár Patrik ment tovább a fináléba. Mindez azt jelenti, hogy a két országos megméretésen öt virányosi diák szállhat harcba az elsőségért – emelte ki a gyerekek felkészítésében részt vállaló Szerdahelyiné Jászberényi Ágnes iskolaigazgató.
Mint a pedagógus hangsúlyozta, valójában tehetséggondozásról van szó, hiszen a legjobb tanulók indultak el a versenyeken, és a gyerekek önként vállalták a felkészüléssel járó pluszmunkát. Különösen örömteli, hogy most először másodikos kisdiák is továbbjutott. (Apró érdekesség, hogy Molnár Kristóf édesapját is az iskola igazgatója tanította matematikára.)
A hatodikos Molnár Dóra elmondta, hogy a tanév elején megrendezett Bolyai matematikaversenyt követően már ősszel elkezdték az újabb felkészülést. Elsősorban az előző években megadott feladatsorokat oldották meg, sőt a téli szünetre is kaptak külön munkákat.
A Varga Tamás matematikaverseny régiós fordulójáig eljutó Ernyei Dániel megemlítette, hogy szabad idejében a törtek hatványait számolgatta, ami nem tartozik a kedvencei közé, mert meglehetősen hosszadalmas művelet. Ennek ellenére sikerrel vette az akadályokat, főleg a kidolgozandó példákban teljesített jól, nem véletlen, hogy a verseny első fordulójában nagy riválisát, Saár Patrikot is maga mögé utasította. A folytatásban sem vallott szégyent, végül mindössze egyetlen ponton múlt, hogy nem sikerült az országos döntőbe jutnia.
Nem úgy, mint Saár Patriknak, aki ráadásul címvédőként a Zrínyi Ilona matematikaversenyen is ott van a legjobbak között. A Virányos Általános Iskola hetedikes diákja mindössze arra panaszkodott, hogy egy hibás feladat miatt sok időt veszített – a tévedést egyedül ő vette észre, és szólt róla a szervezőknek –, ezért kevesebb lehetősége volt a visszaellenőrzésre. Ennek ellenére elsőként sikerült továbbjutnia, így aztán nem is lehet más célja, mint megvédeni tavalyi elsőségét.

(-ály)