A néptánc is anyanyelv

Feledhetetlen élmény a Csillagszeműek fellépése, bármelyik korosztályról legyen is szó. Már a legkisebbek is olyan magától értetődő természetességgel mozognak, egy ütemre, egy lélegzetre, mintha nem is egy gyerekekből álló csoport, hanem „egyetlen lény” lenne a színpadon. Hogyan sikerül ezt elérni?

– Mindenekelőtt azt kell tudni, hogy minden népnek megvan a maga táncanyanyelve. Éppúgy, mint a beszédben is. Amilyen természetességgel használjuk az egészen kicsi korban megtanult anyanyelvünket, olyan ösztönösen használja a táncanyanyelvét az, aki kiskorában sajátítja el az első lépéseket.

Önnel is így volt?

– Egy-két éves koromban tanultam nagyapámtól az első lépéseket. A Szolnokhoz közeli Ugar-tanyán születtem, ott, abban a világban természetes volt a muzsika, a tánc. Nagyszüleim sokat citeráztak, énekeltünk, táncoltunk. Az iskolában is minden szünetben énekszót hallottunk, és közösen játszottunk.

Ezért választotta hivatásnak a néptáncot? Mindig erre a pályára készült?

– A tánc mindig fontos része volt az életemnek, de kutatóorvos szerettem volna lenni. Ám kulák származásúként – földbirtokosok voltunk, míg nem államosították, vagy semmisítették meg mindenünket – nem vettek fel az egyetemre. Mivel a néptánccal már nagyon korán komoly sikereket értem el, adódott, hogy ez lesz a hivatásom is. Még a szolnoki gimnáziumban tagja lettem az iskola Tisza Táncegyüttesének, hamarosan pedig a vezetője, mert feltűnt, hogy mennyire jól megy a tánc. Akkoriban sok híres táncos járt hozzánk, például Béres András, és sok jó együttest hívtunk meg vendégszereplésre. Mindebből rengeteget tanultunk. Többen voltak rám nagy hatással. Először is gyerekkorom óta gyakran olvastam Bartókról és Kodályról, aztán olyan néptáncosok tudását ismerhettem és csodálhattam meg, mint Molnár Istvánét, vagy Martin Györgyét. Hamarosan, 1958-ban megszerveztem a Bartók Béla Táncegyüttest, amelyet nyugdíjazásomig irányítottam. A SZOT és a Budapest Táncegyüttes után ennek munkájában vettem részt nagyon aktívan. Mint az imént említettem, orvosira nem mehettem, így a színművészetire jelentkeztem, ahol a legjobb eredménnyel végeztem koreográfus szakon. Rövidesen az Állami Balettintézetbe hívtak néptáncoktatónak. Ettől kezdve tényleg meghatározója életemnek a néptánc, annak kutatása és tanítása. Hosszú időn át vezettem a Magyar Állami Népi Együttest, nyugdíjba is onnan mentem.

Feleségével, Timár Böskével nemrégiben hosszasan beszélgettünk lapunk hasábjain a Csillagszemű Táncegyüttes nemzetközi sikereiről. Mi a titkuk?

– Éppen a siker a titok, pontosabban a sikerélmény. Amikor bekerül a csoportba egy kisgyerek, azonnal látjuk rajta, hogy mi megy neki jól, és azt dicsérjük benne. Ettől ő azt, amit kiemeltünk, boldogan mutatja a többieknek, ugyanakkor igyekszik ellesni azt is, hogy mások miben jók. Előbb az egyszerűbb, majd a bonyolultabb lépéseket. Pillanatok alatt tanulnak egymástól, nekünk ezt a tanulást kell egyengetni és ösztönözni. Innen már szinte egyenes az út odáig, hogy felismerjék, a tánc is egyfajta beszéd, hogy a tánc nyelvén is kommunikálhatnak egymással. Ez pedig már nagyon erős alap ahhoz, hogy egy igazán jó tánccsoportot, igazán jó programot hozzunk létre.

Mesélte, hogy az első lépéseket a nagyapjától leste el. Tovább öröklődött a családban ez a hagyomány?

– Persze! Minden gyerekemnek fontos a zene és a tánc, már az unokák is boldogan jönnek, hogy velünk táncoljanak. Mindnyájan ebbe a kultúrába születtek bele, és viszik is tovább, amit tőlünk megtanultak.

Antal Ildikó

Timár Sándor Molnár István tanítványaként a SZOT Művészegyüttes, majd a Budapest Táncegyüttes szólistája volt, 1958-ban megalapította a Bartók Béla Táncegyüttest, amelynek huszonöt éven át volt művészeti vezetője és koreográfusa. A hetvenes évek táncházmozgalmának elindítója és legendás hírű tánctanítója, hosszú időn keresztül az Állami Balett Intézet néptánctagozatát vezette. 1980-tól tizenhat éven át a Magyar Állami Népi Együttes művészeti igazgatójaként és koreográfusaként dolgozott. 1993-ban feleségével, Timár Böskével létrehozták saját társulataikat, a Csillagszemű Táncegyüttest és a Timár Kamara Táncegyüttest. Jelenleg mindkét együttes művészeti igazgatója és koreográfusa. Magyar Örökség díjas, Állami díjas, Érdemes művész, 2014 márciusa óta Kossuth-díjas. 1999-ben Néptáncnyelven címmel jelent meg módszertani könyve, jelenleg a táncköltészetről ír könyvet. Több ezer tanítványa és követője van Magyarországon, Európában, Japánban, Amerikában, Brazíliában és Hongkongban. Legjelentősebb külföldi műhelye Japán, ahol harmincöt éve rendszeresen vezet kurzusokat – mostanáig több mint nyolcvan alkalommal tette ezt.

A Csillagszemű Táncegyüttes a mai napig Magyarország egyetlen magántársulata, amely minden állandó támogatás nélkül, saját erőből érte el hazai és nemzetközi sikereit. Létszámát tekintve is egyedülálló, hiszen több mint 700 fős tagsággal rendelkezik 3 éves kortól a felnőtt korosztályig. Az oktatás a Timár-módszer segítségével történik, amelynek lényege, hogy minél több gyermek minél kisebb korban ismerkedjen meg a még elevenen élő néptánc- és népzenei hagyománnyal, de nemcsak a színpadi megjelenítés által és muzeális értékként, hanem mint megélt tapasztalat épüljön be a mindennapi életükbe.